Bét cikkek


Történelmi csúcsokat döntött a BUX

Történelmi csúcsokat döntött a BUX 

A nyár utolsó hónapjában sem pihent meg a BUX, szinte már menetrendszerűen döntött ismét történelmi csúcsokat. A hónap során több alkalommal is 37 ezer környékén járt az index, hogy aztán a hónap második felében végleg átlépje a bűvös határt.
Új ügyfeleket hozhat a tőzsdei jelenlét

Új ügyfeleket hozhat a tőzsdei jelenlét 

Ötödik legnagyobb szereplőként lépett a Waberer’s a magyar tőzsdére, ahol első logisztikai szolgáltatóként vezette be papírjait. Tőzsdei szakemberek régóta szorgalmazzák a hazai vállalatok részvénypiaci jelenlétét. De mit remélhet egy magyar vállalat a tőzsdei szerepléstől? Végh Richárddal, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.
Még az idén elindul a kkv-piac a Budapesti Értéktőzsdén

Még az idén elindul a kkv-piac a Budapesti Értéktőzsdén 

A kkv-piac indulását az idei harmadik vagy negyedik negyedévre ígérte Végh Richárd, a tőzsde elnök-vezérigazgatója. A tőzsdére való felkészülést 2020-ig egymilliárd – uniós forrású – forintból támogatják.
Felrázná a kkv-kat a BÉT

Felrázná a kkv-kat a BÉT 

Nagy Márton BÉT elnök a sajtó nyilvánossága előtt kifejtette, hogy a tőzsde új stratégiával igyekszik fejleszteni a hazai tőkepiacot. A cél az, hogy a magyar vállalatok ne csak kifejezetten a banki hitelekből, hanem tőzsdei forrásbevonásokkal is tudjanak növekedni.
Csalódtak a nagyok a régióban - Mi jöhet ez után?

Csalódtak a nagyok a régióban - Mi jöhet ez után? 

Jóval kevesebb az intézményi befektető a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), sokat fogyott az alapkezelői, vagyonkezelői megbízások száma és volumene is a magyar tőkepiacon, aminek szerepe van a Budapesti Értéktőzsde forgalmának két év alatt bekövetkezett 60 százalékos visszaesésében is. Az új piaci helyzetben a költséghatékonyság kerül a középpontba, amely átformálja a piaci kapcsolatokat.
Jön az újabb 150-200 milliárdos megszorítás?

Jön az újabb 150-200 milliárdos megszorítás? 

Tovább folytatódik a spanyol ügy, s pozitívak a fejlemények. Az EU jól fogadta azt a tervet, hogy csak elővigyázatossági keretet kérnének a spanyolok, de felhívták a figyelmet, hogy akkor is folytatni kell a megkezdett költségvetési kiigazításokat. Na ennek megörült a piac, de azért nem kell túlzásokba esni, hiszen csak a támasz szintekről indultak meg az árfolyamok - kezdték reggeli kitekintőjüket az Erste elemzői.
Amerikába vándorolnak a magyar megtakarítások

Amerikába vándorolnak a magyar megtakarítások 

Számottevő lakossági forrás áramlott az év első felében tőzsdei befektetésekbe, amely a megtakarítási hajlandóság javulására utal. A kedvező folyamatot ugyanakkor nem tükrözi a Budapesti Értéktőzsde rendkívül alacsony forgalma, amelynek hátterében egyrészt a külföldi befektetők kivárása húzódik meg, másrészt a magyar kisbefektetők egyre inkább a külföldi értékpapírpiacokon keresnek vonzó célpontokat - derült ki a KBC Securities elemzéséből.
2012-től váltás, de nem tudni mire

2012-től váltás, de nem tudni mire 

2012 januárjában kezdődik a rendszercsere projekt a Budapesti Értéktőzsdén, ám a konkrét üzleti modell elfogadásáról egy későbbi időpontban döntenek majd - határoztak az érintettek a keddi közgyűlésen. A társaságban a brókercégek közül legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező KBC Securities Magyarországi Fióktelepe szerint megfelelő döntés született.
Belharcok a magyar tőzsdén

Belharcok a magyar tőzsdén 

Hétfőn este lemondott a Budapesti Értéktőzsde elnöki tisztéről Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója. Ezt megelőzően a magyar befektetési szolgáltatók a felügyelet, a jegybank és a kormány közbenjárását kérték annak érdekében, hogy a BÉT osztrák főtulajdonosa halassza el az új kereskedési rendszer bevezetését. Több sajtóorgánum értesülése szerint kedd délelőtt a tőzsde felügyelőbizottságának elnöke, Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója is lemondott .
A gyengeség jeleit mutatja a BÉT

A gyengeség jeleit mutatja a BÉT 

Nap végére összeszedték magukat az amerikai indexek. Esett az olaj ára tegnap, az arany alig mozdult. A Nikkei kivételével a pozitív tartományban vannak az ázsiai indexek. Stagnál a forint, tovább gyengült tegnap a dollár. Kismértékű emelkedés várható ma a BÉT-en.

Tőzsdére megy az Őrmester 

Több éves előkészítő munkát és felkészülést követően, várhatóan még az idén tőzsdei céggé válik az Őrmester Nyrt. az Erste Befektetési Zrt. segítségével.  A teljesen magyar tulajdonban lévő vállalat papírjainak bevezetése a tőzsdére nem mindennapi esemény, hiszen az utóbbi 3 évben mindössze 12 új bevezetésre került sor. A tranzakcióban a vállalat nem bocsát ki új részvényeket és nem emel tőkét.

BUX: ez nem a mi napunk volt 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.380,15 pontos, 9,58 százalékos zuhanással, 13.019,42 ponton zárt csütörtökön.

Nyolc százalékot emelkedett a BUX 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 598,40 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden kora délutánig.

Hullámvasút a tőzsdén 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.164,80 pontos, 9,78 százalékos csökkenéssel, 10.751,23 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 14,58 százalékkal 8.200 forintra csökkent, az OTP részvények ára 5,52 százalékkal 2.550 forintra esett.

Tőzsde: mi történt a héten? 

A BUX a tavaly júliusban elért 30.118 pontos történelmi csúcsához képest kevesebb mint a felére esett. Továbbra is likviditásszűke van, a hitelpiac befagyott, a tőzsdék vegyesen zártak.

Zuhanó tőzsdék, pesszimista elemzők 

Budapesten a reggeli nagy zuhanások után megnyugodni látszik a piac, a részvényárfolyamok csökkenése mérséklődött és 10.20-kor minden részvénnyel folyamatos volt a kereskedés.

Ismét pesszimista a hangulat a tőzsdéken 

Az előző héten tapasztalt hatalmas pánikból való "visszapattanás" után negatív nyitásra és a befektetők iránykeresésére számítanak az MTI által megkérdezett elemzők szerdán a Budapesti Értéktőzsdén.

Jó nyitás és optimista hangulat a tőzsdén 

A hétfői növekedéshez hasonló, vagy akár még nagyobb emelkedést várnak az MTI által megkérdezett elemzők kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Emelkedés a tőzsdéken 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 767,58 pontos, 5,27 százalékos emelkedéssel, 15.345,04 ponton nyitott hétfőn.

Esik a forint és a tőzsde 

Eséssel indul a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo