Mérés nélkül nincs megtérülés

Azok a cégek, amelyek nem hajlandók vagy képesek célszámokhoz kötni és mérni a beruházási projektjük megtérülését, inkább bele se fogjanak a fejlesztésbe.

 


Kép:PP/FényesGábor

A piacvezető vállalkozások titka befektetéseik megtérülésének precíz mérése - áll az Aberdeen Research friss jelentésében. A nemzetközi kutatócég szerint ennek a tényezőnek a megléte vagy hiánya az, amely alapján előre jelezhető egy beruházás sikere vagy kudarca.

Az Aberdeen-jelentés szerint egyértelmű a korreláció egy beruházás megtérülésének aprólékos tervezése és mérése, valamint a vállalat általános összteljesítménye között - összegezte a felmérés megállapításait a vállalatirányítási megoldásokkal foglalkozó LLP Dynamics hazai vezetője. Czermák András a jelentést idézve elmondta, míg a kategóriájuk legjobbjaiként számon tartott társaságok mindegyike már a tervezési szakaszban felmérte vállalatirányítási projektje megtérülését, a sereghajtóknak csupán 71 százaléka tette ugyanezt. A befektetés megtérülési pontja után a vezető és a sereghajtó cégek közötti különbség tovább nő: az elit 42, míg a leszakadók csak 7 százaléka figyel továbbra is a rendszer hozamára.

Az angolszász kutatócég kimondja, a helyzet végletes: azok a cégek, amelyek nem hajlandók vagy képesek célszámokhoz kötni és mérni a beruházási projektjük megtérülését, inkább bele se fogjanak a fejlesztésbe - húzza alá a szakértő. Ha nem tudjuk pontosan már a bevezetés előtt, mit várunk a rendszertől, mely folyamatainkat szeretnénk javítani vagy automatizálni, jobb, ha egy fillért sem költünk a beruházásra, mert kétséges a megtérülése.

Az intelem betartásával már nagyot nem hibázhatunk új vállalatirányítási megoldásunk bevezetésénél, de mindezt a gyakorlatba átültetni sohasem könnyű - hangoztatja Czermák András. Szakember tanácsát kérhetjük viszont abban is, hogy megfelelő mérőszámok és ellenőrzési módszerek álljanak rendelkezésünkre.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo