Ha magyarországi német vállalatot kell említeni, általában az Audi, a Mercedes, az SAP, a Telekom vagy a Bosch jut a legtöbbek eszébe. A legnagyobbak mellett azonban számos középvállalat, sok esetben családi vállalkozás is jelen van a hazai gazdaságban: több száz, esetenként ezerfős üzemekben magyar munkavállalókat foglalkoztatnak. A német háttér nemegyszer megbízható felvevőpiacot is jelent a magyarországi egységekben gyártott termékek számára.
– A hagyományosan nemzetközi szinten operáló német vállalatcsoportok közül sokan már jelen vannak a magyar gazdaságban. Bár érdeklődést most is tapasztalunk Magyarország iránt, középtávon nem számítunk tömeges új beruházási projektekre. A hangsúly inkább a meglévő egységek bővítésén lehet – mondja Dirk Wölfer, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kommunikációs osztályának vezetője.
A világpiaci verseny dönt
Az elmúlt években a távol-keleti régióhoz képest újra kezdtek felértékelődni az Európához közelebbi befektetési célpontok, azon belül is a közép-kelet-európai országok. Tömeges visszatelepítésről ugyan még nem lehet beszélni, de az újabb befektetési döntéseknél javulnak a nearshore helyszínek esélyei. A távol-keleti országok költségelőnye ugyanis csökken, miközben bizonyos szempontokból – mint például a szellemi tulajdon megvédése vagy a fenntarthatóság – nagyobb kockázatokat is jelentenek. A közép-európai országok mellett viszont szólhat a földrajzi közelség, a beszállítói kapacitások vagy a kulturális egyezőség is. Ám egy-egy befektetés mögött más-más motívum állhat: ha az ázsiai piac feltárása a cél, Magyarország nem lehet alternatíva, ha pedig a rugalmas és költséghatékony exporttermelés, akkor mi is versenyezhetünk Kínával vagy akár Portugáliával.
– A nagy termelőcégek hosszú távú döntéseit elsősorban a globális kereslet várható alakulása határozza meg, és kevésbé a magyar belföldi kereslet vagy az itteni makrogazdasági helyzet. Ha az Audi globális eladásai szükségessé teszik a kapacitások bővítését, akkor a győri gyárban is számíthatunk beruházásra, létszámnövelésre, de persze ez a másik irányban is igaz – mutat rá Dirk Wölfer. Szerinte középtávon nem várható túlságosan dinamikus világpiaci keresletbővülés, és így a német befektetések magyar gazdaságban betöltött szerepe sem fog ugrásszerűen megváltozni.
Hosszú távra gondolkodnak
Az elmúlt években a német vállalatok magyarországi jelenlétét nem az új zöldmezős beruházások erősítették elsősorban – leszámítva például a Mercedes 2008-as kecskeméti betelepülését –, hanem inkább a már ittlévők bővítették kapacitásaikat. Az 1999 és 2013 közötti időszakban a külföldi cégek által újra befektetett jövedelem csaknem 60 százaléka német cégektől származott, miközben a teljes külföldi cégállományban a német cégek részesedése csupán 25 százalék volt. A németek tehát hosszú távú stratégiával jöttek-jönnek Magyarországra, nem csupán a pillanatnyi, rövidtávú előnyök támasztják alá a cégtulajdonosok döntéseit.
A csak most kitelepülni szándékozók befektetési döntéseit azonban befolyásolják az aktuális gazdasági és szabályozási feltételek, és úgy tűnik, ebben a versenyben az elmúlt években Magyarország kevésbé volt sikeres, mint más országok.
– Sok területen alapvetően a visegrádi négyek versenyeznek egymással. Az elmúlt éveket nézve úgy tűnik, a német tulajdonosok egyre nagyobb arányban döntenek Csehország és Lengyelország mellett. 2006-ban 15,5 milliárd euró volt a hazánkban lévő német tőkebefektetések állománya, amely akkor valamelyest elmaradt a csehországitól, és megegyezett a lengyel volumennel. 2006 és 2013 között viszont, miközben a magyarországi befektetések volumene alig változott – ma 16,2 milliárd euró –, Lengyelországban 10 milliárd euróval nőtt a német tőkebefektetések állománya, és Csehországra is jutott 7 milliárdnyi állománybővülés. Így 2013-ban 26,0 milliárd eurós állománnyal Lengyelország vezette a V4-országok német tőkéért folytatott versenyét, amelyben a második Csehország volt 25,9 milliárd euróval, és Magyarország az élbolytól leszakadva, csak a harmadik – hivatkozik a Deutsche Bundesbank statisztikájára Dirk Wölfer.
A vállalatok beruházási döntését segítő csekklisták igen hosszúak, és szerteágazóak. A legtöbb szempont persze gazdasági jellegű, kezdve az ország infrastrukturális fejlettségétől a költségemelkedések dinamikáján és az adózáson át a szakemberkínálatig és az oktatási rendszerekig. A lista másik részét a puha tényezők alkotják, és csak ezekkel együtt alakul ki az összkép.
– Lehet, hogy valahol olcsóbb a mérnök, de ha nincs, vagy nem megfelelően képzett, akkor hiába alacsony a költségszint – mutat rá Wölfer.
Amikor egy régió egyes országaiban nagyjából azonosak a számszerűsíthető, gazdasági feltételek, felértékelődhetnek a szubjektív – közérzeti – és gazdaságpolitikai tényezők. Ezek az utóbbi években inkább kedvezőtlenül befolyásolták Magyarország esélyeit.
Költségszempontok, és ami még inkább számít
A külföldi leányvállalatot tervező cégek motivációja sokban attól függ, hogy melyik ágazatban tevékenykednek. A termelő szektor képviselőinél – különösen az exportra termelő cégeknél – egyértelműen a költség- és gyártási szempontok dominálnak. Mivel ma a termelőeszközök és az energia, illetve az alapanyagok ára nemzetközi szinten nagyságrendileg megegyezik, az alacsony munkabérek igen fontos szerepet játszanak.
A magyar bérköltségek átlagban a német szint negyedét érik el, ami jelentős különbség. És bár Bulgáriában vagy Romániában még nálunk is olcsóbban dolgoznak, a cégek számára legalább ilyen fontos, hogy milyen a munkaerő minősége: a képzettség, a munkakultúra, a termelékenység. Ilyen komplex megközelítésben viszont a magyar munkaerőpiac versenyképes.
Emellett fontos a logisztika, a közlekedési és a kommunikációs infrastruktúra meg az üzleti szolgáltatások minősége is. A kiépített vállalati környezet és az infrastruktúra szempontjából Románia vagy Bulgária szintén nem érte el a magyarországi szintet, és előny Magyarország földrajzi elhelyezkedése is, hiszen közel van a bajor és délnémet ipari központokhoz. Ez nemcsak a konkrét kilométereket jelenti, hanem adott esetben a kulturális közelséget is: számít, hogy a német vezetők megtalálják a hangot a helyi munkaerővel.
A magyar kormány különösen a termelőszektorban ösztönzi a külfölditőke-beruházásokat, amely törekvésnek nyilván előbb-utóbb érzékelhető hozama is lesz. Más ágazatokban azonban nem ilyen egyértelmű a kép. A szolgáltatási vagy kereskedelmi szektorban döntően a helyi piac kiszolgálása motiválja a beruházást. Itt adott költségszint mellett a fizetőképes kereslet és a szabályozási környezet határozza meg az üzleti sikert. A kiskereskedelmi szektor ma többféle nehézséggel is szembesül, így érthető, hogy jó néhány szereplője nem elégedett a jelenlegi helyzettel.
A számok beszédesek: az összes magyarországi külföldi működőtőke-befektetés az idei év első felében több mint egymilliárd eurónyi negatív egyenleget mutatott az MNB – átfolyó tételektől megtisztított – adatai szerint, ami az elmúlt húsz év leggyengébb eredménye. Arra még nincs adat, hogy a negatívum hogyan oszlik el az egyes befektető országok között.
