Van miben reménykedni: egyre bátrabban kezdenek el vásárolni a magyarok

Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.

A tavalyi egész éves adatokra még egy hónapot várni kell, de már most látszik, hogy 3 százalékot megközelítő lehet az éves növekedés. Az előző évi 7,7 százalékos zsugorodás után tehát pluszba lendül a fő mutató, ám ez javarészt a bázishatásnak és a 2024-es év elején látott fellendülésnek köszönhető. Éves szinten az élelmiszer kategória forgalma húzta a növekedést.

Míg a bizalmi indexekben kedvezőtlen trend látszik, addig a nettó reálbérek növekedése továbbra is 9 százalék felett alakult októberben, így a többletjövedelem egyre nagyobb része csapódhat le a hazai kiskereskedelemben, emiatt 2025-ben 3,4 százalékos forgalom növekedéssel számolnak az MBH Banknál. 

„Ebben az előrejelzésben ugyanakkor felfelé mutató lehetőségeket érzékelünk a legutóbbi két hónap pozitív adatai után. Negatív kockázatot jelenthet az, ha folytatódik a foglalkoztatottság nemrég kezdődött romlása folytatódna” – írták.

A novemberi szezonális és naptárhatástól kiigazított adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,6 százalékkal növekedett az előző hónaphoz képest. Ebben a Black Friday, valamint a karácsonyi ajándékok vásárlása is szerepet játszhatott.

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

Éves alapon 2024. novemberében a kiskereskedelem forgalmának volumenében a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékos növekedés történt, amit segít egy enyhe bázishatás, de így is beleillik az idén tapasztalt növekedési trendbe. Január-október időszakban a forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 2,9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ezzel a kumulált forgalom ismét növekedett. A novemberi növekedéshez döntő részben (5,3 százalékponttal) az élelmiszer kereskedelem járult hozzá.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo