Nyugdíjpénztár cikkek


PSZÁF: Nem hárították át ügyfelekre bankok a különadót

PSZÁF: Nem hárították át ügyfelekre bankok a különadót 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nem veszi saját ténykedése kritikájának, ha a jövőben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is vizsgálódhat a magán-nyugdíjpénztáraknál - nyilatkozta Binder István, a PSZÁF szóvivője a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának csütörtök este. Binder szerint a KEHI-t helyzetbe hozó javaslat nem szól a banktitok korlátlan feloldásáról. A fogyasztóvédők viszont szerinte megalapozatlanul állítják, hogy a bankok áthárítanák ügyfeleikre a válságadót - ilyesmi eddig biztosan nem történt a PSZÁF tanulmánya szerint.
Nyugdíj: kik maradtak tagok?

Nyugdíj: kik maradtak tagok? 

Számszerűen a legtöbben a 31-35 évesek közül (24.057-en), a legkevesebben pedig a legfeljebb 20 éves pénztártagok közül (396-an) döntöttek úgy, hogy a magán-nyugdíjrendszerben maradnak - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) honlapján közzétett adatokból.
Selmeczi elégedett

Selmeczi elégedett 

Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.
95016 ember nem kér az állami nyugdíjból

95016 ember nem kér az állami nyugdíjból 

Az este hat órai zárás előtt fél órával 95.016 pénztártag nyújtott be nyilatkozatot arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kíván maradni - tudta meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF) az MTI.
Ha kiiratkozna a "kockázatközösségből", egy napja maradt!

Ha kiiratkozna a "kockázatközösségből", egy napja maradt! 

Azoknak, akik a magán-nyugdíjrendszerben szeretnének maradni, már csak egy napjuk maradt arra, hogy erről nyilatkozzanak. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este hat óráig lesznek nyitva.
Nyugdíj: Matolcsy meglepődött

Nyugdíj: Matolcsy meglepődött 

Matolcsy György szerint minden várakozást felülmúlóan sokan döntöttek úgy, hogy az állami nyugdíjrendszert választják. A nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón a magánnyugdíjpénztár-választásról szóló határidő hétfői lejártával kapcsolatos kérdésre válaszolva aláhúzta: a jelenlegi adatok szerint a 3,1 millió magánnyugdíj-pénztári tag 2 százaléka körül lesz azok száma, akik a magánpénztárakban való maradás mellett döntenek.
Nyugdíjkasszák: mindössze egy százalék jelezte maradását

Nyugdíjkasszák: mindössze egy százalék jelezte maradását 

Eddig közel 31 ezren, vagyis a pénztártagok alig egy százaléka jelezte, hogy marad a magán-nyugdíjpénztári rendszerben - olvasható a Népszabadság keddi számában.
Nyugdíj: a határidő után dönthet az AB

Nyugdíj: a határidő után dönthet az AB 

Az eddigi gyakorlat alapján január végéig várhatóan nem születik döntés a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos beadványok ügyében az Alkotmánybíróságon (Ab) - tudta meg a Magyar Nemzet. A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig kell nyilatkozniuk, ha a tagságukat fenn kívánják tartani.
Nyugdíj: így váltsunk, ha kényszernek érezzük!

Nyugdíj: így váltsunk, ha kényszernek érezzük! 

A Stabilitás Pénztárszövetség azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy jogaik megóvása érdekében használják az általa készített nyilatkozatmintákat.
Nyugdíj: eddig hatezren döntöttek a maradás mellett

Nyugdíj: eddig hatezren döntöttek a maradás mellett 

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) legfrissebb adatai szerint kedd délelőtt 11 óráig 5713-an nyilatkoztak arról, hogy maradnak a magánynyugdíjpénztáruknál - olvasható a Napi Gazdaság szerdai számában.

Nyugdíj: lesz még botrány? 

Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magánnyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül.

Magánynyugdíjpénztárak: ha maradni akar, álljon sorba! 

A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el szerdán az ONYF budapesti tájékoztatóján. Elektronikus formában nem lehet nyilatkozni, azt csak személyesen lehet, a személyi igazolványt, vagy a lakcímkártyát bemutatva - felelte egy kérdésre Mészáros János, az ONYF főigazgatója.

Mi lesz a nyugdíjvagyon elköltése után? 

A magán-nyugdíjpénztári vagyon bevételezése a költségvetésben 2011-re 7 százalék körüli GDP arányos rekordtöbbletet eredményez, az egyszeri rendkívüli bevételek kiesése után azonban a központi alrendszer egyenlege jelentősen romlik, és a GDP 4-5 százaléka körül alakul a hiány - áll a Költségvetési Tanács középtávú kitekintésében.

Nyugdíjpénztárak: hogyan válthatunk? 

Döntött a kormány azokról az eljárási szabályokról, amelyek az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépéshez kapcsolódnak - közölte Nagy Anna kormányszóvivő.

A Stabilitás még reménykedik 

Levélben tájékoztatta „A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításokról szóló törvény" elfogadásáról az Európai Bizottság elnökét és két másik magas rangú EU-tisztviselőt a Stabilitás Pénztárszövetség. Egyben felszólították Schmitt Pál köztársasági elnököt: haladéktalanul küldje a törvényt előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Döntött az Országgyűlés: változik a nyugdíjrendszer 

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.

Nyugdíj: a váltás nélkül tönkremennénk 

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint a kormányoldal nyugdíjmentő törvénycsomagja nélkül nem lehetne megfékezni a magyar állam külső adósságállományának a robbanásszerű növekedését, ami rövid távon is ellehetetlenítené az országot és az embereket.

Magánnyugdíjpénztárak: Selmeczi aggódik 

A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerint egyre több a hír arról, hogy nincs jó kezekben a magán-nyugdíjpénztári vagyon, a pénztárak veszteségeket szenvednek el. "Aggódunk, hogy ez a folyamat január végéig felgyorsul" - mondta sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, aki megerősítette: a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások reálhozama adómentes lesz.

"A törvény 3 millió pénztártag emberi méltóságát sértené" 

Soron kívüli eljárást kért az Alkotmánybíróság elnökétől a magánnyugdíjpénztárakat érintő törvényekkel kapcsolatos beadványok elbírálására a Stabilitás Pénztárszövetség. A magánpénztárak száz százalékát tömörítő érdekképviseleti szervezet álláspontja szerint „visszafordíthatatlan" folyamatokat indíthat el, ha az Alkotmánybíróság nem tűzi napirendre 2011. január 31-ig a magán-nyugdíjpénztári törvényekkel kapcsolatos beadványok tárgyalását.

241 milliárdos "profitválasz" Selmeczi Gabriellának 

Csaknem 125 milliárd forint hozamot produkáltak a magánnyugdíjpénztárak a harmadik negyedévben, ezzel az idén már 241 milliárd forintnál is többet nyertek a "nyugdíjtőzsdén" a tagok - írja a Világgazdaság csütörtöki száma a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) friss jelentésére hivatkozva.

Fidesz: nem kell aggódni, mindenki jól jár 

A Fidesz szerint mindenki, vagyis a mai nyugdíjasok, illetve az állami nyugdíjrendszerbe most visszalépők is jól járnak a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításokkal - mondta Selmeczi Gabriella a párt vezérszónoka, a javaslat hétfő esti általános parlamenti vitájában.

Először adózunk, aztán léphetünk az állami nyugdíjrendszerbe 

Adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után - mondta szombaton Selmeczi Gabriella a HírTv-nek. A jogászok azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem lehetséges...

Magánynyugdíj: személyesen kell kérni, ha maradni akar! 

A magán-nyugdíjpénztári tagnak személyesen kell kérnie az állami nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél január végéig, hogy továbbra is magánpénztári tag maradhasson, ellenkező esetben automatikusan az állami nyugdíjrendszerbe kerül át, az addigi befizetései pedig a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba kerülnek - egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztett a parlament elé.

Magyar "nyugdíjreform": leminősíthet miatta a Fitch 

A Fitch Ratings az idei év végéig leminősítheti Magyarországot, mert úgy ítéli meg, hogy a kormány nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos terve negatív hatással lehet a költségvetés fenntarthatóságára.

Reakciók a nyugdíjrendszer államosítására 

A Pénztárszövetség szerint most már arról van szó, hogy a kormány ne tehessen meg mindent, az MSZP állítja, hogy a kormány kiírta Magyarországot a civilizált országok sorából, míg a Jobbik üdvözli az államosítást, de annak módjával nem ért egyet. A Fidesz közben 3,8 százalékos nyugdíjemelést jelentett be.

Matolcsy: aki nem lép vissza, annak nem lesz állami nyugdíja 

A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező rendszerben. Aki a magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíj jogosultságból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján. A pénztárak szerint ez zsarolás és Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Semmire sem elég az állami nyugdíj? 

A magyarok többsége aggódik a nyugdíjas kori megélhetése miatt, úgy érzi, hogy az államtól várható nyugdíj mellett mindenképp szüksége lesz valamilyen kiegészítő bevételre. Az elmúlt három évben jól láthatóan nőtt azoknak az aránya, akik nyugdíj célú megtakarításokkal rendelkeznek.

Nem tetszik, hogy a kormány elveszi pénztári befizetését? 

Az MSZP arra kéri a hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagot, hogy a következő napokban hívja fel, írjon e-mailt vagy menjen el az országgyűlési képviselőjéhez, és kérje, szavazza meg a parlamentben a szocialisták azon módosító javaslatát, amely lehetővé teszi, hogy a megtakarításaikról saját maguk dönthessenek.

Idén nagyon megérte nyugdíjpénztár-tagnak lenni 

Az inflációt jelentősen meghaladó mértékben növelték a magánnyugdíjpénztárak hozamaikat 2010. első kilenc hónapjában. A magánnyugdíjpénztárak száz százalékát tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség gyorsjelentése szerint 2009. december 31. és 2010. szeptember 30. közötti időszakban a Növekedési 9,5 százalék, a Kiegyensúlyozott 9,25 százalék, a Klasszikus portfóliók pedig 6,01 százalék átlagos hozamot értek el. - írja a szövetség jelentésében.

Óvatosan adná el a pénztári tagok portfolióját a kormány 

A kormány a magánnyugdíjpénztárakból - az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők révén - érkező portfoliót fokozatosan, és folyamatosan értékesíti, hogy ne okozzon zavart a piacokon, mondta Naszvadi György a Gazdasági Minisztérium államtitkára kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen, a Reuters tudósítása szerint.

Pénztári befizetések: Schmittnek nem voltak aggályai 

Schmitt Pál köztársasági elnök kedden aláírta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, valamint a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel. Schmitt Pál arra kérte a Házelnököt, haladéktalanul kezdjék meg a két törvény részletszabályainak kidolgozását.

Magánnyugdíj-államosítás: a bóvli-kategória még fenyeget 

Rövid távon mérsékelhetik a közadósság-rátát és annak kamatterheit, valamint a lejáró adósságok megújítási kockázatait a magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel és a vagyonnal kapcsolatos kormányzati tervek, ám e nyugdíjvagyon adósságcsökkentésre és az állami nyugdíjrendszer feltőkésítésére történő felhasználása gyakorlatilag a nyugdíjreform visszafordításával ér fel - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők a hétvégén ismertetett jövő évi költségvetési terveket kommentálva.

Kormány vs. magánnyugdíj-pénztárak: einstand vagy választás? 

A kormánypárti képviselők szerint magasabb járandóságra számíthatnak jövőre az állami nyugdíjrendszerből nyugdíjba vonulók, mint a magánnyugdíj-pénztári tagok, ráadásul a kormánybiztos javaslatának lényege, hogy az emberek visszaszerezzék a magánnyugdíj-pénztári tagságról való választás szabadságát. Az MSZP és az LMP szerint az egész "lenyúlás", a Jobbik viszont egyszerűen megszüntetné a pénztárakat, a jegybank Monetáris Tanácsa szerint a nyugdíjrendszer stabilitása "önérték".

Nyugdíj: íme, a miniszterelnöki megbízott véleménye! 

Ha a parlament elfogadja a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslatot, akkor mindenki visszakapja a saját pénze feletti rendelkezés szabadságát, s így mindenki maga rendelkezhet majd arról, hogy számláját az állami nyugdíjrendszer vehesse vissza - mondta Selmeczi Gabriella, a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.

Nyugdíj: nem lehet a többletkiadásokat elszámolni 

Jogos a tagállamok kezdeményezése, hogy a magánnyugdíjpénztári reform miatt keletkező többletkiadásaikat elszámolhassák, ám a jelenlegi elszámolási rendszer nem teszi lehetővé annak kezelését - olvasható Olli Rehn-nek, az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának abban a levelébe, amelyet annak a kilenc tagállam - így Magyarország - pénzügyekért felelős miniszterének küldött levelet, akik belekezdtek az EU által szorgalmazott nyugdíjreformba, és annak költségeit szeretnék elszámolni.

Megdöbbent az MSZP 

A foglalkoztatási bizottság szocialista elnöke megdöbbentőnek tartja, hogy a kormánypártok elutasították azt a módosító indítványukat, amely szerint a kormánynak 2012 január 31-ig a vissza kellene pótolnia a magánnyugdíjpénztáraktól elvett pénzt.

Orbáni különadók és kockázataik 

Az új kormány megalakulása óta éves szinten a GDP 2,5%-át meghaladó mértékben jelentette be átmeneti adó- és járulékterhek kivetését. Három évig sújtja különadó a pénzintézeti, az energia és a telekommunikációs szektort, továbbá a bolti kereskedelmet. 14 hónapon át 2,8 millió embertől veszik el a kötelező magánnyugdíj-pénztári befizetését. A GKI gyorselemzése.

Selmeczi Gabriellára várnak a nyugdíjpénztárak 

A Stabilitás Pénztárszövetség tagjai értetlenül állnak a kormány „nyugdíjvédelmi megbízottjának" kinevezése előtt, mivel a pénztárak nemcsak hogy megőrizték az elmúlt években egyéni számlára befizetett megtakarítások reálértékét, hanem többségében az inflációt meghaladó mértékben gyarapították is azt.  - írja a szövetség közleményében.

Nyugdíjpénztárak: hiába voltak a nagy hozamok? 

A magánnyugdíjpénztárak első negyedévi átlaghozama 6,6 százalék, az önkéntes nyugdíjpénztáraké 5,86 százalék volt, ami történelmi összevetésben kiemelkedősen magas - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján megjelent hétfői jelentésben.

Van, amikor nem kell aggódni a nyugdíjak miatt 

Még a pénzügyi szakemberek várakozásait is felülmúlták a magánnyugdíjpénztárak tavalyi hozamai a Stabilitás Pénztárszövetség és a Xallis Consulting közös felmérése szerint, amiből az is kirajzolódik, hogy a válaszadók tartanak az önkéntes pénztári befizetésekre vonatkozó kedvezőtlenebb adószabályok negatív hatásaitól.

Már nem a tagok befizetései növelik a pénztárak vagyonát 

Mind a magánnyugdíj, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak növelték befektetési állományukat 2009 utolsó negyedévében, áll a Stabilitás Pénztárszövetség, tagpénztárai adatai alapján készített 2009. negyedik negyedéves elemzésében. Ennek ellenére a jövőben már nem a tagok befizetései, hanem a hozamok jelentik a gyarapodás legfőbb forrását.

Nyugdíj-örömök: újra van reálhozam az elmúlt 10 évre... 

A kedvezőtlen 2008. évi hozamok után a tavalyi év kiemelkedő befektetési eredményt hozott a nyugdíjpénztáraknak. A szektor elmúlt 10 évi átlagos reálhozama is pozitívvá vált. A tisztán tb-nyugdíjrendszerbe közel 74 ezer állampolgár lépett vissza tavaly a magánnyugdíjpénztárakból. A PSZÁF internetes hozamráta számító, összehasonlító programot jelentetett meg honlapján, s új módszertani útmutatót adott ki a pénztárváltásról. Utóbbiban figyelmeztet: a gyakori átlépés a pénztárak közt díjkötelezettséggel és a hozamgarancia elvesztésével jár.

Nyugdíjpénztár: hamarosan kiderül, hol a legjobb a hozamráta 

A 2009. évi pénztári adatok közzétételét követően - erre március 15-ig sor kerül - csak meghatározott feltételekkel használhatják a 2008. évi teljesítményadatokat tartalmazó útmutatókat a magánnyugdíjpénztárak a pénztári átlépések során.

Magánnyugdíjpénztár: mekkora hozammal számoljunk idén? 

A következő hónapokban komoly felhajtóerőt generálhatnak a hazai részvény- és kötvénypiacokon a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről szóló, tavaly augusztusban hatályba lépett kormányrendelet devizamegfeleltetési szabályokra vonatkozó rendelkezései - véli Pillár Zsolt, a mintegy 109 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont kezelő Generali Alapkezelő befektetési igazgatója.

PM vs. Sólyom: tulajdon vagy sem? 

Miután c A Pénzügyminisztérium (PM) úgy reagált, hogy az alkotmánnyal összhangban lévő törvényt alkotott a parlament 2009 decemberében, amikor elfogadta a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló új szabályozást.

Talált pénz: last minute adójóváírás csütörtökig! 

Talált pénz lehet a nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ) utalt befizetések után kapható adójóváírás azoknak, akik még a következő néhány napban lépnek. A NYESZ számlára még idén befizetett megtakarítás 30 százalékát, de maximum 100 ezer forintot vissza lehet igényelni a személyi jövedelemadóból. - hívja fel a figyelmet a Pioneer Alapkezelő év végi közleményében.

Veszélyes a nyugdíjpénztári rendszer átalakítása? 

„Több olyan eleme van a jelenlegi magánnyugdíjpénztári rendszernek - ilyen a felhalmozási időszak során összegyűjtött megtakarítás egyösszegű felvételének lehetősége vagy az örökölhetőség is -, amelyek megszüntetése alapjaiban sértené a tagság érdekeit, ezért a rendszer tervezett átalakítása több szempontból is  aggályos lehet" - hívja fel a figyelmet Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere.  

Pénztárból biztosító: az MSZP reméli, hogy a Fidesz egyetért 

Az MSZP azt reméli, ha a Fidesz nem is jut el odáig, hogy támogassa a magánnyugdíj-pénztárak magánnyugdíj-biztosítókká alakítását, egy udvarias tartózkodással legalább jelzi, hogy egyetért a fő iránnyal, az új parlament pedig legfeljebb korrigálja a törvényt. Varga Mihály (Fidesz) kedden jelezte: a választások utáni új kormány első lépései közé tartozik majd, hogy korrigálja az ezzel kapcsolatos mai terveket.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo