Kkv cikkek

Új államtitkárság jöhet, fókuszban a kkv-k
Egyelőre egyeztetési fázisban van az államtitkárság felállítása.

Az uniós átlagtól lemaradtunk a digitalizációban
Digitális vállalatok Magyarországon.

Változtak az egyik kkv-s pályázat feltételei
Még kedvezőbb feltételek mellett pályázhatnak a cégek a Technológia Plusz hitelprogramra.

A kisebb vállalkozások senyvednek Magyarországon
Kettészakadt a kkv szektor – a nagyobbak már pozitívan látják a jövőt.

Készülhetnek a kkv-k, valami jön a kormánytól
A Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember 30-ig két új akciótervet dolgoz ki a kkv-k helyzetének javítása, illetve a turisztikai teljesítmény növelésére.

Új csodafegyver hódít a magyar vállalkozások körében, támogatás is van hozzá
Új trend hódít a vállalkozások körében.

Az unió lakossági hitelprogramjai majd 200 bankfiókban lesznek elérhetőek
Hőszigetelésre, nyílászáró cserére, valamint a fűtési és használati melegvíz-előállító rendszerek korszerűsítésére lehet támogatást igényelni.

Mától igényelhetik a cégek a kamatmentes, uniós forrású hitelt
A hitel összege legalább 10, legfeljebb 100 millió forint lehet.

Kis- és középvállalkozások ellen hatékony zsarolóvírus jelent meg
Olcsó, független gyártású “Junk Gun” zsarolóvírusok jelentek meg a dark weben.

Döntött a kormány, változás a Széchenyi Kártya Programban
300 milliárd forinttal emeli meg a kormány a Széchenyi Kártya Program kötelezettségvállalási keretét.
Emelik a bankok a számlavezetési díjaikat
Április 1. egyszerre hat fontos változást is hoz a pénzügyekben.
Fix nulla százalékos kamattal igényelhetnek hitelt a kkv-k
Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása.
Uniós pénzek: mire számíthatnak idén a cégek?
A kormány célja, hogy idén a lehető legtöbb uniós forrást, minél gyorsabb ütemben eljuttassa a vállalkozásoknak.
Vastagon kétszámjegyű inflációra számítanak idén a vállalkozások
Mire fókuszálnak a magyar kkv-k 2024-ben?
Öt pontos stratégiát dolgoztak ki a kkv-knak
Lezárult a kkv stratégia felülvizsgálata, cél a magyar kkv-k megerősítése.
Pályázat indul kkv-knak
Kapacitásbővítő program indult 5 milliárd forint keretből a leghátrányosabb helyzetű négy régióban.
Közép- és Kelet-Európa a jövő befektetési paradicsoma
A közép- és kelet-európai régió több mint 287 millió fős összlakossága és mintegy 7 millió kkv-ja jelentős, növekvő vásárlóerővel rendelkező piacot jelent.
A tisztán hazai tulajdonban álló cégek vannak kitéve leginkább a gazdasági válság jelenlegi hatásainak
A kis- és középvállalkozások pesszimistábbak.
A magyarok reáljövedelmének zuhanása miatti kereslethiány okoz gondot a kkv-knak
Ettől tartanak legjobban a vállalkozások.
Hatalmas a pusztulás a kkv-szektorban
Szemléletváltásra van szüksége a kkv-szektornak, nőtt a megszűnő cégek száma.
Kihívásokkal teli év elé néznek a magyar vállalatok
A magyar kkv-k szűkösebb likviditással és csökkenő fogyasztói kiadásokkal szembesülhetnek.
Fontos projekt indult el a kkv-knak
Elindult a célzott vállalkozásfejlesztési szolgáltatások biztosítása projekt.
Romlott a kkv-k beruházási kedve
Így látják pénzügyi eredményeik alakulását a cégek.
Elégedetlenek a könyvelőkkel a kkv vezetők
Könyvelőiktől jobb teljesítményt várnak a hazai kkv vezetők!
Brüsszelben bedobtak egy javaslatot - így könnyítenék a vállalkozások adóterheit
Bemutattak egy javaslatot.
Az uniós pénzek hiánya miatt pörög a használt géppiac
EU-s pályázatok hiányában alternatív megoldások felé nyitnak a kkv-k.
Vállalkozásfejlesztési programok indulnak kkv-knak
A kormány hétfőn újabb támogatásról határozott, ami a kkv szektor további megerősítését és versenyképességük növelését célozza.
Eltűntek a vevők, egyre jobban fáj a vállalatoknak
Egyre nagyobb nehézséget okoz a kereslethiány, a cégek negyedének veszélyezteti a működését.
Duplájára bővül a kkv-k kedvezményes beruházási hiteleinek maximális összege
GFM: augusztustól duplájára emelkedik a Széchenyi Kártya Beruházási Hiteltípusainak maximális összege.
Kkv-k százai fejleszthetik térítésmentesen digitális tudásukat
A hazai kis- és középvállalkozások uniós versenytársaikkal összehasonlítva továbbra sem teljesítenek jól a digitális megoldások alkalmazása terén. A digitális gazdaság és társadalom index (DESI) alapján hazánk csupán 25. az EU vállalkozásait digitális integráltság szempontjából összevető rangsorban.
Nagyon pesszimisták a magyar kkv-k
Nagy a hézag az infláció és a kkv-k pénzügyi várakozásai között.
Eltűnt a vállalkozói középréteg - sorsdöntő változások mennek végbe
A vállalkozások világa talán sosem volt még ennyire megosztott, mint napjainkban.
Kaszálnak a kkv-k a közbeszerzéseken
Tavaly 4590 milliárd forint értékben folytattak le eredményesen közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők.
Végre Magyarországon is csökken a rezsidíj, nem mindenkinek
Hétfőtől megfeleződnek több tízezer mikro- és kisvállalkozás energiadíjai.
Külföldre terjeszkedő magyar cégeket segítenek
A CIB Bank anyavállalata, az Intesa Sanpaolo a kkv-k nemzetközi piacokon történő terjeszkedési lehetőségeinek támogatására fókuszál.
Fényt látnak a kkv-k az alagút végén
Kedvező fordulatra számítanak a közterhek és a vállalati hitelkamatok tekintetében.
Fenntarthatósági pályázatot hirdettek kkv-knak
Harmadszor hirdette meg a Generali Biztosító az EnterPRIZE pályázatot.
13 ezer 500 kkv-t finanszíroznának, gigapályázat vállalkozóknak
Operation 300 Billion: már magyar cégeket is várnak az Emitátusok iparfejlesztési programjához.
Megdöbbentő módon csökkent a magyar kkv-k értéke
Felére csökkent a kkv-k értéke.
Leveszik a kkv-kat a lélegeztetőgépről az állami hitelprogramok
A Széchenyi Kártya MAX+ és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram meghirdetésével összeállt az a termékkínálat.
A kkv-k túlélésének kulcsaivá váltak a napelemes rendszerek
Azzal, hogy a vállalkozások kikerültek a lakossági energia-díjszabás alól, a kilowattonkénti áramköltségeik drasztikusan – akár öt-hatszorosára – emelkedtek.
Még csak nem is tudják, de nagy veszélyben vannak a kkv-k
A kkv-k több mint kétharmadát érte adatbiztonsági incidens az elmúlt évben.
A forintárfolyam zuhanása sújtja a leginkább a magyar kisvállalkozókat
Az árfolyamváltozás nagyobb gond, mint az emberhiány – mondják a cégek.
Már ezen is spórolni kényszerülnek a kkv-k
Kevesebb új munkavállalóval tervezik a következő évet a vállalkozások.
Megrendült a cégek bizalma
Az eddigi csökkenő trend után most még inkább megrendült a kkv szektor bizalma.
Felkészületlenek a kkv-k jogilag
Többet várnak jogi szolgáltatóktól a hazai kkv szereplők.
Kkv-k elkezdhetik írni pályázataikat a rezsitámogatásra
Megjelent a feldolgozóipari kkv-k energiatámogatási programjának pályázati felhívása.
Végre cégek is kaphatnak rezsitámogatást
TIM: feldolgozóipari kkv-k kaphatnak rezsitámogatást.