Elrajtoltak az 5 százalékos lakáshitelek, de van velük egy kis bökkenő

Több banknál már biztosan el lehet érni áprilistól az 5 százalékos kamatú lakáshitelt, amit fiatalok kaphatnak az első energiatakarékos otthonuk megvásárlásához. A kedvezményes kamat azonban csak az első öt évre jár, és a szigorú feltételeknek megfelelő ingatlant sem lesz könnyű találni – írja a Bank360.hu. 

Három bank is bejelentette már, hogy április 1-től elindítja az 5 százalékos kamatú lakáshitelét. Az OTP Banknál szintén elérhető lesz áprilistól ez a kedvezményes lakáskölcsön, a Gránit Bank április 15-ére ígéri az indulást, az UniCredit pedig még a második negyedévben szeretne előrukkolni a konstrukcióval – derült ki a Bank360.hu körkérdésére adott válaszokból.

A piaci kamatúaknál jóval kedvezőbb jelzálogkölcsönöket önkéntes kamatplafon vállalásával kínálják a pénzintézetek a 35 év alatti fiataloknak első saját otthonuk megvásárlásához. Ezzel egyben eleget tesznek a kormány gazdasági akciótervében is szereplő elvárásnak.

Mától indulnak az 5 százalékos lakáshitelek
Mától indulnak az 5 százalékos lakáshitelek
Fotó: Depositphotos

Legutóbb, hétfőn az MBH Bank tette közzé, hogy keddtől elérhetővé teszi a kedvezményes kamatozású lakáshitelét. A konstrukciót 10 százalékos önerővel is igényelhetik a fiatalok. Kombinálható az állami kamattámogatású lakáshitelekkel ugyanazon ingatlan esetében, így még kedvezőbb feltételekkel finanszírozható a lakásvásárlás. 

Csak öt évre szól a kamatkedvezmény

A kedvezményes 5 százalékos kamat a futamidő első 5 évében érvényes. Ezt követően a kedvezmény nélküli kamat mértéke megegyezik a bank jelenlegi standard, 10 éves kamatperiódusú piaci lakáshitel kamatszintjével. Ez most legalább 700 ezer forint rendszeres jóváírás vállalása és legalább 30 millió forintos hitelösszeg esetén 6,99 százalék, míg ennél alacsonyabb hitelösszegnél 7,29 százalék. Ez azt jelenti, hogy egy 20 évre felvett 20 millió forint összegű hitel esetében 132 ezer forintos induló törlesztőrészlettel lehet kalkulálni. 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo