Foglalkoztatás: ahogy a minisztérium látja

A rugalmas foglalkoztatási formák elterjesztésével javulhat a munkaerő-piaci aktivitás; erre szükség is van, mert a magyar foglalkoztatási ráta a második legalacsonyabb az Európai Unióban (EU) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca a közleményben hangsúlyozza: az 55-56 százalékos foglalkoztatottsági szinttel Magyarország csak Máltát előzi meg; jelentősen elmarad Csehország és Szlovénia 65 százalék feletti szintjétől és az EU-átlagot jelentő 66 százaléktól is. A legnagyobb elmaradás a fiatalok, az alapfokú végzettségűek, valamint a gyermekvállalási korban lévő nők foglalkoztatásában van - emelte ki az NGM.

A minisztérium értékelése szerint Magyarországon alapvetően a munkát már nem kereső, inaktív rétegek okozzák a foglalkoztatási gondok erősödését. Azoknak a munkanélkülieknek, akik már a munkaügyi ellátórendszerből is kiestek, alig 1-2 százaléka tud csak visszakapaszkodni a munkaerő-piacra. A magyar munkaerő-piacról ma hiányzik egymillió munkahely, ezért a kormány azt vállalta, hogy 10 év alatt ezek létrehozásában a vállalkozások partnere lesz - olvasható a közleményben.

A ledolgozott órákban jók vagyunk

A válság kirobbanásakor, 2008 és 2009 első féléve között az állásukat legtöbben a szakképzettek közül vesztették el, főként az ország nyugati, északnyugati területein. A vállalkozások jellemzően a munkaerő-felvétel visszafogásával alkalmazkodtak a csökkenő kereslethez, "a dekonjunktúra kárát jelentős részben a fiatalok, közülük is elsősorban a pályakezdők látták" - írta a minisztérium.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a rugalmas foglalkoztatási formák elterjedtsége és az inaktív csoportok munkaerő-piaci részvétele között erős összefüggés van. Az európai országok aktivitási rátája leginkább az alapján tér el, hogy mennyi a nők számára elérhető teljes és részmunkaidős munkalehetőség. A ledolgozott órák számát tekintve ugyanakkor Magyarország nincs elmaradva a régiós szintektől - hívta fel a figyelmet az NGM.  Egy munkavállaló egy évben átlagosan körülbelül kétezer órát dolgozott 2006-ban, ez az érték kissé alacsonyabb Szlovákiában és jóval kisebb például Németországban.

A gazdasági tárca közleményében kiemelte: a termelékenység szintjét vizsgálva szintén megállapítható, hogy a magyar gazdaság teljesítménye nem marad el a visegrádi országokétól, sőt kis híján Magyarországon a legmagasabb az egy óra alatt előállított érték.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo