A szellemi tulajdonok világa az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult. Ez egyfelől a nyílt innovációs modell egyre szélesebb körű alkalmazásának köszönhető, amelyben az ötlettől az új termék piaci bevezetéséig tartó innovációs projekt már nem kizárólag egyetlen vállalat keretein belül folyik le. A nyílt innovációs modellt követő vállalatok gyakran szerzik be kívülről a projekteket, ahogyan sajátjaikat sem feltétlenül vezetik végig a teljes folyamaton, hanem egy bizonyos fázisban értékesítik.
Mivel maguknak az ötleteknek vagy fejlesztési projekteknek az értékesítése nem lehetséges, ez csakis a hozzájuk kapcsolódó szellemi tulajdonok értékesítésével valósulhat meg. A nyílt innovációs modell tehát a szellemi tulajdonok cégek közti áramlását követeli meg, így azok a vállalatok, akik a modellt alkalmazni kezdték, a szellemi tulajdonok értékesítésének gyakorlatát is ki kellett, hogy alakítsák. A modell terjedésével pedig egyre inkább fejlődik a szellemi tulajdonok piaca, ami mára sok vállalat számára vált jelentős bevételi forrássá. Az IBM például több mint 40 ezer érvényben lévő szabadalommal rendelkezik, amelynek jelentős része más szellemi tulajdonokkal együtt közvetlen bevételi forrást jelent a vállalatóriás számára. 2013-ban a szellemi tulajdonok eladásából származó bevétele 352 millió dollár volt, míg a szellemi tulajdonok licencbe adása – nem számolva a szoftverlicencekkel – 150 millió dolláros bevételt jelentettek számára. A szellemi tulajdonokból (IP) származó közvetlen bevétel azonban nem csak az IBM-hez hasonló technológiai nagyvállalatok számára érhető el. Akár kkv-k is profitálhatnak ebből a bevételforrásból. Maradva a tengerentúlon, az IP piac széles körű jelentőségét mutatja az is, hogy az egész amerikai gazdaságot tekintve a szellemi tulajdonok adásvételének és licencelésének piaca 2012-ben meghaladta a 144 milliárd dollárt, ami – viszonyításképpen – 16 százalékkal több, mint az akkori teljes magyar GDP. Az IP közvetlen bevételi forrássá válása tehát az egyik fő folyamat, amely indokolja a szellemi tulajdonok tudatos kezelését, és amely arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy rendelkezzenek valamilyen stratégiával a szellemi tulajdonaikra nézve.
Új fegyvernem az üzleti versenyben
Emellett a jogtulajdonosok egyre szabadabban használják az iparjogvédelmi rendszereket a szokásostól eltérő célokkal, újfajta fegyvernemet teremtve ezzel az üzleti versenyben. A szabadalmi rendszerek létrehozásának eredeti célja az volt, hogy az innovációt létrehozó vállalkozásoknak biztosítson egy átmeneti monopoljogot az általuk fejlesztett megoldásra vonatkozóan. Erre azért van szükség, hogy a költséges és kockázatos innovációs folyamat megtérülhessen az innovátor számára, ellenkező esetben ugyanis a piaci szereplők nem lesznek érdekeltek a fejlesztésben, ami visszaveti a társadalom fejlődését. Ezért a több profitot biztosító ideiglenes monopoljogért cserébe azonban a szabadalmas nyilvánosságra hozza a találmányát, amely így a szabadalmi oltalom lejárta után gyorsabban terjed el, szintén a társadalom előrehaladását szolgálva. A szabadalmak tehát az újító vállalkozások piacát hivatottak védeni. A védjegyek eredetileg ugyanígy defenzív eszközt jelentettek azoknak a vállalatoknak a számára, amelyek jó hírnevet szereztek a fogyasztóik körében, és védjegyeikkel meg tudták különböztetni magukat a versenytársaktól.
Egy másik offenzív, jellemzően nagyvállalati stratégia, hogy a vállalat olyan szabadalmi bejelentéseket nyújt be, amelyeket a nyilvánosságra jutás után hagy elhalni, vagyis ezekre nem is szándékozik szabadalmi oltalmat kapni. Ezeknek az egyébként jellemzően terjedelmes bejelentéseknek a célja az, hogy újdonságrontóak legyenek a későbbi, a konkurencia által benyújtott valódi szabadalmakra nézve, és azokat ne engedélyezzék. Ezt a célt pedig még akkor is viszonylag könnyen teljesítik, ha maga a bejelentés is láthatóan alkalmatlan a szabadalom megadására, sőt az sem szükséges, hogy a találmány a gyakorlatban működjön.
Sok hasonló példát lehetne még mondani, amelyek jelentős kárt okozhatnak a hagyományos stratégiát folytató cégeknek, ráadásul nem csak azoknak, amelyek szabadalmaztatnak. Gondoljunk csak a patent trollok célpontjaira. Ez a másik fő folyamat, amely rászorítja a cégeket, hogy IP stratégiájuk átalakításával vagy éppen kialakításával reagáljanak a barátságtalanabb környezetre.
A horgászbotot is adjuk a hallal
Bár a fenti témák sem idegenek a magyar vállalkozásoktól, a hazai cégek jellemzően hétköznapibb kihívásokkal néznek szembe a szellemi tulajdonok terén. Nem ritka például a tudásintenzív szolgáltatást végző cégek – például szoftverfejlesztő- vagy tanácsadó vállalkozások – esetében, hogy úgy végeznek megbízásokat ügyfeleiknek, hogy a szellemi tulajdonok hovatartozásáról nem rendelkeznek. Mivel ezek a megbízások sokszor együttműködés-jellegűek, ez mind a megbízás teljesítéséhez felhasznált tudás (background IP), mind a megbízás alatt létrehozott tudás (foreground IP) tekintetében kellemetlen következményekkel járhat. Hogyha a megbízási szerződésben és a munkafolyamatok kialakítása során nem határoljuk el, hogy milyen szellemi tulajdont szállítunk le a megbízás keretében, és mi az, amit csak felhasználunk a munkához, de nem akarunk átadni, akkor nagy valószínűséggel kár fog érni minket. Hiszen, ha halat árulunk, de közben azzal együtt a horgászbotot is odaadjuk, a saját üzletünket rontjuk. Szellemi tulajdonok esetében annyival árnyaltabb a helyzet, hogy azokra nemcsak tulajdonjogot, hanem használati jogot is lehet adni, ami pedig nagymértékben alakítható. Vagyis fontos, hogy még a munka megkezdése előtt, a megbízási szerződésben részletesen szabályozzuk, hogy a másik fél az általunk használt IP mely részeire, és milyen jogokat fog kapni a megbízási díj fejében.
Egy még általánosabb terület a cégben létrehozott szellemi tulajdonok, elsősorban üzleti titkok és know-how kikerülése a cégből az alkalmazottak elvándorlása vagy az üzleti folyamatok nem megfelelő kialakítása miatt. Idetartozik az ügyféladatbázisoktól kezdve a munkavállalói motivációs csomagokon, az árképzési technikákon keresztül a gyártási eljárásokig minden, amihez a vállalkozásnak jogos gazdasági érdeke fűződik, hogy titokban tartsa. Hogy ezt elkerüljük, szükséges lehet a munkaszerződések kiegészítése a szellemi tulajdonokra vonatkozó klauzulákkal és nem utolsósorban az üzleti modell és az üzleti folyamatok biztonságosabbá tétele. Ez már csak azért is lényeges, mert a magyar törvények csak azokra a know-how elemekre nézve biztosítanak jogi védelmet, amelyek titokban tartására a vállalkozás az elvárható körültekintéssel törekedett.
Azzal tehát, ha egy cég tudatosan és megfelelő stratégiával kezeli szellemi tulajdonait, jelentősen csökkentheti az ezekkel kapcsolatos kockázatait, és ráadásul bevételkiesést előzhet meg, vagy direkt bevételeket szerezhet a szellemi tulajdonain keresztül. Egy bizonyos ponton ennek a stratégiának indokolttá válik a dokumentált formába öntése, amire a szellemi tulajdonkezelési politika, avagy IP Policy jelent megoldást. A vállalati IP Policy ugyanakkor nemcsak stratégiai irányelveket fogalmaz meg a szellemi tulajdonok kezelésére vonatkozóan, hanem a vállalati folyamatokba operatív szinten építi be az IP-hoz kapcsolódó lépéseket, amivel biztosítható, hogy a munkavállalók minden szinten és területen a vállalati céloknak megfelelően bánjanak a vállalat tudásával és az ahhoz kapcsolódó szellemi tulajdonaival.
Ha többet szeretne megtudni arról, hogy akár rejtett szellemi tulajdonait hogyan tudná hatékonyabban bevonni az értékteremtésbe, erről bővebben is olvashat a 2015-ben megjelenő „Szellemi tulajdon menedzsment és technológia-transzfer” című kötet harmadik, átdolgozott kiadásában.
