Manapság már nem az öltöny ára vagy épp a körmönfont udvariassági formulák ismerete az, ami a leginkább meghatározza az emberről kialakult képet az üzleti életben. Sokkal inkább például a rendszeresen karbantartott, tartalmas LinkedIn profil vagy éppen az, hogy mennyire profin és meggyőzően tudja előadni az egy-két- vagy ötperces „pitch”-et, vagyis rövid bemutatkozást.
Félre a nyakkendővel!
Anélkül, hogy nagyon mély szociológiai elemzésbe bocsátkoznánk, megkockáztathatjuk, hogy az egyre fiatalabb emberek megjelenése egyre magasabb posztokon szerepet játszhatott ebben a változásban. Ha valaki soha nem magázódott, nem fogja elkezdeni egyik pillanatról a másikra, főleg, ha egy vele egyidős ifjú titán ül a tárgyalóasztal másik oldalán. Az is biztos, hogy az internetes biznisz hódítása számos dogma áttörését is jelentette egyúttal. A monitorjaik mögött ülő zsenik többsége nem cseréli le a kapucnis pulóvert öltönyre csak azért, mert időközben „véletlenül” milliárdos üzletekben vesz részt. De nem csak a fiatalok vethetik el az etikett dogmáit. Steve Jobsnak különös ismertetőjegye volt a fekete garbó egy egyébként nyakkendők uralta világban. Azt is tudjuk, hogy – legalábbis a róla szóló film szerint – Marc Zuckerberg papucsban és rövidnadrágban lett milliárdos, és a Body Shop hálózat néhai alapítója, Anita Roddick természetes hajlobonca sem felelt meg éppen az akkori stíluskönyvek üzletasszonyok számára ajánlott frizuráinak. Üzleti sikerük mégis megkérdőjelezhetetlen.
A zsenik sok mindent megtehettek régebben is. Mára viszont – köszönhetően sok más mellett az előbb említetteknek – számos korábban megdönthetetlennek hitt viselkedési dogma vált elavulttá. Alább összeszedtünk néhányat, amelyeket valószínűleg senki nem fog hiányolni. Hangsúlyozzuk viszont, bármennyi dől is be a korábbi dogmák közül, a stílus, az ápoltság és a másik féllel szembeni tisztelet (ha nem is előre meghatározott rítusokon keresztül mutatjuk ki) továbbra is fontos, és reméljük, örökké tartja magát.
A helyszín
Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy üzleti partnerrel nem megfelelő eleganciát, mégis visszafogottságot sugárzó helyen találkozzunk. Manapság viszont a napközbeni megbeszélések kedvelt helyszínei például a nagy gyorskávézó-láncok egységei. Elegánsnak ugyan biztos nem tekinthetők, viszont a legtöbb ember ízlésének megfelelnek, ismertek, és megbízhatóak. Továbbra sem ide vinnénk hízelgő beszélgetésre a legfontosabb ügyfelünket, de senki nem akad fent, ha egy hatékony és gyors megbeszélésre ilyen helyre invitálják.
A magázódás
A tegeződés sokáig – és sok országban ma is – kifejezetten a bizalmas viszony kifejezője volt. Ha nem is megyünk vissza a családon belüli magázódás korszakáig, biztos, hogy néhány évtizede eszébe sem jutott volna senkinek, hogy egy tréningen vagy tárgyaláson ilyen bizalmaskodó hangnemet javasoljon. Ma pedig már tegeződik mindenki, aki bármilyen közösséget vél felfedezni a másikkal – legyen az a hasonló kor vagy éppen a közös ügy. Ki emlékszik már a „pertu ivás” bonyolultságára vagy a régi filmekből ismerős, ünnepélyesen kimondott „hát akkor szervusz, kérlek” mondatra. És valljuk be, a többség ma valószínűleg azt sem tudja már, hogy milyen helyzetben kinek kéne felajánlania a tegeződést a másik fél számára. A dolog inkább csak úgy megtörténik. Tegeződni egyszerűbb, valószínűleg hatékonyabbá teszi a kommunikációt, és bizalmat épít, ámde nem adja meg azt az alapvető tiszteletet, ami a magázódó beszédmód sajátja, függetlenül a tartalomtól. Ez a divat elválaszthatatlan a magázást nem ismerő angol nyelv térhódításától, reméljük azonban, hogy a magyarban nem fog végleg meggyökeresedni. Mert ha üdvözlendő is, hogy nem kell körülményes körmondatokkal kifejezni magunkat egy közös ötletelés hevében, a magázódás segíthetne fenntartani a kötelező tiszteletet.
A ruha teszi
Bár vannak cégek, ahol ma is szerepel a dress code-ban, hogy a hölgyek nyáron sem jelenhetnek meg a munkában harisnya nélkül, ennek ellenére mondhatjuk, hogy a meztelen bőr illetlenségének dogmája is megdőlni látszik. Hiszen láttunk már rövidnadrágos öltönyt nagy divatházak kifutóján! A zokni nélküli cipőviselés kifejezetten divatos (persze nem mindegy, milyen az a cipő), és nem valószínű, hogy bármely nőt komolytalannak gondolnának, ha egy meleg nyári napon ujjatlan topot visel. Az engedmények sok esetben szinte életmentők – „hála” a globális felmelegedésnek.
Még néhány évvel ezelőtt is alapvetés volt, hogy az elegáns nő a cipőjével azonos árnyalatú táskát visel. Ahogy az is, hogy ha egy férfi túljutott már az érettségin, akkor a tornacipőt legfeljebb sportoláshoz viselheti, nem öltönyhöz. Mára a hétköznapi életben mindekét dolog feledésbe merült. Megfelelő stílusérzékkel a hivatalosan össze nem illő darabok nem megütközést váltanak ki, csak emlékezetesebbé teszik a megjelenésünket. A színekre vonatkozó előírások is sokkal szabadabbá váltak. Ki merné például akár egy pillanatra is komolytalannak gondolni Christine Lagarde-ot, az IMF nagyhatalmú vezérigazgatóját, aki pedig előszeretettel visel babarózsaszínt…
