A globális felmelegedés okozta tengerszint növekedés 2100-ra körülbelül 250 millió embert érinthet, ha addig nem építenek védelmet, olvasható a tervezőiroda weboldalán. „Az úszó városok menedéket nyújthatnak a tengerparti városokban és szigeteken élő „éghajlati menekültek” számára, ha már mindent elönt az ár,” - nyilatkozta a tervező az Impress magazin közlése szerint.
A Lilypad elnevezésű komplexum valójában egy kétéltű, félig vízi, félig szárazföldi város, amely biodiverzitás elve alapján képes fejleszteni, és életben tartani a mesterséges szigetre telepített növény- és állatvilágot. A központi lagúnák összegyűjtik, lágyítják és megtisztítják az esővizet. Az óceán felszínén lebegő, tavirózsákra hasonlító városok önfenntartók, és káros anyag kibocsátásuk egyenlő a nullával. Maga az elnevezés is az angol tavirózsa (waterlily) szóból ered. (Zöldítő ötletekkel egyébként a meglévő városokban is jobb lesz az élet.)
Akvakultúra mezők
Mindegyik város körülbelül 50.000 ember befogadására képes. A szigeten kialakított táj növényekkel és mesterséges lagúnákkal, felfüggesztett kertekkel és az egész szigetet átszövő növényi hálózattal képezi a város szerves vázát. A tengeren úszó város a vízbe merülő szerves vázon keresztül kapcsolódik az élő akvakultúrához, folyékony terekkel és folyosókkal. A mesterséges sziget egy része elmerül az óceánban, ezáltal valósul meg a város kiegyensúlyozása. Ez lehetővé teszi, hogy a város szíve szervesen kapcsolódjon a vízi élővilághoz a víz alatti mélységeken.
Az elképzelés szerint a komplexum számos alternatív technológiát alkalmazna (nap-, szél-, fotovoltatkus energia, hidraulika, árapály erőmű, ozmotikus energiák, geotermikus és biomassza), ezáltal nem csak saját energiaszükségletét tudná biztosítani önfenntartó módon, hanem képes továbbá feldolgozni és hasznosítani a légkörben lévő széndioxidot. Bár, az ökológiai válság még nem fenyegeti ilyen mértékben az emberiséget, az új biotechnológiai ökopolisz prototípusa már elkészült.