Szja cikkek


Új szabályok vonatkoznak a tőkepiaci jövedelemre

Új szabályok vonatkoznak a tőkepiaci jövedelemre 

Változtak az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemre, valamint az értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték adózására vonatkozó szabályok - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ezek az adószabályok módosultak

Ezek az adószabályok módosultak 

Augusztus 1-jétől több változás is hatályba lépett az adótörvények júniusban elfogadott módosításai alapján. Módosult az elektronikus árukövetési rendszer, kibővült a kiküldetés fogalma az szja törvényben és bevezetésre került a sportrendezvény fogalma.
Akár telefonon is javítható a hibás szja-bevallás

Akár telefonon is javítható a hibás szja-bevallás 

Nem kell feltétlenül felkeresnie annak a NAV ügyfélszolgálatát, akinek javítania kell hibás személyijövedelemadó-bevallását. PIN-kóddal ugyanis telefonon korrigálható az értesítésben említett hiba.
Ennyivel kereshetünk többet idén

Ennyivel kereshetünk többet idén 

Az év egészére 5,4–6 százalékos bruttó bérnövekedésre számítanak az elemzők, akik szerint a fogyasztás lehet a gazdasági növekedés fő motorja a következő időszakban. A vártnál gyorsabb bérnövekedés stimulálhatja a magyar gazdaságot.
Hol az a harmincmilliárd az albérletekből?

Hol az a harmincmilliárd az albérletekből? 

Magyarországon 200 ezer bérlőknek piaci alapon kiadott lakóingatlan is lehet az ingatlan.com becslése szerint. A kiadott ingatlanok országos átlagos bérleti díja havi 100 ezer forint körül mozog, így a piac mérete éves szinten 144-240 milliárd forintra rúghat. Ez pedig csak a személyi jövedelemadó szempontjából 19-32 milliárd forintos összeget jelentene, ha mindenki teljesítené adófizetési kötelezettségét.
Megszavazták: így adózunk jövőre

Megszavazták: így adózunk jövőre 

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évre vonatkozó adótörvényeket, amelyek számtalan ponton írják felül az eddig érvényes szabályokat. Változások jönnek a jövedéki szabályokban, csökken az élelmiszerek, az internetszolgáltatás és a vendéglátás áfája, bővül az adómentes juttatások köre, kedvezőbb lesz a KATA és a Kiva. Összefoglaltuk a legfontosabb változásokat.
Ideje elszámolni az egy százalékokkal

Ideje elszámolni az egy százalékokkal 

Azoknak a civil szervezeteknek, amelyeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2014-ben kiutalta a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékos felajánlásait, május végégig kell nyilatkozniuk az átutalt összegek tavalyi felhasználásáról.
Még ma sem késő színt vallani a NAV-nak

Még ma sem késő színt vallani a NAV-nak 

Itt az idő, ma, azaz május 20-a éjfélig lehet feladni a személyi jövedelemadó-bevallásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A NAV tájékoztatójának segítségével összegyűjtöttük, mire kell ügyelniük azoknak, akik (megint) az utolsó pillanatra hagyták a bevallás elkészítését!
Mik lesznek a legfontosabb szja-változások?

Mik lesznek a legfontosabb szja-változások? 

Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló javaslat számos ponton módosítja az szja-törvényt. Szakértőnk segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb változásokat.
Jön a határidő, most már ne hibázzunk a bevallásban

Jön a határidő, most már ne hibázzunk a bevallásban 

Közeledik május 20-a, a vállalkozási tevékenységet nem folytató és áfa fizetésre sem kötelezett magánszemélyek szja bevallási határideje. Mivel sokan a hajrában készítik el bevallásukat, még egyszer összefoglaljuk a legtipikusabb hibákat, amiket az adózók vétenek.

Lehet egy számjegyű szja, de akkor nem lesz más 

Akár 2018-ra lehetségesnek látja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az szja egy számjegyűvé tételét, de akkor más területen - ideértve a béreket, a beruházásokat és az adósságcsökkentést is - nem lesz változás, ezt azonban 2017 tavaszán kell eldönteni.

Idén ne feledkezzünk meg az egy százalékról 

A tapasztalatok szerint minden csak második ember ajánlja fel adójának egy százalékát abból a mintegy négy és félmillióból, aki Magyarországon személyi jövedelemadót fizet. Az szja 1+1 százalékáról idén is, csakúgy, mint az elmúlt években, május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül.

Ugyanazok a hibák a bevallásokban 

Március végéig mintegy 890 ezer adózó nyújtotta be maga a személyijövedelemadó-bevallását, több mint 300 ezren kérték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését, és mintegy 220 ezren töltötték ki a bevallási nyilatkozatot, ami az idei év újdonságaként adóhatósági adómegállapítást jelent.

Lehet egyszerűbb az adóbevallás 

Még mindig talál egyszerű megoldást az, akinek személyijövedelemadó-bevallása nem a munkáltatója, és nem is a NAV közreműködésével készül. A csökkentett adattartalmú adóbevallásnál azonban van néhány szabály, amire fontos ügyelni. Összeszedtük ezeket.

Nem csak nálunk van adókedvezmény: mennyit fizetnek a szomszédban? 

Növekvő családi kedvezmények Csehországban és Lengyelországban. Egyszerűsített és rugalmasabb adófizetés Horvátországban és Romániában. Külföldi munkavállalókat érintő módosítások Szerbiában és Szlovéniában. A Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója segítségével összefoglaltuk a környező országok legfontosabb adóváltozásait.

Most lehet érvényesíteni a tavalyi adókedvezményt 

Nem késett le semmiről, aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, milyen kedvezmények csökkentik személyi jövedelemadóját, illetve adóalapját, ezt ugyanis pótolni lehet az szja-bevallásban, így igénybe lehet venni a nem érvényesített adókedvezményt.

Egy százalék: hirtelen felindulásból 

A személyes érintettség és a lojalitás meghatározó tényezők az szja 1% felajánlásakor – derült ki egy tavaly év végi nagymintás, reprezentatív kutatásból. Az adózók egyre jobban ügyelnek erre, ám az is világosan látszik, hogy több százezren még mindig nem rendelkeznek az egy százalékról.

Ketyeg az óra, ha azt akarjuk, hogy a NAV dolgozzon helyettünk 

Február 1-jéig választhatják a személyi jövedelemadó (szja) bevallás új formáját az erre jogosult magánszemélyek, vagyis kérhetik, hogy az adóhatóság készítse el helyettük a bevallást. Aki nem felel meg a bevallási nyilatkozat feltételeinek, a többi, már ismert bevallási mód valamelyikét alkalmazhatja.

Így változik a fuvarozók napidíja 

A személyi jövedelemadó törvény értelmében 2016. január 1-től módosulnak a belföldi és nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott magánszemélyek belföldi és külföldi kiküldetésének napidíj-elszámolására vonatkozó rendelkezések. Az RSM-DTM szakértőjének segítségével összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Így kérjük meg a NAV-ot, hogy helyettünk dolgozzon 

2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Nincs más teendő, csak élni kell az új lehetőséggel és január végéig a bevallási-nyilatkozatot kell választani.

Adóbevallások: a cégeken csattan az ostor? 

Hamarosan az adóhatóság átvállalja az alkalmazottak adóbevallását, azonban az új rendszerben a teljes körű adminisztrációhoz egyszerre több helyről, többek között a munkáltatótól kell majd információkat bekérnie a hatóságnak, ez pedig jelentősen növelheti az érintett cégek adminisztrációs terheit, - hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Lottóláz és hőségriadó fűtötte a júniust 

Forró hangulat uralkodott júniusban: az ötös lottó ötmilliárdos giganyereménye és az első hőségriadó is felfűtötte a kedélyeket, amiket a kormány a 2016-os költségvetéssel és az új adótörvények elfogadásával hűtött le némiképpen. Összefoglaltuk a legfontosabb júniusi eseményeket!

120 milliárddal több marad a zsebünkben 

A január 1-jétől hatályba lépő 15 százalékos új személyi jövedelemadó (szja) kulcs körülbelül 120 milliárd forintot hagy a magyar adózóknál, és arra lehet számítani, hogy ennek nagyobb részét fogyasztásra költik.

SZJA 2016 - így adózunk jövőre 

A jövő évi adóváltozások közül számos - jelentős részben eljárásrendi változás - a személyi jövedelemadót érinti. Egyszerűbb lesz a bevallás, alacsonyabb az adókulcs. A PwC szakértői összeszedték a legfontosabb tudnivalókat.

Elfogadták: így adózunk jövőre 

Elfogadta a Parlament az adótörvények módosítását, így jövőre megkezdik az adózók minősítését, újra adóköteles lesz a pálinkafőzés, minden kereskedelmi egység fizetheti az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, viszont adókedvezményt kapnak a fuvarozók és az elektromos gépjárművek.

Fontos változásokat terveznek az adótörvényben 

Eljárási szabályok is változhatnak az adózás rendjéről szóló törvény módosításával, így például közös folyószámla-nyilvántartásba kerülhetnek az adó- és vámhatóság által nyilvántartott fizetési kötelezettségek, az szja-ban felemelhetik a részletfizetés értékhatárát és szigoríthatják az adóregisztrációs eljárás rendelkezéseit.

Könnyebb lesz az élet a jó adósoknak 

Alapvető változások következnek az adórendszerben: a NAV 2016. április elsejétől három minősítési kategóriába sorolja a vállalkozásokat, a jó adózók különféle kedvezményekben részesülnek majd, a kockázatos, vagy átlagos adózok viszont nem. Adókedvezményeket kapnak az elektromos autók és a fuvarozók és a NAV fogja elkészíteni az SZJA bevallásokat is.

200 millió pluszt jelent a 100 forintos emelkedés 

Többet ér az szja 1%, és többen is rendelkeztek róla az idén, így 10%-kal bővült a civileket illető adóhányad összege. Az egy adófizetőtől érkező az átlag 100 forintos többlet is 200 milliós pluszforrást jelent a civil szférának.

Többet hagynak a zsebünkben jövőre 

Az szja-t érintő, 2016-ban hatályba lépő változások java az adóterhek csökkentését eredményezi. Az adócsökkenés kapcsán változik a családi adókedvezmény és az első házasok kedvezményének kulcsa is és jól járnak a magán-nyugdíjpénztárakat elhagyók is.

Adócsökkentés: olcsóbb cafeteria és több marad a zsebünkben 

Az szja-kulcs csökkentése nyomán 2016-ban átalakul a családi adókedvezmény, valamint csökken a béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások adóterhelése. A 2016-tól hatályos szja-változásokat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának írása részletezi.

Itt vannak a jövő évi adószabályok 

Csökken a bankadó, egy százalékkal kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetni, öt százalékos lesz a sertés tőkehúsok áfája, és nő a családi adókedvezmény mértéke. Jön a növekedési adóhitel, viszont 2020-ig nem lesz egykulcsos a társasági adó.

Adóbevallás: ezekre ügyeljen utolsó napon 

Itt az idő, ma, azaz május 20-a éjfélig lehet feladni a személyi jövedelemadó bevallásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Összegyűjtöttük, mire kell ügyelnie azoknak, akik (megint) az utolsó pillanatra hagyták a bevallás elkészítését!

Ketyeg az óra: szerdáig kell elküldeni az adóbevallásokat 

Május 20-ig, szerdáig lehet bevallani és befizetni a személyi jövedelemadót (szja), és addig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is közel 4,5 millió bevallást vár, amelyből május 10-ig 1,727 millió érkezett meg, nagyjából annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban (1,693 millió).

Ki, mennyit nyer majd az adócsökkentésen? 

A külföldi tulajdonossal rendelkező cégek dolgozói járnak a legjobban a 15 százalékos SZJA- adókulccsal – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. A külföldi cégeknél dolgozók járnak a legjobban az adócsökkentéssel.

Itt vannak a részletek: most már biztos, hogy lesz adócsökkentés 

A kormány megkezdte a 2016-os költségvetési javaslat tárgyalását, a tervek szerint a végleges költségvetés május 16-ig kerül a Parlament elé. A korábban bejelentett adócsökkentés most már biztos, hogy benne lesz a tervezetben.

Ha külföldön dolgozik, erre ügyeljen az adóbevallásnál! 

Ha egy magyar állampolgár külföldön dolgozik, akkor is előfordulhat, hogy Magyarországon kell személyi jövedelemadó bevallást benyújtania és adót fizetnie. Különösen izgalmas ez manapság, amikor egyre élesedő verseny bontakozik ki az európai országok között a jövedelemadó-kulcsok vonatkozásában.

Tipikus hibák az adóbevallásokban 

Március végéig mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, emellett több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében. A beérkezett bevallások nagy részét már feldolgozta a hivatal, ám mintegy 10 százalék javításra szorul.

A lottónyertesnek nem kell tartania a vagyonosodási vizsgálattól 

Manapság egyre többször hangzik fel a sóhaj: bárcsak ötösöm lenne a lottón! Aztán ha valakinek kihúzzák a számait – jön a motoszkáló gondolat – vajon kell-e utána adót, járulékot fizetni?

Elad a weben? Erre ügyeljen! 

Egyre népszerűbb az interneten keresztül bonyolított használtcikk-kereskedelem, mind többen adnak-vesznek ingóságokat - például használt gyerekruhákat, elektronikai eszközöket, háztartási kisgépeket - a világhálón, ennek azonban adóvonzata is lehet - hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

Adócsökkentést lengetett be Varga 

A nemzetgazdasági miniszter szerint még ebben a kormányzati ciklusban az áfa 27 százalékos kulcsa csökkenhet, közelítenék egymáshoz a társasági adó két kulcsa és emellett megvalósítanák az egyszámjegyű személyi jövedelemadót is.

Milyen betegségek esetén jár adókedvezmény? 

Sokan talán nem is ismerik ezt a fajta személyi jövedelemadó kedvezményt, vagy ha hallottak is róla, akkor sincsenek tisztában azzal, hogy ki lehet rá jogosult, illetve milyen módon lehet igénybe venni. Pedig jelentős összeg megtakarítható ilyen módon.

Ki adhat be söralátéten adóbevallást? 

Február közepéig kell nyilatkozni az adóhivatal felé, ha egyszerűsített adóbevallást akarunk tenni. Csakhogy nem mindenki élhet ezzel a lehetőséggel, és a munkáltatónak is vannak ezzel kapcsolatban feladatai.

Mindenkinek csomagot küld a NAV 

Legkésőbb a jövő hét közepén mindenki megkapja a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges csomagot. Idén csaknem 4 millió küldeményt indított útnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Így jár a családi adókedvezmény 2015-ben 

A lehetséges adókedvezmények közül a legtöbb ember a családi adókedvezmény érinti. A hetekben várják a munkaadók, hogy az érintettek nyilatkozzanak az adókedvezményekről. Mutatjuk, hogy változott 2015-re a családi adókedvezmény szabályozása a NAV tájékoztatása szerint.

Igazolások, amelyeket január végéig ki kell adnia a munkáltatónak 

A bérelszámolóknak év elején komoly feladatot jelent a jogszabályok által előírt igazolások kiadása a munkavállalók részére. Az igazolások kiadásának határideje január 31-e. Összeszedtük, pontosan miket kell kiadni, hogy még legyen idő az előkészítésre.

Kevesebb adminisztrációnak örülhettünk az év elején 

Módosult az szja és számviteli törvény és megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Mi történt még januárban? Összeszedtük.

Zsúfolt december vár még a vállalkozásokra 

Több jelentős, a vállalkozások adózási kötelezettségeit érintő törvényi változás lép életbe 2015. január 1-jén. Az aktuális adóév végéhez közeledve a cégeknek ezért is érdemes átgondolniuk a legfontosabb adózási teendőket, illetve feltérképezniük és végrehajtaniuk a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket.

Így nem hoz kellemetlen meglepetést a repiajándék 

Ha kiállításra készülünk, tankoljunk fel bőségesen lufiból, tollakból. Csakhogy ezek a szóróajándékok is lehetnek az adókötelesek, ezért összeszedtük, melyik adónemnél mire kell ügyelni, hogy ne legyen kellemetlen vége egy adóellenőrzésnek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo