Hatékonyságnövelés cikkek


Hogy segíthet egy idegen a cég hatékonyabbá tételében?

Hogy segíthet egy idegen a cég hatékonyabbá tételében? 

Mindenki ismeri a mondást a szálkáról és a gerendáról a szemben. Nos, a régi közhely többek között a céges tanácsadásra is alkalmazható: sokkal nehezebb belülről bizonyos, a céget hátráltató problémákat, ezért bármennyire is körültekintő a vezető, olykor nem árt egy „külső szemet” bevonni.
4 pont, amivel kézben tarthatjuk a folyamatokat a cégben

4 pont, amivel kézben tarthatjuk a folyamatokat a cégben 

Talán előfordult már Önnel, mint vezetővel, hogy megbeszélt egy elvégzendő feladatot munkatársával, s az el is végezte, de Ön nem értesült róla. Aztán három nap múlva bekúszik fejébe a gondolat, minden rendben van ezzel a dologgal, vagy talán nem?
Mire jó a céges képzés?

Mire jó a céges képzés? 

Sok vezetőben felmerül az a gondolat, hogy inkább költenek alapanyagra, termelő berendezésekre, mint a munkatársak képzésére. Miért?Azt mondják, hogy azért, mert abból kijön az eredmény, a képzésből pedig nagyon kevés, vagy csak nagyon sokára, vagy egyáltalán semmi konkrét eredménye nincs.
Nincs hatékony munka büszkeség nélkül

Nincs hatékony munka büszkeség nélkül 

Egy idő után a mindennapi munka már nem ad sok újdonságot, rutinná, majd monotonná válik, elfogy a lendület. Nincs lelkesedés, nincs ötlet és nincs hatékonyság. A vezetők azzal szembesülnek, hogy munkavégzés helyett csak „munkába járást” kapnak. Mit lehet ilyenkor tenni? Hiszen jó szakemberek mind, évek óta itt dolgoznak, együtt kezdtük el a céget felépíteni, sőt sokszor tettek le eredményeket az asztalra, nem szeretnénk megválni tőlük.
Segítünk, hogy lesz ütős egy reklámszöveg!

Segítünk, hogy lesz ütős egy reklámszöveg! 

Miért látni annyi rosszul megírt reklámszöveget? Miért van az, hogy sokan álmosító adatokkal préselik tele a reklámszöveget, ahelyett, hogy megragadnák a figyelmet? Ők épp csak egy dolgot nem vesznek figyelembe: az olvasó igényeit...
Hogyan kerüljük el a munkahelyi csapdahelyzeteket?

Hogyan kerüljük el a munkahelyi csapdahelyzeteket? 

Ha egy cég nem dolgozik azon, hogy minden dolgozója lássa el a saját munkáját, akkor egyes részei életképtelenné válnak, és állandóan szükség lesz arra , hogy valaki beavatkozzon a folyamatokba – figyelmeztet szakértőnk.
A dizájn, mint versenyelőny

A dizájn, mint versenyelőny 

A dizájn sokkal több, mint formatervezés. Nem egy termék feldíszítése, inkább mindent átható, versenyelőnyt jelentő újfajta filozófia.
Így kell olyan szöveget írni, ami tényleg elad a weben!

Így kell olyan szöveget írni, ami tényleg elad a weben!  

Szakértőnk, Farkas Erika összeszedte a marketing szövegírás kihagyhatatlan hozzávalóit, vagyis azokat a dolgokat, amelyek hiányoznak a legtöbb webszövegből. Pedig ezek bírják vásárlásra a látogatókat.
Önámítás helyett hatékony cégvezetés

Önámítás helyett hatékony cégvezetés 

Patyomkin neve gyakran juthat eszünkbe egy-egy vállalatnál, amikor a „nagykutya” látogatásra érkezik. Ilyenkor számtalan olyan feladatot is elvégeznek, amely a mindennapos élet része lenne ideális esetben, de valójában köztudottan nem az. Hat tipikus esetet mutatunk be, hogy segítsünk a vállalatoknál ilyen vagy olyan okokból felépült „Patyomkin-falvakat” meglátni, és igazi, tündöklő épületekké formálni.
Hogyan válasszunk dokumentumkezelő rendszert?

Hogyan válasszunk dokumentumkezelő rendszert? 

Csökkenő hatékonyság, hibás iktatások, a hibák következtében elvesztett anyagok, vagy rosszabb esetben ügyfelek – mind olyan problémák, amelyeken segíthet, ha a cégben figyelmet fordítanak a dokumentum menedzsmentre. Az erre szolgáló szoftverek kínálata hatalmas, segítünk, minek alapján érdemes dönteni.

Az állam helyet kér a nőknek a cégvezetésben 

A köztulajdonban levő és a tőzsdén jegyzett olasz vállalatok igazgatótanácsában résztvevő nők létszámát augusztus 12-től törvény szabályozza. Az Európai Bizottság szerint a nemek közötti egyenlőség előmozdítása gazdasági növekedést teremt.

Tovább hanyatlik a magyar építőipar 

A tavalyi, enyhén optimista várakozások ellenére az építőipar 2012-ben sem tud fejlődni, az iparág szereplői újból - immár hetedik éve - további hanyatlásra számítanak.

Mérés nélkül nincs megtérülés 

Azok a cégek, amelyek nem hajlandók vagy képesek célszámokhoz kötni és mérni a beruházási projektjük megtérülését, inkább bele se fogjanak a fejlesztésbe.

Mitől lesz sikeres a kiszervezés? 

Miközben folyamatosan nő a kiszervezett szolgáltatásokat igénybevevők száma, kevesen döntenek megfontoltan. Pedig a leggyakoribb kockázat a rossz szolgáltató kiválasztása.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo