Ciki, a cseh gazdaság tizenkétszer nagyobbat tudott nőni a magyarhoz képest

A cseh gazdaságot ugyanúgy érintik a szankciók és a háború, mint Magyarországot, ennek ellenére ott nem kell mutogatni arra, hogy más a hibás. Csehországban 2,4 százalékot nőtt a GDP egy év alatt, nálunk 0,2 százalékot.

Éves összehasonlításban a második negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban. Az első negyedévi növekedés szintén 2,4 százalékos volt – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában azzal, hogy becslésről van szó.

A csehek sikere jól mutatja a magyar gazdaságpolitika gyengeségét
A csehek sikere jól mutatja a magyar gazdaságpolitika gyengeségét
Fotó: Depositphotos
Negyedéves összehasonlításban az április-júniusi időszakban a GDP 0,2 százalékkal emelkedett. A gazdasági növekedést elsősorban a háztartások fogyasztása idézte elő. A második negyedévben éves és negyedéves szinten hasonló módon erősödött foglalkoztatási ráta is – jelezte a statisztikai hivatal.

„A GDP éves szintű 2,4 százalékos növekedését kimutatásaink szerint kiemelten a háztartási fogyasztás és a tőkefelhalmozás támogatta” – jelentette ki Vladimír Kermiet, a statisztikai hivatal szakigazgatója. A háztartási kiadások növekedése egy éve folyamatos – fűzte hozzá.

A GDP növekedése ellen hatott viszont a külkereskedelmi mérleg alakulása negyedéves összehasonlításban. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo