Képzelt tudósítás egy magyar vállalkozói kerekasztalról
(második rész, második fejezet)
Tudósításunk első részében megismert szereplőink a vállalkozások generációs problémáival foglalkoztak, két, uniós pályázat(ok)ért (is) küzdő cég vezetőinek példáján keresztül mutatva be a problémakört. A folytatásbanMielőtt Realista (43) folytatná történetét, Rezignált(52) vág közbe:
- Ostoba egy kisvárosi story, mi közünk nekünk a kisvárosi macsók hadakozásához, marakodásához a koncért? Kizárt, hogy egy ilyen közbeszerzést a helyiek virtusa döntsön el!
- Engedd meg, hogy folytassam és még az is lehet, hogy választ kapsz kérdésedre. Már csak azért is mert ez nem kétszereplős történet. Sokkal összetettebb! – védi meg előadását Realista, majd belefog némi új rendelést követően a történet folytatásába:
Reggel Öregbálintot hosszú-erős csengetés rázza fel. Ő, a nagyapa, aki kőműves volt, mert nem végezhetett magasabb iskolákat. Maszekként, szinte valamennyi házat évtizedeken át, maga építette városukban és a környező településeken. Kisbálint és Öregbálint hármasban élnek Kisbálint édesanyjával együtt, az András által épített több szintes kúriában, ahonnan ő évekkel ezelőtt elköltözött. Az öreg korán kelő lévén hamar az ajtónál terem, hogy a többieket ne ébressze fel a zaj. Koroknai, az újságíró áll az ajtóban. Ponori Bálintot keresi. Hamar tisztázódik, hogy nem az öreget.
- Milyen ügyben? - kérdi – Mert még alszik.
- Üzleti, súlyos üzleti!
Az öreg orra alá nyomja a reggeli lapot. Az átfutja az írást, miközben azt hallja a másiktól, hogy a sztorira kizárólagosságot kötött egy bulvárlappal. Ez ügyben beszélne unokájával, mivel a történet szenzációtartalma nem több egy-két napnál. Mindegy is, hogy a fiú komolyan gondolta vagy sem, most kell a vasat ütni.
Gorombán a firkászra csapja az ajtót. Még egyszer nyugodtan átolvassa a tudósítást, majd Kisbálint szobájának ajtajához siet. Nem kis hangerővel feltett kérdéseire Kisbálint anyja is felébred. Együtt várják a választ, az étkező asztalnál. Kisbálint másnapos sebességgel lebotorkál az étkezőbe. Hosszú csend.
- Igaz - így Kisbálint - részeg voltam, elkeseredett és hülye, de amit az újság írt, megtörtént. Persze máris megyek a szerkesztőségbe, kérem a helyreigazítást.
Ekkor csenget a kocsmafőnök, Mihály. Bálint bácsi végig sem hallgatva támad rá, hogy lehetett ilyen végtelenül ostoba, miért nem lépett közbe. Bár Mihály előző este már csak a kész tényeket hallgatta meg, tanúként, de most inkább magára vállalja a megalázó munkát, hogy elmegy tisztázni a félreértéseket Miklóshoz Váraljára. Felelősnek érzi magát, mert nem lépett közbe. Öregbálint pontosan, szó szerint rekonstruáltatja a történteket, és amikor látja minden a leírtak szerint volt leállítja a többieket, majd kijelenti, ő megy el Miklóshoz. Kénytelen lesz a Ponoriak szavát állva vállalni a fogadást. Nem tehet mást.
- Addig ti semmit nem tesztek! András is az én dolgom!
Öregbálint, Miklósnál még egyszer tisztázza az esetet s látva annak hajthatatlanságát, nem alázkodik meg, nem hivatkozik beszámíthatatlanságra. Biztosítja, hogy áll a fogadás, ha netán elvesztik a meccset áprilisban, a Ponori és Fia nem fog pályázni a munkára.
András néhány évvel a rendszerváltás előtt alapította a céget két testi-lelki jó barátjával és természetesen apjával. Az első öt-hat év alatt a néhány fős cég jelentősen fejlődött. Ma már csaknem hetven alkalmazottal, több milliárdos forgalommal rendelkezik. Apja ugyan már nem aktív a mindennapi munkában, de még természetesen meghatározó részvényes. Két másik alapító barátja közül az egyik (Jenő) ma is a cégnél dolgozik. Az első számú operatív-szervező mérnök és mellette a Nádastó FC elnöke. A másik, Lajos a káefté kettéválásakor nem vállalta a személyeskedő, gyakran ocsmány háborúskodást. Egy nagy nemzetközi cégnél vállalt munkát. Ma is ott dolgozik, mint egyik vezető munkatárs. Barátjával együtt játszott a csapatban, mint országosan elismert megbízható centerhalf. Szintén négy éve vonult vissza.
Ponori András, Jenőtől tudja meg a történteket. Bár először csak kocsmai virtuskodásként értékeli, de Jenő megmutatja neki az újságot. Elképedve olvassa a cikket. Fennhangon megfenyegeti Jenőt – aki részese volt az eseményeknek – és persze Kisbálintot. Ekkor toppan be Öregbálint. Meglepődve pillant rá, hisz még sohasem járt nála apja. Indulatos vádaskodás követ szót szóra, mígnem Öregbálint, halkabban emlékezteti a húsz egynéhány évvel ezelőtti kastély felújítási munka elnyerésének körülményeire. Amikor is, ők ketten együtt itatták le az akkori megyei szoci vállalat elnökét, aki az ajánlattal nem tudott időben megjelenni. Ilyen formán, mint egyetlen ajánlkozó, ők vitték el a munkát. Első nagy megbízásuk volt. Ennek következtében az állami vállalt privatizálása sem volt nehéz. András, már nyugodtabban hallgatja tovább apja szavait:
András először meghatódik a régen várt őszinteségen, de hamar magához tér. Felelős cégvezetőként elmondja, milyen fontos ez a munka számukra.
- Ezt egy játékon kockára tenni lehetetlenség! Még inkább lehetetlenség - teszi hozzá tárgyilagos hangon - legyőzni azt a profi csapatot, amely már ma is magasabb osztályra alkalmas. Mi több, saját csapatunk valójában nem is létezik. Amatőr focizgató társulat, szabadidős tevékenységgel, ahol nincs megfelelő játékos, nincs taktika, szinte semmi, ami igazi focira emlékeztet.
- Akkor nincs más megoldás, neked is játszanod kell! Térj vissza, mert látni akarlak még egyszer a pályán, játssz még egyszer a fiaddal egy csapatban – így Öregbálint.
- De, hisz éppen Kisbálint nem akar velem többet együtt játszani!
- Most mégis fog. Ez az én dolgom elintézni! Meggondolatlan volt, de együtt helyrehozhatjuk az ügyet, együtt nyerhetünk. Voltunk mi már ennél lehetetlenebb helyzetben is. És ha mégsem győztök, nekem az is elég, hogy újra együtt vagytok. Játszatok nekem!
Azzal Öregbálint a szokásosnál ruganyosabb léptekkel kisétál az irodából. Jenő praktikus: - Te és Kisbálint elöl, tuti két gól, de kell a védelembe ismét Lajos, biztos mínusz két gól. A kapuba pedig Misi, ismét mínusz két gól és már meg is van a meccs. Ők az én gondom. Ha te vállalod, garantálom, ők is! - Talán, ha Kisbálint megkér, a következő edzésen ott vagyok, és elmondom mit látok. Most többet nem ígérhetek, így András.
Az ExBau székháza Váralján, Miklós, az igazgató titkársága. A vendégszéken türelmesen várakozik a megyei újság munkatársa Koroknai, a reggeli cikk szerzője. Érkezik Miklós, biccent a titkárnő felé, hóna alatt az újságok. Az újságíró bemutatkozik, mondaná miért jött, de Miklós azonnal átkarolja vállát, kávét rendel. Határozott mozdulattal tessékeli be irodájába.
- Már vártam, örülök, hogy itt van. Volna itt egy-két dolog. Tudom, miért van itt, de sajnos most még nem nyilatkozhatok.
- Mégis - így az újságíró - érdekelné olvasóimat az ön álláspontja. Valamint tisztelettel felhívnám szíves figyelmét arra, hogy nem csak a helyi lap, országos lapok is megbíztak a mi kis helyi ügyünk tálalásával – hazudott a helyzetről a magát ismét fontos oknyomozónak érző újságíró.
- És ha ők nyernek valahogy mégis - kérdi az újságíró - és maguknak kell visszalépni?
- Nevetséges még a feltételezés is! Továbbá sohasem állítottam, hogy e váratlan esetben én visszalépnék, hagyva nekik a szabad pályát. Ez vicc! Évek munkája van ebben az üzletben, egy ilyen gyerekes dologért fel nem adom. Bár, az viszont tény, hogy ez a gyerekes dolog még sok pénzt hozhat. Elárulom, maga sem jár rosszul. Menjen tárgyaljon, füleljen, most minden olyan helyre bejuthat, ahova nekem kényes lenne. Hozzon ajánlatot a médiától és hozzon információt. Addig is a költségeire egy kis előleg - nyújt át egy vastagabb borítékot.
Következő edzés Nádastón. Kisbálinték a pályán, szokásos lanyha kispályázás, de most a korlát mellett András figyeli őket. A látottak még inkább elkeserítik. Néhány perc múlva mellé támaszkodik Jenő. Szótlanul nézik a pályán történteket, majd Jenő beleszól mobiljába: gyertek! Pillanatok múlva megjelennek. Először Misi jobbról, majd Lajos balról. András mellé támaszkodnak. Hosszú csend. Misi a kapus szólal meg először:
- Van az ifiben két tizenhét éves srác, ezeket mind - int a pálya felé - ketten verik három góllal. Velük és Kisbálinttal, már hatan vagyunk. Valaha csak mi hárman voltunk és nyertünk, a többi meg kiadta a létszámot!
Ekkor egy eltévedt labda gurul feléjük. András kilép a korlát mögül, jobbal megemeli és ballal lágyan, középre íveli. Kisbálint kapásból, de szintén finoman, visszagurítja apjának. - Akkor lényegében megvagyunk! – így Jenő és zsebéből elővéve András felé nyújtja a csapatkapitányi karszalagot.
Jani bácsi, aki a szertár ablakában leskelődik (hisz csak András nem volt beavatva a találkozóba) gondosan áthajtogatja a PONORI ANDRÁS feliratú 17-es számú mezt. Arra gondol, ma talán ő rúgja ki az istálló oldalát. Autóstáskájából előveszi a három veterán focista ma is érvényes igazolását. Hátul a lelátón, Öregbálint belső zsebéből előhalász egy régen tartogatott havannát.
Folytatása következik……
dr. Pázmándi Péter
fejlesztési referens