Amikor legutóbb Önökkel beszélgettünk, akkor a Biztonság Hete rendezvénysorozat zajlott le, azt értékeltük. Azóta a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) volt egy újabb edukációs versenye, a Biztosítsd be magad! elnevezésű vetélkedő. Ez milyen tapasztalatokkal zárult?
A Magyar Biztosítók Szövetségén belül a kommunikációs és az edukációs tevékenységet már évek óta összehangoljuk, pontosan azért, hogy a két tevékenység egymást kiegészítve a fiataloknak minél szélesebb korosztályát, sőt minél több korosztályt érjen el. A Biztosítsd be magad! verseny is több éves múltra tekint vissza. Ez igazából a MABISZ-nak egy belső, házi versenye, de országos verseny, rengeteg középiskolát ér el. Ez is egy többfordulós verseny, a döntőt pedig mindig a székházunkban rendezzük meg. Sőt, az elmúlt években az első három helyezett csapatot meg is hívtuk a MABISZ éves nemzetközi biztosítási konferenciájára. A verseny novemberi döntője ugyanis kevéssel előzi meg a konferenciát. Ez egyébként egybecseng a Mabisz 2018-ban indult Fiatal Generációs Stratégiájával, hiszen a biztosítás – ugyanúgy, mint a pénzügyek – igazából középiskolás, de inkább egyetemista kortól már érintheti a fiatalokat. Ugye egyetemistaként már saját vagyona, saját háza, saját autója, gépjárműve lehet a fiatalnak. Viszont nem lehet elég korán kezdeni ezeknek az ismereteknek az átadását.
Tehát igenis már az általános iskolában, illetve a középiskolában is el kell sajátítani a fiataloknak azokat az öngondoskodással összefüggő ismereteket, amelyek alapvetően a biztosítást jelentik.
Vagyis megértsék annak a fontosságát, hogy minden vagyontárgyunknak, amiért a szüleink vagy mi magunk megdolgozunk, komoly értéke van, de azt az értékét csak úgy tudja megőrizni, illetve ők maguk kár esetén visszakapni, hogyha kellő biztosítást kötnek rá. Azt kell, hogy mondjuk egyébként, hogy ezeken a versenyeken évről évre rengeteg tehetséges és fogékony fiatalt látunk és hallgatunk meg, hiszen zsűrizünk mi is. A Biztosítsd be magad! versenyre a tagbiztosítók szakembereket delegálnak a zsűribe, ők hallgatják meg a csapatokat, a döntőben ők minősítik, majd pedig ők díjazzák őket.
Kik a partnereik ebben a vetélkedőben?
A Biztosítsd be magad! verseny együttműködő partnere a Case Solvers Kft., akik szakértőinkkel közösen kidolgozzák az online és offline tananyagokat, a versenyfeladatokat, ugyanis ennek a versenynek is van online és van offline fordulója.
A Biztosítsd be magad! versenyt hogyan kell elképzelni? Milyen feladatokat kell megoldaniuk a résztvevőknek?
A Case Solvers Kft. remek versenyfeladatokat készít, mégpedig különböző történelmi korokba helyezve egyes helyzetgyakorlatokat, esetmegoldó feladatokat. Az ókortól az emberiség történelmének nagy fő korszakain végigvezetve különböző, nemcsak tréfás, hanem sokszor egészen komoly számolásokkal is járó feladatokat kapnak a versenyzők, amelyekben biztosítási kérdéseket, káreseményeket kell megoldaniuk. Emellett van egy kihívás része is. Ugye az ifjúságban most nagy divat különböző kihívásokat teljesíteni, így a verseny része az is, hogy az iskolájukban eseményeket kell szervezniük, és nekik kell megtervezni, majd lebonyolítani olyan versenyeket, amelyekkel felhívják az adott iskolatársaiknak, évfolyamtársaiknak vagy osztálytársaiknak a figyelmét a biztosításokra, megismertetik velük a biztosításokat és a biztosításkötés fontosságát, és nekik is ilyen jellegű kérdéseket kell összeállítaniuk. Sőt, a legutóbbi döntőben egy olyan csapat is volt, amelyik társasjátékot, meg volt olyan is, amelyik online kvíz show-t tervezett, és mindnek a fő témája a biztosítás volt. Szenzációsak, nagyon ügyesek voltak, lenyűgöző volt a mi szakembereink számára is, hogy mennyire kreatívak és mennyire fogékonyak a fiatalok a biztosítási szektor kérdéseit illetően is.
Fotó: Mabisz
A MABISZ aktív közreműködője a lapcsoportunk által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedősorozatnak is, melynek következő fordulója épp április elején kezdődik. Eddig milyen tapasztalatokkal gazdagodtak?
Valóban, több társszervezettel együtt támogatóként a MABISZ is évek óta delegál biztosítási szakembereket a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenybe; mind a tavaszi, mind az őszi fordulóban jelen vagyunk zsűritagként és díjazóként. Úgy érezzük, a Magyar Biztosítók Szövetsége jó úton jár akkor, amikor az edukációs és a kommunikációs tevékenységeket összehangolva, még a forrásokat is összehangolva minden erőfeszítésével azon van, hogy a fiatalokat minél szélesebb körben elérje, és minél hamarabb megismertesse az ifjakkal a biztosításnak a fogalmát, valamint a biztosításkötésnek a fontosságát. Gratulálunk a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! szervezőinek és lebonyolítóinak, hiszen számunkra ez a verseny is élményszámba megy, mindig örömmel veszünk részt a fordulókon.
Ezek a fiatalok tovább tudják-e adni a biztosítások fontosságának üzenetét olyan idősebb korosztálynak, például szüleiknek, nagyszüleiknek, akik kevésbé edukáltak ebben a témában?
Tovább tudják, nemrég például az egyik kislány pont a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! egyik fordulójában mesélte el, hogyan magyarázta el a nagypapának, hogy hiába idős az autója, fontos, hogy mégis legyen rajta casco.
Tehát igenis megosztják a tudásukat a szülőkkel és a nagyszülőkkel egyaránt. Sőt mi több, az egész iskolában mindenhol kiplakátolják a Biztosítsd be magad! verseny eseményeit, és még a versenyek döntői után is utórendezvényeket szerveznek.
A vetélkedő híreit természetesen a közösségi médiában is megosztják a fiatalok, ugyanúgy, ahogy a MABISZ is, hiszen nekünk is van Youtube-, Instagram-, valamint Facebook-felületünk, amelyeken az ezekről a versenyekről szóló tudnivalókat is közzétesszük. Sőt, a honlapunkon például a Biztosítsd be magad! versenynek egy önálló menüpontot is szenteltünk, az előző évekre visszamenőleg minden versenyt dokumentálunk képpel, hanggal, leírással és sajtóközleményekkel.
Még egy utolsó, nagyon aktuális téma: a lakásbiztosítási kampánynak van az utolsó hete. Eddig mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban?
A MABISZ a tagbiztosítókkal párhuzamosan önállóan is indít már második éve egy ismeretterjesztő, figyelemfelhívó kampányt, ami most is megy, szintén kreatív anyagokkal, közösségimédia-posztokkal, ahol több fontos üzenetet fogalmazunk meg. Magyarországon az egyik legnagyobb és legfontosabb vagyontárgyunk a lakásunk, a lakosság túlnyomó többsége öröklakásban lakik.
Ezért elsősorban arra helyezzük a hangsúlyt, hogy ez a legfontosabb vagyontárgyunk kellően be legyen biztosítva.
A kellő biztosítás, biztosítottság azt jelenti, hogy a fizetett díj és a fedezet legyen összhangban, tehát ne fordulhasson elő – szakmai kifejezéssel – az alulbiztosítottság. Vagyis el tudják kerülni, hogy van egy biztosításuk, de mondjuk a sajnálatosan keletkezett kár sokkal nagyobb, többszörösen meghaladja az adott biztosítás fedezetét. Tehát mi arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ne elsősorban a biztosítóváltáson gondolkodjanak az emberek, hanem először nézessék át a biztosítási szakemberükkel a saját szerződésüket, hátha a szerződésen belül a saját biztosítójukkal át lehet szerkeszteni, jobb fedezetet, jobb kondíciókat lehet találni a meglévő lakásbiztosításukban.
Milyen, időközben bekövetkezett változások befolyásolhatják lakásunk biztosítási díjat?
Hogyha értéknövekedés van a lakásukban, hozzáépítenek, új technológiákat, például napelemeket, különböző új fűtésrendszereket építenek be, akkor ezeket is be kell biztosítani. Ha alapterület-növekedés van, akkor azt is be kell biztosítani. Hogyha pedig biztosítót váltanak, akkor arra hívjuk fel a figyelmet, nagyon figyeljenek arra, hogy ne essenek fedezetlenségi időszakba, tehát ne forduljon elő, hogy kiesik a díjfizetés, mert mondjuk később köti meg valaki az új szerződését, mint ahogy felmondta a régit. Március 1-től március 31-ig tart ez a kampány, és ez most minden lakásbiztosítási szerződésre vonatkozik még olyanra is, amelynek esetleg nem most van a biztosítási évfordulója. Bár Magyarországon több mint 70 százalékos a lefedettség a lakásbiztosításokat tekintve, ami elég jó arány, azért még mindig előrelépés, hogyha ezt akár egyetlen új szerződéssel is tudjuk növelni, akár egyetlen lakással is több lesz bebiztosítva.
Fotó: Mabisz
Ebben az időszakban számos ügyfél szokott vagy biztosítót váltani, vagy felülvizsgálni a biztosítását, ami azt jelenti, hogy nemcsak a tagbiztosítók, hanem a Magyar Biztosítók Szövetségének a lakáskampánya is elér az emberekhez az abban foglalt üzeneteivel.