Felmérés cikkek


Elszámolható cégek: Telekom, Mol, TVK az élen

Elszámolható cégek: Telekom, Mol, TVK az élen 

2007-hez hasonlóan ebben az évben is a Magyar Telekom lett a legnagyobb hazai cégek elszámoltathatósági rangsorának első helyezettje, míg a második helyezést a MOL, a harmadikat pedig a Tiszai Vegyi Kombinát érte el. A rangsort nemzetközi módszertan alapján a Braun & Partners Network CSR stratégiai és kommunikációs tanácsadó cég készítette.
Két éve még létezett a magyar álom

Két éve még létezett a magyar álom 

Magyar Klasszisok névvel első ízben készítette el a Coface Hungary és a Világgazdaság azt a Top 200-as listát, amely a hazai középvállalkozások növekedési dinamikáját vizsgálja, valamint egy ágazati felmérést is készített, amely rámutat, hogy a leggyorsabban növekvők között van az építőipar, a gép- és berendezés gyártás illetve az élelmiszeripar is.
Önéletrajz: hazudni csak kicsit szabad

Önéletrajz: hazudni csak kicsit szabad 

Egy nagy céghez bekerülni szinte lehetetlen, hiszen kivételes karrierút szükséges ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerüljünk a toborzáskor. Egyesek ezért egész kis költeményt hazudnak maguknak önéletrajzukban, tele káprázatos referenciával, vezetői tapasztalattal és ígéretes kapcsolati tőkével.
A férfiak fele odavan magától

A férfiak fele odavan magától 

Az emberek kétötöde elégedett a külsejével (30 százaléka az esetek többségében, míg 11 százalékuk szinte mindig). A magyarok további 40 százaléka néha elégedett, néha elégedetlen, míg csak minden ötödik magyar elégedetlen saját külsejével - derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.
Erőre kaptak a szupermarketek, stagnálnak a hiperek

Erőre kaptak a szupermarketek, stagnálnak a hiperek 

A GfK Hungária Piackutató Intézet minden év őszén megjelenő, a stratégiai tervezéshez segítséget nyújtó tanulmánya szerint a hipermarketek piacrészének stagnálása figyelhető meg.
"A magyarok segítőkészebbek, mint gondoltunk"

"A magyarok segítőkészebbek, mint gondoltunk" 

A magyar emberek ma is elkötelezettek az adakozás és mások segítése mellett, ám csak ésszerű keretek között - derül ki a Reader's Digest legújabb kutatásából. A magazin exkluzív, reprezentatív felmérése szerint a magyarok többsége úgy véli: mindenkit arra kell bátorítani, hogy megálljon a saját lábán.
"Agyuk ebben a korban még fejlődésben van"

"Agyuk ebben a korban még fejlődésben van" 

A körülbelül 600 ezresre tehető magyar tinik serege a klasszikus polgári értékeket sokkal mélyebben hordozza magában, mint a környező országok fiataljai, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy szüleiktől és barátaiktól várják nehéz helyzetben az útmutatást - derült ki a "Magyar Fogyasztó 18-" konferencián.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Pénzszerzés

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni 

Infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve.

Adózás

Jön a vagyonadó, mese nincs

Jön a vagyonadó, mese nincs 

PM-államtitkár: néhány héten belül társadalmi egyeztetésre kerülhet a vagyonadó terve.

Cégblog

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban 

Az óbudai Epicurean fine dining étterem új menüje, „A láthatatlan körforgás – A bőségtől a csendig” nem egy ország vagy egy séf életútja köré épül, hanem a természet láthatatlan folyamatait követi végig a tányéron.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo