NGM cikkek


Így néz ki az új NGM

Így néz ki az új NGM 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) olyan erős és versenyképes gazdaságot igyekszik építeni Magyarországon, amely mindenki számára sikert és lehetőséget teremt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait.
Díjazzák a legjobb vállalkozói elképzeléseket!

Díjazzák a legjobb vállalkozói elképzeléseket! 

Az Európai Bizottság közzétette a 2014-es Európai Vállalkozásösztönzői Díj pályázati felhívását: a verseny célja, hogy elismerésben részesítse azokat a legötletesebb és legsikeresebb kezdeményezéseket, amelyekkel az európai állami szervek és köz-magán társulások a vállalkozói kedvet és különösen a kis- és középvállalkozások működését ösztönzik.
Túl sokba kerül a kis cégeknek a pénztárgép

Túl sokba kerül a kis cégeknek a pénztárgép 

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az olcsóbb pénztárgépek hiánya több milliárd forint többletkiadást jelent a legkisebb vállalkozások számára a kereskedelemben, ha a cégek az NGM felhívásának megfelelően járnak el, vagyis augusztus 31-ig megrendelik az új pénztárgépeket.
Matolcsy az MNB, Varga az NGM élén

Matolcsy az MNB, Varga az NGM élén 

A miniszterelnök Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is bejelentette: Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter váltja Matolcsy Györgyöt a Nemzetgazdasági Minisztérium élén.
Mit nekünk a tények, a sikerpropaganda a lényeg

Mit nekünk a tények, a sikerpropaganda a lényeg 

Három napon belül kétszer is felhívta a figyelmem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a jövedelemalakulásban felfedezhető pozitív tendenciákra. Nagyon is vevő lennék a sikertörténetek közvetítésére. Ezen a területen azonban ilyet nem látok.
Keresik Európa legsikeresebb és kreatívabb vállalkozóit

Keresik Európa legsikeresebb és kreatívabb vállalkozóit 

A Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottsággal közösen 2013-ban is pályázatot hirdet az európai vállalkozások ösztönzésére létrehozott díj elnyerésére összesen hat kategóriában.
Indul a kiegészítő bérkompenzációs pályázat

Indul a kiegészítő bérkompenzációs pályázat 

Indul a 21 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiegészítő bérkompenzációs pályázat, amelyen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Csődhullámot hozhat a kormány új terve

Csődhullámot hozhat a kormány új terve 

Az adójóváírás és a szuperbruttó kivezetése, valamint az egészségügyi hozzájárulás emelése a legtöbb „bérből és fizetésből” élőt rosszul fogja érinteni. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elkészítette a kompenzációs csomag tervét: kötelező béremelés a versenyszférában, megemelt minimálbér és a 202 ezer forint felett keresők plusz fizetési kötelezettsége szerepel benne. Vagyis – bár nem hívják így – lesz második kulcs, ami lényegileg a Matolcsy gazdaságpolitika legfontosabb elemének fenntarthatóságát vonja kétségbe. A részleteket szeptember 28-ára ígéri a kormány.
Megtorpant a magyar gazdaság

Megtorpant a magyar gazdaság 

Az előző negyedévhez képest stagnált a GDP, éves összehasonlításban viszont 1,5 növekedést mutat - közölte a KSH. A Nemzetgazdasági Minisztérium számított a rosszabb adatokra, míg az elemzők - a kormányzattal egyetértésben - két százalékos év végi növekedést prognosztizálnak.

Egyre kevesebb eva-t fizetünk 

Egyszerűsített vállalkozói adóból júliusban 36,3 milliárd forint, az első hét hónapban 82,6 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.

Kilakoltatás után: elég lesz kétmilliárd az eszközkezelőnek 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint 2011-ben várhatóan nem lesz szükség az eszközkezelőre vonatkozó kormányhatározatban szereplőnél nagyobb forrásra az érintett adósok közül leginkább rászorultak megmentéséhez.

Matolcsy 160 forintos svájci frankban is gondolkodik 

A svájci frank alapú hitelek esetében a törlesztő részletek árfolyamának 160 forint/svájci frankban való rögzítéséről is gondolkodnak a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), derült ki a tárca hétfői, civil szervezetekkel való konzultációja után.

742 milliárd forint a hiány 

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint, az éves előirányzat 108 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2 százalékos lehet a többlet 

Az idén az államháztartás többlete a GDP 2 százaléka lehet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyarország strukturális reformprogramjának végrehajtásáról szóló tájékoztatóban pénteken.

Egy kattintásba kerül megnézni az államadósság mértékét 

Elindította Magyarország  "adósságnyomás-mérőjét" a Nemzetgazdasági Minisztérium; a tárca szándékai szerint így bárki nyomon követheti hazánk államadósságának alakulását.

"Minden esély megvan" a 4-6 %-os növekedésre 

A Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára szerint minden esély megvan arra, hogy a gazdasági növekedés 2013-ra, 2014-re elérje a 4-6 százalékot.

Olcsóbb benzinár: kormányzati nem az adócsökkentésre 

A kormány szerint a növekvő üzemanyag árakkal kapcsolatos problémát adópolitikával nem lehet megoldani - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának szerdai ülésén, amelyen a kormány és a bizottság elutasította az MSZP-nek az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó mérséklését javasló a törvénymódosítását.

Lesz itt még 4-6 százalékos növekedés! 

A gazdasági kormányzat GDP-növekedésre vonatkozó várakozása 2013-14-re vonatkozóan változatlanul a 4-6 százalékos közötti tartományban mozog - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sajtóosztálya.

Minisztérium: 700 ezren biztosan jól jártak 

Januárban már közel 700 ezer magánszemély vette igénybe a családi kedvezményt, az NGM reményei szerint ez a szám hamarosan eléri a 900 ezret is. A minisztérium szerint átlagosan mintegy 16 ezer forinttal nőtt a családok jövedelme.

Foglalkoztatás: ahogy a minisztérium látja 

A rugalmas foglalkoztatási formák elterjesztésével javulhat a munkaerő-piaci aktivitás; erre szükség is van, mert a magyar foglalkoztatási ráta a második legalacsonyabb az Európai Unióban (EU) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kormány jelentős adminisztrációcsökkenést ígért a kkv-knak 

A K&H-Piac&Profit: Üzleti Tippek címet viselő, kkv-knak rendezett  konferenciasorozat  első állomásán, Budapesten Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy három lépcsős adminisztrációsteher-csökkentési programot jelentett be. Az államtitkár előadásából kiderült, hogy a vállalkozásoknak mintegy 500-600 milliárd forint költségcsökkenést okozó intézkedéssorozat első lépcsőjeként, 2011 első felében 105,2 milliárd forint, 2011 második felére 400 milliárd forint, 2012-2013-ra pedig tovább tízmilliárdok maradnak a vállalkozások kasszájában. Az adminisztrációs terhek jelentős mérséklésével a kkv-k saját fejlesztési forrásokhoz juthatnak.

Új Széchenyi Terv: "sörétes puska versus mesterlövészet" 

A kormányzat stratégiai szerepet szán a kkv-knak a gazdaság fellendítésében, versenyképesség növelésében. 2011-ben elindul az új Széchenyi Terv, melynek keretében az EU-s források kkv-knak kedvezőbb konstrukcióit ígérik, a Széchenyi Kártya kibővült választékot kínál, valamint a kkv-k támogatott, kedvezményes hitelkonstrukciók között válogathatnak. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Új Széchenyi Terv új szervezési elveiről beszélt a Piac és Profit és a K&H Bank Zrt budapesti konferenciáján.

Nagyon nem tetszik Matolcsyéknak a kamatemelés 

Szakmailag semmi sem indokolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatemelését. A kormány szerint a 2010-es 4,9 százalékos helyett 2011-ben 3-3,5 százalékos infláció várható, tehát a pénzromlás csökkenő trendpályán mozog. - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Magyarország Svédországgal egy csapatban 

A talpra állás költségvetését fogadta el az Országgyűlés csütörtökön, a büdzsé a gazdasági növekedési, adócsökkentési, foglalkoztatás növelési és a pénzügyi stabilitási értékeket képviseli - közölte a Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Egykulcsos szja: Ukrajna, Szlovákia és Románia társaságában 

A magyarországi adórendszer versenyképességének javítása céljából, az új gazdasági rendszer kialakításának részeként legfontosabb feladat az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetése, a gyermeket vállaló családok terheinek mérséklése, a családi típusú adóztatás megteremtése, valamint az adóztatás jelentős egyszerűsítése - foglalja össze az Nemzetgazdasági Minisztérium háttéranyaga az adózás területén a legfontosabb feladatokat.

Átlagosan 2,4 millió forint támogatás egy új munkahelyért 

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) kuratóriuma szeptember 6-án döntött azokról a pályázatokról, amelyek A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése elnevezésű kiírásra érkeztek be.

Félreértés: nem adómentes a négymilliós végkielégítés  

Félreértésen alapulnak azok a jogszabály-magyarázatok, amelyek szerint akár a 4 millió forintot is elérheti az elbocsátott dolgozóknál az az összeg, amely után nem kell különadót fizetni - közölték a Nemzetgazdasági Minisztériumban az MTI kérdésére  hétfőn.

GDP: a minisztérium a legpesszimistább 

Noha 0,6 százalékos  növekedésre javította a napokban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idei GDP előrejelzését a korábbi 0,2 százalékos visszaesésről, ez a prognózis elmarad mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a gazdaságkutatók nyáron közzétett várakozásától.

Orbán 29 pontja: "téves információkat ír az Index" 

Légből kapott információk jelentek meg az Indexen a kormány 29 pontos akciótervének egyes elemeiről.  - helyesbít a Nemzetgazdasági Minisztérium.Szerintük nem olyan adótervezetet készít a kormány, amely néhány elemében alkotmányellenes.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Most a kicsiken a sor: óriási segítség érkezett a turisztikai vállalkozásoknak

Most a kicsiken a sor: óriási segítség érkezett a turisztikai vállalkozásoknak 

A kiszámíthatóság a legnagyobb érték a vállalkozás számára. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei éppen ezt garantálják – most plusz támogatással.

Költségkímélés

Ketyeg az óra: több százezer otthon lehet alulbiztosított

Ketyeg az óra: több százezer otthon lehet alulbiztosított 

Idén harmadik alkalommal lesz lehetősége az ingatlantulajdonosoknak felülvizsgálni szerződésüket.

Társadalom

Megoldódott a cseh kormányválság

Megoldódott a cseh kormányválság 

A cseh államfő kinevezte környezetvédelmi miniszterré az Autósok új jelöltjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo