Leáldozhat az influenszerek korának

A mesterséges intelligencia az élet minden területére, így a reklámiparba is robbanásszerűen tört be, és mostanra az influenszerek érinthetetlennek hitt világát is elkezdte átformálni. Az AI használatával már a kis- és középvállalkozások is rendkívül költséghatékonyan tudják valósághűen beszélő, meggyőző és élethű karaktereken keresztül eljuttatni üzeneteiket a célközönségükhöz, ami nehéz helyzetbe hozhatja a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezéreket.

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan sikerült alkalmazkodnia a cégeknek Magyarországon is a mesterséges intelligenciával járó előnyökhöz. Mára kijelenthető, hogy nincs olyan iparág, ahol ne lehetne hasznosítani az AI-t, a folyamatok optimalizálásával ugyanis terhet vesz le a munkavállalók válláról, akiknek a tudására, kreativitásukra, piacismeretükre többet építhetnek a cégvezetők, mint a manuális munkájukra.


Jönnek a mesterséges intelligencia alapú influenszerek
Jönnek a mesterséges intelligencia alapú influenszerek
Fotó: Depositphotos

Nagy László, a Pixel Persona tulajdonosa arról beszélt, a reklámiparban is dinamikus változások zajlottak le az elmúlt néhány évben. Példaként említette a reklámvideókat, amelyek egyre inkább AI alapúvá válnak, és kezdik kiszorítani a hagyományos értelemben vett véleményvezéreket a piacról

„A mesterséges intelligencia használatával készült videók új szintre emelték a marketinget. Nem kell egyeztetni a szereplőkkel, nem kell forgatni és utómunkát végezni, sőt, még kamera sem kell hozzá, hogy elkészüljön egy spot. Az AI influenszerek annyi pénzt meg tudnak spórolni a vállalatoknak, hogy hamarosan nem is lesz kérdés, hogy a legtöbben ilyen formában reklámozzák majd termékeiket, szolgáltatásukat” – magyarázta a szakember.

Elmondta, lehet sokaknak fel sem tűnik a közösségi oldalak görgetése közben, hogy találkoztak már hasonló hirdetésekkel, hiszen annyira élethűek ezek a karakterek. Az AI influenszerek figyelemfelkeltőek, videóik pedig olyan profi minőségben készülnek el, hogy laikusként szinte lehetetlen különbséget tenni a valódi és az AI videók között.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo