Az adóhivatal határozottan igyekszik fellépni az áfacsaló vállalkozások ellen, időnként azonban olyan ügyletekben is adócsalásban való tudatos részvételt állapít meg, mely helyzetben az adózók vétlenek, vagy csak nem jártak el kellő körültekintéssel – hívja fel a figyelmet a MAZARS nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat legújabb elemzésében.

A tét nagy. Az áfából származó bevétel hazánk költségvetésében is az egyik legjelentősebb tétel, az elmúlt években az összes bevétel 26-34%-a származott a forgalmi adóból. Ez 2015-ben 26,6% volt, azaz 3 285 milliárd Ft bevételt jelentett.  Magyarországé a kétes dicsőség az EU legmagasabb általános áfakulcsával, de az áfa mértéke az Unióban mindenütt komoly adóterhelést jelent, annak elcsalása széles körben megmozgatja a szürke- és feketegazdaság szereplőit.

2016-tól rövidült az az időszak, amelyen belül az adóalany a levonási jog keletkezésétől számítva érvényesítheti adólevonási jogát!

„Az adócsalásokból eredő adóhiány, ezen belül a meg nem fizetett, vagy a jogosulatlanul levont, illetve visszaigényelt áfa jelentős károkat okoz a költségvetésnek. A NAV ezért kiemelt területként határozta meg a nemzetközi értékesítési láncolatok és az ezekhez kapcsolható adócsaló struktúrák felderítését, gyakran nemzetközi együttműködés keretében. Az adóhatósági vizsgálatok több mint fele kizárólag áfa adónemet érint” – mondta el Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere.

Kép: Freedigitalphotos

Ha vágják a fát, hullik a forgács

Az adóhatóság célja érthető ugyan, de az már elfogadhatatlan, hogy sok jóhiszeműen eljáró cég is az adócsalók listájára kerül. Az elmúlt években gyakorivá vált például az az eset, amikor egy kereskedelemmel foglalkozó vállalat láncügyletben vesz részt, azonban a láncolatról utólag kiderül, hogy szervezett körhintacsalást valósít meg. A NAV sok esetben a tényleges áfacsaló helyett a vétlen számlabefogadónál korlátozza az áfalevonási jogot.

A nemzetközi láncolatok valódi természetét tisztázó adóhatósági vizsgálatok gyakran kétes eredménnyel zárulnak, a NAV beazonosítja a láncolat szervezőjét és haszonélvezőjét, de mivel ezek a cégek időközben már eltűntek, az adóelkerülésre felállított fiktív láncolat valamennyi szereplőjét (beleértve a jóhiszemű, megtévesztett adózókat is) azonosan bírálja el, jogszerűtlennek minősítve az áfa levonását.

Változást hoz-e az európai joggyakorlat?

Az adólevonási jogot az adóvizsgálatok számtalan különböző érv alapján támadják, az esetek többségében kizárólag a hazai áfaszabályozásra hivatkozással.

„Hangsúlyozni kell azonban, hogy mivel az áfa harmonizált az Európai Unióban, ismerni kell a vonatkozó uniós irányelv szabályait, és emellett különösen nagy jelentőséggel bírnak az Európai Unió Bíróságának korábbi ítéletei, az esetjog is” – emelte ki Szmicsek Sándor. A precedensjog szerepe a magyar jogalkalmazásban is egyértelmű: a Bíróság korábban hozott döntéseit figyelembe kell venni, azokkal ellentétes megállapítás, döntés nem születhet a tagállami jogalkalmazásban sem.

A Bíróság az Optigen, Fulcrum és Bond House ügyben hozott ítéletében fogalmazta meg először a tudattartalom vizsgálatára vonatkozó alapelvét. A körhintacsalás vétlen szereplőit felmentő ügyben a Bíróság kimondta, hogy minden egyes ügyletet önállóan kell vizsgálni, és a korábbi vagy későbbi események nem változtatnak az értékesítési lánc részét képező egyes ügyletek jellegén.

Az EU Bírósága azt is egyértelművé tette, hogya levonási jog csak akkor tagadható meg, ha objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az eladó az értékesítési láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.  Egy másik esetben a Bíróság leszögezte, hogy az a tény, miszerint az adott szolgáltatást ténylegesen nem a számlákon szereplő szolgáltató vagy alvállalkozója teljesítette, önmagában nem elegendő a levonási jog kizárásához.

A PPUH Stehcemp ügyben hozott határozatában a Bíróság tovább finomította a levonási jog érvényesítését, amelyhe znégy feltételnek kell teljesülnie:

• a levonásban érdekelt fél adóalany legyen,
• a levonási jog keletkezését megalapozó termékeket és szolgáltatásokat az adóalany utóbb adóköteles tevékenységéhez használja fel,
• e termékeket és szolgáltatásokat előbb más adóalany értékesítse, illetve nyújtsa;
• emellett pedig a levonási jog formai követelményeit is teljesíteni kell: a számlának meg kell felelnie az irányelvben meghatározott adattartalmi előírásoknak.

A felsorolt esetekből körvonalazódik az Európai Unió Bíróságának levonási jogra vonatkozó szemlélete:

• A levonási jog főszabály szerint nem korlátozható.
• A precedensértékű ítéletek felsorolják azokat a tényeket, amelyek önmagukban nem befolyásolják az áfa levonhatóságát (pl. az érintett termékek korábbi vagy későbbi értékesítését terhelő héát nem fizették be az államkincstárba).
• A levonási jog kizárólag visszaélés esetén, az adóhatóság objektív bizonyítása mellett tagadható meg.
• Az ügyleteket önállóan kell vizsgálni – a láncban más adóalanyok csalási szándéka miatt az ügyletre nem lehet „nem gazdasági tevékenységként” megállapítást tenni.
• A partner ellenőrzésének feladata nem követelhető meg általános jelleggel az adóalanytól.
• A nem létező gazdasági szereplő által kibocsátott számla ténye nem elégséges a levonási jog megtagadásához.

A NAV novemberben kiadott 3010/2015. számú útmutatója az áthárított forgalmi adóra vonatkozó levonási jog érvényesítéséről elviekben már érvényesíti az EU Bíróság vonatkozó döntéseit, (lásd, keretes írásunkat!) így az adóalany tudattartalmának vizsgálatára vonatkozó alapelvet. Az útmutató a bírósági döntéseket követve leszögezi, hogy az adólevonási jog főszabály szerint nem korlátozható: ha az ügylet teljesült és a számla megfelel a jogszabályi előírásoknak, úgy az adóalany jogában áll az általa fizetendő áfából levonni a beszerzett árukat és igénybe vett szolgáltatásokat terhelő előzetesen felszámított adót.

Az adólevonási jog csak akkor tagadható meg, ha a láncolatban bizonyíthatóan adókijátszás történt, és erről a számlabefogadó is tudott, illetve tudhatott – hangsúlyozza elemzésében a MAZARS nemzetközi adótanácsadó vállalat. Amennyiben a gazdasági esemény létrejötte, vagy a bizonylat hitelessége megkérdőjelezhető, az adóhatóság bizonyítási eljárás keretében köteles a tényállás tisztázására. Vagyis az adólevonás az adóalany alapvető joga, nem korlátozható mindaddig, míg az adóhatóság kétséget kizáróan bizonyítani nem tudja, hogy az adózó aktívan és tudatosan részt vett a csalásban. A csalárd magatartást az adóhatóságnak kell bizonyítania.

Mit ér a szabály, ha az adóhatóság rosszhiszeműen jár el?

Egyértelműnek tűnne tehát, hogy egy jogügyletet a szerződő feleknél egyformán kell értelmezni. Mit tehetünk azonban akkor, ha a jóhiszemű adózót védő jogszabályt az adóhatóság rosszhiszeműen értelmezi? 2015-ben került be "Az adózás rendjéről" szóló törvény alapelvei közé az az új rendelkezés, amely az adózó védelmét szolgálja az adóhatósággal szemben: „ugyanazt a vizsgálattal érintett és már minősített jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően”.

A jogszabályban rögzített alapelv célja egyrészt az, hogy az adóhatóság ne juthasson eltérő megállapításra olyan ügyletek esetén, ahol a szerződést korábban már véleményezte. Másrészt az idézett alapelv csupán ugyanazon jogviszonynak a két szerződő félnél történő eltérő minősítését zárja ki, de nem jelenti azt, hogy az egyik szerződő félnek a jogviszonnyal kapcsolatos szabálytalansága, rosszhiszeműsége miatt a másik fél automatikusan elmarasztalható lenne. Az adóhatóság viszont – meglehetősen sajátságosan – a jóhiszeműen eljáró adózó kárára értelmezi azt a rendelkezést, amely szerint a szerződő feleknél ugyanúgy kell értelmezni az adott jogügyletet. Mi történik, ha egy jogkövető, jóhiszeműen eljáró vállalkozás egy adócsalásra törekvő céggel köt szerződést? Az adóhatóság meghökkentő gyakorlata az ilyen korrekt vállalkozásokat az adócsalókkal azonosan ítéli meg.

Számtalan példát találunk a NAV jogszabályszerűtlen és rosszhiszemű eljárására. Az adóhatóság ugyanazt a jogviszonyt nem minősítheti az egyik fél esetében munkaviszonynak, a másik fél esetében pedig vállalkozási viszonynak. Elfogadhatatlan a kiterjesztő jogértelmezés az operatív és a pénzügyi lízing, továbbá az egyenes, illetve fordított áfás ügyletek kapcsán is. A NAV a kapcsolódó vizsgálatok eredményét automatikusan átemelve állapít meg adóhiányt az adózók terhére, a másik félnél lefolytatott kapcsolódó vizsgálat anyagát kész tényként kezeli. Ez a gyakorlat a törvény betűjével és szellemével is szembe megy, hiszen az adóhatóság köteles az adózóra nézve hátrányos megállapításokat objektív módon, tényszerűen bizonyítani. Nem lehet egy másik (a láncolatban korábbi vagy későbbi) szerződéses jogviszonyra vonatkozó megállapítást hivatalból ugyanolyan formában figyelembe venni a következő, különálló szerződéses jogviszony megítélésénél.

„A vállalkozásoknak sokkal bátrabban kellene élniük fellebbezési jogukkal” – vonta le a következtetést Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere. Hozzátette: „A jogszerűtlen, uniós gyakorlattal ellenkező adóhatósági döntések megtámadhatóak. A hazai cégek vonakodnak jogorvoslattal élni, mert tartanak az eljárás költségeitől és élnek a régi beidegződések, miszerint csak a hatóságnak lehet igaza. Ezen változtatni kell.” Az Európai Bíróság döntéseire hivatkozva sok esetben megállapítható, hogy az adóhatóság eljárása jogszerűtlen, megállapításai objektív körülményekkel nem alátámaszthatók, ezáltal vitatható az elmarasztaló adóhatósági határozat. Szmicsek Sándor felhívta az adózók figyelmét:“Ne féljünk a megállapításokat megkérdőjelezni, és a jogorvoslati lehetőségeket igénybe venni!”