Emelkedést hozott a piacokra a FED

Meglepte a piacokat a FED, pedig Yellen hangsúlyozta, hogy nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Az történt, hogy a tagok egyéni várakozása szerint idén már csak két kamatemelés várható a korábbi (decemberben előre jelzett) néggyel szemben.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kép: PIxabay

A Fed a várakozásoknak megfelelően tegnap a 0,25-0,5%-os szinten tartotta az alapkamatot. Egyedül Esther George, a kansasi Fed elnök emelt volna további 25 bázispontot. Decemberben négy kamatemelés volt a jegybank várakozása az idei évre, amely két kamatemelésre csökkent a tegnapi ülést követően. A 17 tagból kilencen két kamatemelést várnak, heten három vagy négy emelést, egy tag pedig csak 25 bázisponttal szigorítana (a decemberi 1,4%-ról 0,875%-ra csökkent az év végére várt alapkamat). A hosszabb távú kamatpálya is tovább laposodott: a 2017-es 1,875%-ra a korábbi 2,375%-ről, a 2018-as pedig 3%-ra a decemberben várt 3,25% helyett. A Fed folytatja a korábban vásárolt eszközök folyamatos újra befektetését addig, amíg az alapkamat nem közeledik a normális szintjéhez. Az ülést követő sajtótájékoztatón Janet Yellen kiemelte, hogy jelenleg nem mérlegelik a negatív alapkamat lehetőségét.

A jegybanki döntéshozók továbbra is kedvezően látják az amerikai gazdaság helyzetét, de a japán és az európai piacokról érkező gyenge adatok aggasztják a Fed-et. Az irányadó ráta további emelésével rendkívül óvatosak lesznek, mert a jegybanknak könnyebb reagálnia a gyorsuló növekedésre, mint a váratlan negatív eseményekre. Janet Yellen most is elmondta, hogy nincs előre eldöntve a kamatpálya, folyamatosan figyelik az adatokat, és ehhez igazítják a döntéseiket. Bármelyik ülésen jöhet a következő emelés, minden ülést „élőnek” kell tekinteni. A munkaerőpiacon további tér van még a javulásra a következő években, a 2017-es munkanélküliségi ráta várakozást 4,6%-ra, a 2018-ast pedig 4,5%-ra csökkentették. Az inflációs várakozást is visszavágták, a decemberi 1,6%-ról 1,2%-ra. Az olajárak esése illetve az erős dollár húzhatja lefelé az inflációt.

Ugyanakkor furcsa eseményt látunk a mai napon. Annak ellenére, hogy a dollár gyengül, s így az euró erősödik, a DAX mégis folytatni kívánja emelkedését, pedig ez a DAX 30 komponensének, mivel alapvetően export orientált cégek, nem túl jó hír. Ez pedig (rossz hírre is emelkedik) jó hír a DAX befektetők számára.

Ma mind a DAX, mind a BUX index esetében emelkedést várunk. A CECE átsúlyozás további részleteinek publikálása után is igaz a korábbi állításunk, hogy nagyot növekszik a magyar részvények (MOL, OTP, Richter) súlya az indexben a holnapi átsúlyozás után.

USA

Óvatos emelkedéssel indult a kereskedés a tengerentúlon, majd a Fed ülést követően újabb lendületet vettek a piacok. A Dow Jones illetve az S&P500 index idén még nem zártak olyan magasan, mint tegnap (Dow Jones 0,43%, S&P500 0,56%, Nasdaq 0,75%). Inflációs adatok is érkeztek, az éves alapú áremelkedés 1% volt az előző hónapban, ami 0,1 százalékponttal magasabb a várakozásoknál. A maginflációs 2,2% lett a várt 2,3% helyett.

A FedEx várakozásokat felülmúló gyorsjelentést publikált tegnap a növekvő kereslet hatására. A bevételek 8,5%-kal 12,7 milliárd dollárra emelkedtek a várt 12,4 milliárd helyett. Az egy részvényre jutó eredmény 2,03 dollárról 2,51 dollárra nőtt, holott a piac 2,34 dollárt várt. A cég az idei évre 10,7- 10,9 dolláros EPS-t vár a korábbi 10,4-10,9 dolláros sáv helyett.

Európa

Vegyes teljesítményt láthattunk tegnap Európában. A FTSE 100 és a DAX index 0,5%-ot emelkedett, a CAC40 index pedig 0,2%-ot esett. A ma az EU-s tagállamok elé kerülő menekültterv újabb formája már jogilag is elfogadható formátumú lehet. Tulajdonképpen a görög szigetekre érkezők (legális/illegális) menedékjogi kérelmet nyújthatnának be, amit egyedi alapon elbírálnának, és nem fordítanák őket egyből vissza. Ahhoz, hogy működjön a terv, Görögországnak és Törökországnak is törvényeket kellene módosítania.

A brit költségvetés 3,5 milliárd fonttal csökken a következő 4 év során tegnapi bejelentés szerint. Az SZJA adómentes határa 11.500 fontra emelkedik, míg a 40%-os adósáv 45.000 font lesz. Az üzemanyagra és alkoholra kivetett adót 6 évre befagyasztják, ugyanakkor a dohánytermékek után fizetendő jövedéki adó az inflációt 2%-kal meghaladó mértékben emelkedik. A társasági adó 20%-ról 17%-ra csökken a következő 4 évben. A növekedési számok terén az idei évre várt 2,4% helyett már csak 2,0%-ot, jövőre pedig 2,5% helyett 2,4%-ot jósolnak. Az EKB bizottságának tagja, Ardo Hansson szerint a nemrégiben bejelentett intézkedések kevésbé lesznek hatásosak, mint a korábbiak és a pénzügyi piacok kockázatát is növelik.

Olaj, arany

A WTI 39 dollár fölé ugrott annak köszönhetően, hogy kisebb mértékben nőttek a készletek, mint amit vártak: az EIA jelentés szerint 1,3 millió hordó nyersolaj készletnövekedés volt a piaci 3,5 millió hordó helyett. Ráadásul a finomított készletek csökkentek, tehát egyértelműen erősebb USA nyersolaj keresletre utalnak az adatok. A piac bízik abban, hogy az OPEC és Oroszország között lesz megegyezés a termelés befagyasztásáról, várhatóan áprilisban tárgyalnak a témáról.

Az arany is kilőtt: 1.260 dollárra ugrott a kurzus. A tegnapi Fed ülés eredménye, hogy várhatóan csak két kamatemelés lesz idén, ami a korábbi Fed kommentekkel szemben enyhébb álláspontot jelent. Ez kedvező az aranyra nézve és a dollár kurzusát is jelentősen gyengítette. Az USA növekedése és a kínai és európai gazdasági aktivitás miatt is aggódik a Fed, egyes vélemények szerint ez akár a kamatemelés idei elhalasztását is jelentheti, ami szintén segíti az arany megítélését.

Devizák

A kereskedés első felében oldalazott az EUR/USD devizapár, a kamatdöntő ülést követően azonban kilőtt felfelé az árfolyam. A dollár egy hónapos csúcsra emelkedett, napon belül 1,11-ről egészen 1,122-ig emelkedett az árfolyam. A hajnali órákban is folytatódik a dollárgyengülés. A jegybank a decemberben várt 4 idei kamatemelést 2 kamatemelésre csökkentette, ezzel pedig meglepetést okoztak a piacnak.

A forint gyengüléssel indította tegnap a kereskedést az euróval szemben. Az árfolyam elérte a 312- nél húzódó 200 napos mozgóátlagot, ahonnan az esti órákban lefordult a kurzus és 310,7-nél zárta a napot.

Távol-Kelet

A kedvező hangulat húzta az ázsiai részvénypiacokat is. A Shanghai index 0,9%-ot, a Hang Seng szintén 0,9%-ot emelkedett, miközben a Nikkei 0,2%-ot csökkent. Az ázsiai piacok emelkedését elsősorban a Fed döntése és az emelkedő olajár eredményezte. A jen beerősödött a dollárral szemben, ami negatívan hat a japán részvényekre, elsősorban az export szektorra.

Februárban a várt 3,0% helyett 4,0%-kal csökkent a japán export. Az import visszaesése viszont „csak” 14,2% lett, miközben a várakozás 15,8% volt. Valószínűleg az erős jen és az emelkedő olajár okozta a várttól eltérő adatokat.

Határidős piacok

Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo