Száguld a gasztroexpressz, de fogynak az utasok

Jelentős forgalomnövekedéssel zárták a 2015-ös évet az előző évhez képest az éttermi vendéglátással foglakozó hazai vállalkozások, ami optimizmusra adhat okot a jövőre vonatkozóan is, ugyanakkor egyre kevesebb szereplő van talpon a piacon.   

Kép: Pixabay

Úgy látszik, a gasztronómia iránti érdeklődés nem lanyhult az elmúlt években, és mind a külföldi turisták, mind a hazai lakosság egyre több pénzt hagy az éttermekben és az egyéb vendéglátó ipari egységekben. A szektor összárbevétele 2015-ben 387 milliárd forintról 457 milliárd forintra emelkedett. Ilyen mértékű növekedésre nem volt példa az elmúlt években. Ugyanakkor még mindig a vendéglátás számít az egyik legkockázatosabb szolgáltatási ágnak, amit a veszteséges vállalkozások magas aránya is jól mutat. 2013-ban a veszteséges cégek aránya a szektoron belül 35,9 százalékon állt, 2014-ben 33,1 százalékon, és 2015-re lecsökkent 31,6 százalékra, ezt a kedvező tendenciát azonban árnyalja, hogy időközben, 2013–2015 viszonylatában, 143 darab céggel kevesebb működik a szektorban, az idei évben pedig tovább csökkent a piaci szereplők száma. Jelenleg 16 839 darab ilyen vállalkozás van Magyarországon – hívta fel a figyelmet Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere

Hasonlóan a hazai céges struktúra egészéhez, az éttermi vendéglátás területén is nyomasztó a főváros túlsúlya. Jelenleg a működő cégek 39,6 százaléka Budapesten végzi tevékenységét, viszont a veszteséges cégek aránya esetükben az országos átlagnál némileg kedvezőbb 26,5 százalékos. Ennek oka elsősorban az, hogy a budapesti vendéglátóhelyek kevésbé kitettek a viszonylag rövid nyári szezon okozta hektikus forgalomnak, mint például a balatoni és más vidéki éttermek.

Paprika, gulyás, tokaji…
Nincs párja a magyar konyhának! Kiváló séfek dolgoznak itthon és szerte a világon, de olyan zöldségeket, baromfit, bárányt, pisztrángot, mangalicát sehol nem találni, mint itt. A talaj káprázatos zamata a bortól a salátáig mindenben érződik, és ezért ízletesebbek ételeink, mint bárhol máshol. A vendégek szeretnek biztosra menni, főként, ha az üzletfeleiket kívánják kulináris élvezetekkel kényeztetni. A kitűnő környezet, a hibátlan kiszolgálás és a remek ételek mind-mind az üzleti stratégia részei lehetnek.
Az ágazatot sújtó munkaerőhiány egyelőre nem látszik a hivatalos cégadatokban. Az érintett vállalkozások alkalmazotti létszáma 2013-ban 68 761 fő volt, ami 2015-re 75 191 főre emelkedett. Idén pedig 77 845 fő alkalmazottról számoltak be a vállalkozások. Valószínű azonban, hogy ennek oka az, hogy a fokozott munkaügyi ellenőrzéseknek köszönhetően sok vendéglátó cég bejelentette az eddig feketén foglalkoztatott munkavállalóit, és a munkaerő-elvándorlás is azok körében terjed el nagyobb számban, akiket eddig sem hivatalosan foglalkoztattak, hanem elsősorban nyáron, szezonális jelleggel, feketén vállaltak konyhai kisegítői vagy felszolgálói munkát valamelyik étteremben vagy büfében.

A szektor jövőbeli teljesítményét a turizmus fejlődése, a belső fogyasztás alakulása és a szektor munkaerő-problémájának lehetséges megoldása fogja meghatározni a következő években. A 2017-ben életbe lépő új cafeteriaszabályozás, a SZÉP kártyán belül vendéglátásra költhető összeg (150 000 Ft/év), rekreációs éves keretet (450 000 Ft/év) meghaladó részére eső adóterhének 34,51 százalékról 49,56 százalékra emelésével biztosan nem fogja a keresletet bővíteni. Ugyanakkor amennyiben a jövőre prognosztizált reálkereset-növekedés tényleg megvalósul, akkor a 2017-es évet még jobb eredményekkel zárhatja majd az ágazat – vélekedett a szakember.

Kolbászosok hódítják meg a gasztropiacot?
Időszakonként más és más ételféleségek válnak az első számú kedvenccé. Egy ideje a kürtőskalácssütők kezdtek el rohamosan terjedni, aztán a kézműves hamburgeresek sokasodtak. Két-három esztendeje a vietnamiak kedvelt levese, a pho tört be a magyar piacra, és a hozzáértők jóslatai szerint hamarosan a bélbe töltött, fűszeres, darált hús kezd hódítani.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo