Egyre kevesebb eva-t fizetünk

Egyszerűsített vállalkozói adóból júliusban 36,3 milliárd forint, az első hét hónapban 82,6 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.

A minisztérium adataiból kitűnik, hogy a 2011. júliusi 36,3 milliárd forint összegű evabevétel 10,3 százalékkal marad el a tavaly júliusitól. Az idei év első hét hónapjában az evás körbe tartozó vállalkozások összesen 82,6 milliárd forint adót utaltak át, szemben az előző év hasonló időszakában befizetett 87,1 milliárd forinttal.

Az NGM már korábban számított arra, hogy az evabevételek elmaradnak a 2011-es költségvetésben rögzített 196,1 milliárd forinttól, ezért a parlament az előirányzatot csaknem 8 százalékkal, 180,1 milliárd forintra csökkentette, ami még a 2009. évi tényszámnál, a 181,9 milliárd forintnál is kisebb.

Ennek alapján feltehető, hogy a következő évekre betervezett evabevételek módosítását is kezdeményezi a kormány, hiszen a korábban elfogadott költségvetési törvény a további évekre is rögzítette az evabevételi irányszámokat. Így 2012-re 208,5 milliárd forintot, 2013-ra 224,4 milliárdot, 2014-re 242,8 milliárd forintot tervezett a kormány.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo