Magyar politika: amerikai republikánusok és némi Szingapúr

Amit a magyar kormány csinál, az nem unortodox gazdaságpolitika, hanem az Amerikai Egyesült Államok republikánus pártjának iránya, vagyis a hagyományos New York-i konzervatív mezőny, megspékelve egy kis Szingapúrral - szögezte le Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-Magyarországi Egyetem tanára az Ökopolisz Alapítvány „Államcsőd, IMF - Veszély? Esély?" című vitaestjén. Pogátsa szerint az intézkedések a középosztály gazdasági teljesítményének növekedését helyezik a középpontba a szociális juttatások helyett, amire remek külföldi példák vannak. Ami szokatlan, az mindennek a távol-keleti autokratikus fejlődő államokhoz hasonló mázzal való leöntése.

Kép:Ökopolisz Alapítvány

Mit vár az IMF?

Lydia Prieg szerint az IMF alapvetően a megszorításokban hisz, és ebben meglehetősen rugalmatlan. Megközelítése szerint rövid időre vállalni kell a „fájdalmakat” a későbbi virágzás érdekében. Személyes véleménye szerint viszont a megszorítás csökkenő kereslethez, ezen keresztül pedig munkanélküliséghez vezet, vagyis kontraproduktív. A közelmúltban megjelent IMF háttértanulmányok már elismerik ezt, de a hitelezési gyakorlatban egyelőre nem jelent meg. Minden esetre azt mutatja, hogy a kérdéssel kapcsolatban a szervezeten belül sincs egyetértés, ezért előbb-utóbb lehet változás. Az IMF emellett elfogadja a tőke be- és kiáramlás ellenőrzés alá vonását, amire viszont személyes véleménye szerint nem csak súlyos krízishelyzetekben lenne szükség. Mindemellett már ennek engedélyezését is fontos előrelépésnek tartja. Véleménye szerint Magyarországnak szembe kellene mennie a rákényszerített megszorításokkal, emellet viszont az eddigi egyszeri intézkedések helyett hosszú távú stratégiát kellene megalkotni és hosszútávon jelentős megtakarításokat hozó befektetésekbe kellene kezdeni – például a „green new deal” elveinek megfelelően.

Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi képviseletvezetőjének hivatalos nyilatkozata szerint a valutaalap semmit nem kér az országoktól, azok vezetői tesznek felajánlásokat. Az IMF megbízott elmondása szerint csak a költségvetési egyensúly fenntartása fontos számukra - Pogátsa Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta, nem kérdés, hogy sugallhat irányokat a szervezet. Véleménye szerint a hatékonyabb az lenne, ha az IMF humánerőforrás fejlesztést kérne az országtól. Valamennyi szakértő egyetértett abban, hogy tetszik, nem tetszik, az IMF a bizalmatlanság gödréből kivezető út Magyarország számára.

Az (irányított) államcsőd esélyét még felvetni sem szabad, ugyanis, Bartha megfogalmazásával élve ez háborús pusztítást jelentene az országban háború nélkül. Ez annál is inkább így van, mert a szakember szerint nem fenyegeti csőd Magyarországot. Az országnak hosszú távon vannak problémái, amiken viszont az IMF sem fog segíteni, csakis a strukturális átalakítás. Hozzátette viszont, a kommunikációt talán hamarosan elkezdődő tárgyalásokon sem ártana finomabbra hangolni, mert az IMF legutóbbi országértékelőjében a bevett szokással ellentétesen nem köszönte meg a magyar kormány támogatását, ami határozottan a szervezett sértettségére utal.

Igaz, hogy Magyarország fiskális alkoholizmusban szenved (erről Surányi György is beszélt korábban), de a közgazdász véleménye szerint most már ennek megszüntetése esetén is lennének szerkezeti problémák a hazai gazdaságban. Például az a közkeletű tévedés, mely szerint a gazdasági növekedés okozná a foglalkoztatás növekedését, ami valójában fordítva igaz. Pogátsa szerint Magyarországon már megtörténtek azok a megszorítások, amelyeket az IMF kérni szokott a hozzá forduló országoktól, például a 13. havi juttatások megszűntetése. Ezzel egyet ért Bartha Attila az MTA PTI közgazdász kutatója is, aki szerint Magyarország annyiban unortodox tárgyalópartner az IMF-nek, hogy szemben a többiekkel (Görögországgal vagy Lettországgal például) nem küzd versenyképességi problémákkal, vagy éppen magas folyó fizetési mérleg hiánnyal.

Pogátsa véleménye szerint sokkal inkább a költségvetés bevételi oldalán lenne még mozgástér, a valutaalap azonban jellemzően nem ebbe az irányba mozdul. Véleménye szerint objektív adatok mutatják az egykulcsos adó kudarcát, ennek ellenére úgy tűnik, a miniszterelnök számára ez továbbra is nagyon fontos. (Évértékelő beszédében is szólt erről.)

Bartha felmérésre hivatkozva azt mondja, a magyarok többsége számára elfogadható a viszonylag magas aggregált adószint, ha cserébe magas minőségű szociális szolgáltatásokra számíthatnak - például a nyugdíj vagy egészségügy területén. Mivel ez a bizalom hiányzik az állampolgárok részéről, a rejtett gazdaság is virágzik, hiszen a többség nem látja, mit kap majd a befizetett adójáért cserébe. Véleménye szerint a befektetők számára sem a magas adók jelentetnek problémát, hanem a humánerőforrás romló állapota. Példaként Svédországot említi, ahol a magas adók mellett is egyértelműen érdemes befektetni. Ennek ellenére Magyarországon csökkent a humánerőforrásra fordított összeg. A Széll Kálmán Terv is hasonló hibákat tartalmaz a szakember szerint. A foglalkoztatás növelésének alapja például az, hogy lehetővé váljon a települések közötti ingázás. Ehhez képest a terv a közösségi közlekedésből von ki forrásokat, holott ezek azok a területek, ahol különösen fontos lenne a stratégiai előretekintés.

Illúzió a független jegybank?

Lydia Prieg véleménye szerint az, hogy a jegybank független, vagy demokratikus kontroll alatti szervezet, tulajdonképpen mindegy, és egyetért Pogátsa Zoltánnal abban, hogy a jegybanki függetlenség tulajdonképpen csak mítosz, amely azon alapul, hogy a monetáris politikát technokrata szakértők viszik. Mindemellett a stabilitás kiemelten fontos ezen a területen, tehát például a jegybank elnökének ciklus közbeni leváltása nem védhető.

Mindenfelé meg kell felelni

Bartha hangsúlyozta, bizonyos, mostanában sokszor emlegetett problémák - mint például a jegybank függetlensége - nem az IMF-fel kötendő megállapodás miatt fontosak, hanem az Európai Unióban vállalt kötelezettségeink miatt. A törvényi szabályokon nyugvó, Magyarország ellen évek óta folyó túlzottdeficit eljárás következtében is vannak velünk szemben elvárások, illetve megítélésünk is rosszabb annál, mint amit a valós gazdasági helyzet indokolna. A fő probléma pedig éppen erősen negatív pénzpiaci megítélésünk, amelya szakember szerint leginkább a politika okozta bizonytalanságra vezethető vissza.

Egyetért ezzel Lydia Prieg, a New Economic Foundatuon korábban a Goldman Sachs-nál edződött elemzője is. Véleménye szerint a magyar miniszterelnök elvesztette a pénzpiacok bizalmát és azt a benyomást kelti, hogy a veszélyezteti a demokráciát. Nem hiszik, hogy a kormány lépései hosszú távon pozitív hatásokat okoznának, köszönhetően az egyszeri megoldásoknak és a „furcsa retorikai háborúnak". Bartha szerint éppen ez a rossz megítélés az oka annak, hogy olykor indokolatlan bírálatokkal és elvárásokkal szembesül Magyarország. Ugyanakkor érdekes újdonságnak tekinti, hogy a pénzpiacot érdekli egy ország demokratikus helyzete - pedig ezt mutatja a nem közgazdasági okokkal magyarázható hihetetlenül magas kamatfelár. Pogátsa szerint tévedés abban reménykedni, hogy a piacok védik meg a demokráciát, hiszen számos példa van arra, hogy remekül működnek együtt diktatórikus hatalmakkal - akár az éppen legvonzóbb befektetési célpontnak kikiáltott Szingapúrban. A piacok a pozíciót jelentő status quo veszélyeztetésére reagálnak ilyen határozottan, ezért, illetve piacellenes retorikája és a hazai nagytőke támogatása miatt vannak Orbán ellen.