Friss cikkeink

Amikor három távirányító már nem elég...
A magyar háztartásokban átlagosan 3,2 távirányító található, tíz százalékukban pedig hétnél is több - derül ki a Hama Magyarország legújabb felméréséből. Az így keletkező, évi több tonnányi potenciális veszélyes hulladék kiküszöbölésére megoldást jelentene az egységes szabványú, univerzális távkapcsolók gyártása.

Ön látta már a Balatont? Kétmillió magyar még nem!
Kampány indul a "magyar tenger" népszerűsítésére, mivel a Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint kétmillió magyar még soha nem látta a Balatont.

Élelmiszerárak: Európa sem kivétel!
A legnagyobb mértékű áremelkedés az élelmiszerek között a balti államokban, illetve Kelet-Európában volt. Mindenhol meghaladta az infláció mértékét.

Képbe kerültek a nagy tavak rendőrei
Idén is támogatja az állam a turisztikailag kiemelt térségekben a közbiztonsági feladatok ellátást. 46 millió forintot fordítanak erre a célra.

Észak-Magyarország a CNN adásában
Magyarország népszerűsítése érdekében a Magyar Turizmus Zrt. (MT) 144 újságírót fogadott az idei év első negyedében. Itt járt a CNN hírtelevízió is.

Dobozváros épül a Dél-Alföldön
Egy város órák alatt is kinőhet a semmiből, hogy aztán úgy váljon ismét semmivé, hogy mégis örökre fennmaradjon, vallják az akció életre hívói.
Közösségi hírportált indít a Pannon
A Pannon GSM Távközlési Zrt. infosarok.hu néven egy új, beágyazott hírportált is tartalmazó webhelyet, illetve az internet használatot is megkönnyítő útmutató szolgáltatást indít.

Mától jegyezhető az MKB Gemini
Mától jegyezhető az MKB Gemini Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap. A három éves futamidejű alap befektetési jegyei öt héten át, július 4-ig jegyezhetők a pénzintézet országos fiókhálózatában 10 000 forint névértéken. Az alap minimálisan 5,47 százalékos átlagos évesített hozamot biztosít a befektetés futamidejére vetítve.

Gyurcsány: Lelki kapcsolat Japán és Magyarország között
A Magyarország és Japán közötti kapcsolat szorosabbra fűzését, a további gazdasági kapcsolatok lehetőségét emelte ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Mitarai Fudzsio, a japán üzleti szövetség elnöke hétfői találkozójukon Budapesten.

36 ezer forintot ér egy internet-előfizető
A péntek óta a Budapesti Értéktőzsdén is szereplő Externet Nyrt. május 30-án ügyfelenként 36 ezer forintos átlagáron lezárta 6700 internet előfizető átvételét a TVnet Számítástechnikai Kft.-től - jeletette be az Externet a BÉT honlapján.
Telefonos ügyfélszolgálat: elégedetlenek vagyunk
Minden harmadik hívó elégedetlen volt azzal, ahogyan az ügyét kezelték - ismertette vasárnapi sajtótájékoztatóján Herczog Edit szocialista EP-képviselő annak a reprezentatív kutatásnak az eredményeit, amely a lakosság telefonos ügyfélszolgálatokkal kapcsolatos tapasztalatait vizsgálta.
A kormány kihúzta a gyufát?
Még két évig is elhúzódhat az OMV és a Mol átvételi párviadala, áll az egyik vezető vasárnapi brit lap ismertetésében, amelynek értesülése szerint az EU belső piaci biztosa a magyar kormányállásponttal ellentétes véleményre jutott a kérdésben.
Végre itt a fellendülés!
Az első negyedévi adatok alapján a GKI Gazdaságkutató Zrt. az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében azt prognosztizálja, hogy 2008 második felében a magyar gazdaság kilábal a tavalyi, 1,3 százalékot jelentő növekedési gödörből, s az év egészében 2,7 százalékkal bővül.
Múlt heti fonákság - Friderikusz búcsújával
Lesz dolga Fridi egykori kollégiumi szobatársának, keresni kell még néhány állami beruházást, ahonnan utcára tehet embereket, hogy aztán elindítson néhány állami beruházást, hogy összejöjjön az egymillió munkahely.
Rizsből csak két csomagot vehet!
Korlátozzák egyes brit élelmiszer-áruházak a rizsértékesítést a globális hiányból eredő ellátási fennakadások miatt.
Újabb válság vár a légitársaságokra
A 2001-es terrortámadások utáni megtorpanásnál is "sokkal súlyosabb" recesszió fenyegeti a globális polgári repülési ágazatot a rendkívüli üzemanyagárak, a gyenge dollár és az általános gazdasági lassulás miatt - mondta Londonban idézett nyilatkozatában a szakma egyik vezető szakértője.
Kevés a szúnyog, nem fogy a rovarirtó
A tavaszi áradások elmaradása és a szélsőségesen meleg nyár miatt tavaly az átlagosnál jóval kevesebb volt a szúnyog Magyarországon, ami visszavetette a rovarirtó és rovarriasztó szerek kiskereskedelmi forgalmát - mutatta ki az AC Nielsen piackutató vállalat legutóbbi felmérése.
Túlszárnyalja elődjét a Széchenyi Kártya 2
A KA-VOSZ Zrt. a konstrukcióban résztvevő bankokkal, a Hitelgarancia Zrt-vel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal közösen útjára indítja hétfőn a Széchenyi Kártya 2 konstrukciót, amely a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújt kedvezményes, szabad felhasználású hitel.
Öko nap a Fészek Klubban!
A Fészek Művészklubban működő Fészek Étterem és Kert nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a lehető legnyitottabban fogadja és a maga módján segítse a különböző művészeti ágak gyakorlóit azzal, hogy fellépési, kiállítási lehetőséget kínál számukra.
A golf nem úri passzió!
A golf nálunk is egyre többek érdeklődését felkelti, bár még számos tévhit kapcsolódik ehhez a sporthoz. Az egyik az, hogy kizárólag a nagyon gazdagok játéka, a másik, hogy az időseké. Pedig a gyönyörű tájon végezhető, kifejezetten egészséges mozgás nem kerül többe, mint a síelés vagy a tenisz. Ráadásul 9-99 éves korig bárki számára kellemes kikapcsolódást kínál.
Szélsőségesen szolidáris az adórendszer
A Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint a magyar adórendszer világviszonylatban is "szélsőségesen szolidáris".
Minden nyolcadik bor Balaton környéki
Minden nyolcadik üveg bor a Balaton környékéről kerül a magyar fogyasztók asztalára egy badacsonyi pincészet felmérése szerint.
Fodor: "A koalíciót el kell felejteni"
Visszatérni az MSZP-SZDSZ-koalícióhoz már nem lehet - szögezte le szombati nyíregyházi sajtótájékoztatóján Fodor Gábor, a liberális párt elnökjelöltje.
Júniusban ér össze az M0 északi híd
Június első napjaiban emelik helyére az M0 északi hídjának a Duna főágát átívelő ferde kábeles híd utolsó elemét - közölte a tervező Céh Zrt.
A világ legtöbb szódáját isszák a Városligetben
Nézzünk együtt a pohár fenekére! címmel június elsején a Városligetben a 140 éves Fővárosi Vízművek Guiness-rekordkísérletet próbál megvalósítani, melynek során a szódavízivás rekordját tervezik felállítani.
Megújulnak az erdei iskolák
Uniós forrásból épülhettek erdei iskolák a Hortobágyi, a Kiskunsági, valamint a Körös-Marosi Nemzeti Parkban az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében. Erre a környezettudatosságra nevelés egyik leghatékonyabbnak tartott programjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2008 végéig 1.7 milliárd forint áll rendelkezésre.
Fecskelakások épülnek országszerte
Rekordszámú, összesen 39 bérlakás létrehozását támogatja 2008-ban a Holcim Hungária Otthon Alapítvány, több mint 106 millió forint értékben. Az idei győztes projektek a támogatási szerződések aláírása után Hódmezővásárhely, Sándorfalva, Zsadány, Jászfényszaru, Mórahalom, Szente, Tiszabecs és Csongrád településeken valósulhatnak meg.
Csoki: az istenek eledele
A trópusi kakaófa gyümölcsének, a kakaóbabnak a latin neve tulajdonképpen mindent elmond erről a növényről: Theobroma cacao, magyarul az istenek eledele. A belőle készült csokoládénak ízletessége mellett mára komoly fogyasztási, ajándékozási kultúrája alakult ki, sőt egészségre gyakorolt kedvező hatása is egyre ismertebb.
Behálózza a Balatont a Vodafone
A Vodafone a nyárra készülve újabb városokat kapcsol hálózatába a Balaton, Budapest és további nyári kirándulócélpontok környékén.
Hard diszkontokkal harcol az olimpiai csapat támogatója
COOP éves közgyűlésének sajtótájékoztatóján 2008. május 30-án Budapesten a vezetők bizakodásuknak adtak hangot a 2008-as évet tekintve. A 100 %-ban hazai tőkével, 3000 franchise rendszerben működő bolttal rendelkező magyar üzletlánc az idei évben tovább erősítette a pozícióját a hazai kereskedelmi piacon.
Dől a pénz a fociba!
A tavalyi évben az "öt nagy" európai labdarúgó liga bevételei első alkalommal haladták meg a 7 milliárd eurót a Deloitte üzleti tanácsadó cég legújabb Éves Labdarúgás Finanszírozási Felmérése (Deloitte Annual Review of Football Finance) szerint. A 2006/07-es idényben az európai labdarúgó piac teljes nagysága 13,6 milliárd euróra nőtt, ami 1 milliárd eurós bővülés az előző szezonhoz viszonyítva.
Ön is azért költözne, mert túl zajos a város?
A fővárosnak a 2007-ben elkészült zajtérkép alapján 2008 júliusáig intézkedési tervet kell készítenie a zajcsökkentés érdekében azokon a "kritikus" helyeken, ahol jelenleg nagyon magas zajterhelés sújtja a lakókat. A fővárosi intézkedési csomag ugyan még nem készült el, de több hazai ingatlanpiaci szereplő már készül a változásokra.
Tisztítsuk meg vízpartjainkat!
A következő egy hétben az ország 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatósága segítségével 32 különböző helyszínen tisztítják meg a folyópartokat iskolás csoportok és vízügyi szakemberek a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság és a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett "Takarítsuk együtt vízpartjainkat" elnevezésű szemétszedési akciót keretében. Ma mintegy 20 helyszínen kezdték meg az akciót.
GE: megéri zöld technológiába fektetni
Háromezer olimpiai úszómedence feltöltésére elegendő, összesen 7,4 millió köbméter friss vizet spórol meg az elkövetkező négy évben a GE. Az immár harmadik évébe lépő, környezettudatos ecomagination nevű programja kibővítéseként a GE bejelentette, kötelezettséget vállal arra, hogy 2012-ig 20 százalékkal csökkenti vízfelhasználását.
Vége a csekk-korszaknak?
A honlapjukon Google AdSense hirdetéseket futtatók számára nagy örömhír, hogy a hirdetésekből befolyó bevételükhöz ezentúl nemcsak csekken, hanem elektronikus banki átutalás segítségével is hozzájuthatnak.
Megreguláznák az autóhirdetéseket
Az Európai Unió nagyobb hangsúlyt fektetne a környezetvédelmi szempontok megjelenítésére az autóhirdetésekben. Ennek megfelelően lehetséges, hogy a gépjárműreklámok hamarosan a dohányreklámokhoz hasonló harsány figyelmeztető feliratokat is tartalmaznak majd.
Gorbacsov és Annan az energiahatékonyságról
Az egyéneknek és a vállalatoknak is változtatniuk kell magatartásukon - mondta a korábbi ENSZ-főtitkár, Kofi Annan az EP-ben megrendezett energiahatékonysági konferencián (Global Energy Conference), amelyen részt vett Hans Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, és a Nobel békedíjas Mihail Gorbacsov is. Szintén az EP ben rendezték a kilencedik Energy Globe díjátadó ünnepséget.
Növelik a lakásfelújítási támogatást
Év közben lehetőség van egyéb állami források átcsoportosítására, ha a 11,5 milliárd forintos keretösszeget meghaladó igény érkezne lakásfelújításra. Az idén mintegy 50-60 ezer lakás, a négyéves program keretében pedig összesen 220 ezer lakás újulhat meg. Az ökoprogram keretében a távfűtéses lakások hőfogyasztásának szabályozására és mérésére lehet pályázni, ami összesen 650 ezer lakást érint.
A szlovák siker ára
Az egész EU-ban továbbra is Szlovákiában a legnagyobb a munkanélküliség, EU-szabvány szerint számolva áprilisban 10,0 százalékra nőtt 9,9 százalékról.
A piacszűkülés áldozatai
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke idén is beszámolt az Országgyűlésnek a hivatal tevékenységéről és a verseny tisztaságáról, szabadságáról.
Milliárdokat költ az állam magára
Közel 12 milliárd forintból valósul meg az állami intézmények takarékos és hatékony működése. A pénzt a Költségvetés Gazdálkodási Rendszerre költik.
Győzelem nélkül maradt Budapest
Nem született döntés csütörtök éjjel Brüsszelben az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelyéről a 27 európai uniós tagállam között.
Munkahelyek százai születnek Debrecenben
A budapesti központú IT Services Hungary további munkahelyek teremtését tervezi 2010-ig. A fejlesztés részeként egy 10 ezer négyzetméteres irodaházat létesítenek Debrecenben, melynek alapkövét ma helyezik el.
Hogy lesz hatékonyabb az iroda?
A workflow-rendszerek - magyarul munkafolyamat-irányító vagy ügymenet-automatizáló megoldások - tulajdonképpen a CRM alapjai. Nincs olyan cég, ahol ne lennének bonyolult, időrabló, számos terület munkáját érintő adminisztratív eljárások, mint például költségelszámolás, anyagigénylés vagy -beszerzés. Nagyon leegyszerűsítve, ezek papírmentes - számítógépes - megvalósítását teszi lehetővé a workflow.
Mindent egy helyről, ráadásul online?
Megjelent a hazai utazási piac első dynamic packaging szolgáltatója, a Triplanet utazási portál. Az új, és hazánkban is sikerre ítélt utazási koncepció minőségi utazási élményt kínál.
Hétvégére itt a tejhiány?
A német gazdák olyan alacsonynak tartják a tejükért fizetett átvételi árat, hogy szállítói sztrájkot jelentettek be, azaz a hét végén a német szupermarketek tej nélkül maradhatnak. A probléma a francia hírügynökség szerint nem csupán a német állattenyésztőké: az elégedetlenség már felütötte fejét az ausztriai, hollandiai, belga gazdák körében is.
Jól jár(hat)nak a devizahitelesek
Három éve volt utoljára 240 forint egy euró, két éve 280 forint fölé is szaladt az árfolyam. Idén nyáron, úgy tűnik, a külföldön nyaraló magyarok és a devizahitelesek járnak jól. Az exportőrök a szakértők szerint kibírják: hét éve is 240 forintot ért a közös európai valuta, ami pedig az inlációvall korrigálva bőven 200 forint alatti árfolyamot jelent...
Évente 50 ezer fa menekül meg!
Új időszámítás kezdődik a jövő héten a légiutasok számára: 2008. június 1-jétől a Lufthansa és valamennyi IATA-tag légitársaság már csak elektronikus formában állíthat ki repülőjegyeket. A légiközlekedési iparág már 2004-ben megállapodott erről, amikor az IATA kezdeményezésére létrehozták az "Egyszerűsítsük az üzletet" kezdeményezést. Az e-jegyek egyszerre kínálnak számos kényelmi előnyt az utasoknak és költségcsökkentési lehetőséget a légitársaságoknak, ráadásul a kevesebb papírfelhasználás jótékonyan hat a környezetre is. A papír alapú jegyek megszűntetése révén az IATA szerint évente mintegy 50.000 fával kevesebbet kell kivágni.