Társadalom


Vigyázzon! Jégkrémet hívtak vissza, ha vásárolt ilyet, ne egye meg

Vigyázzon! Jégkrémet hívtak vissza, ha vásárolt ilyet, ne egye meg 

Oda került fólia, ahová nem kellett volna.
Nem luxizós az új pápa

Nem luxizós az új pápa 

A világ minden szegletében örülnek XIV. Leónak.
A fiatalok több mint fele úgy érzi, nem becsülik meg a munkahelyén

A fiatalok több mint fele úgy érzi, nem becsülik meg a munkahelyén  

Visszaesés látható a dolgozó fiataloknál.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
Győzike és Tóth Gabi kormánypártisága a fókuszban

Győzike és Tóth Gabi kormánypártisága a fókuszban 

Europion felmérés: celebek és a politika.
Soha ki nem találná, ki a világ legnépszerűbb vezetője

Soha ki nem találná, ki a világ legnépszerűbb vezetője 

Hatalmas különbségek a vezetők megítélésében.
Kemény kritika és üzenet a kormánynak május elsején

Kemény kritika és üzenet a kormánynak május elsején  

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint az infláció és a megélhetési válság egyre nehezebb helyzetbe hozza az átlagbérből élő embereket.
Ha valakinek eddig kételye volt, hogy Putyintól nem idegen a Szovjetunió restaurációjának gondolata

Ha valakinek eddig kételye volt, hogy Putyintól nem idegen a Szovjetunió restaurációjának gondolata 

A Sztálingrád elnevezést kapta Volgográd repülőtere.

Az Európai Unió örül, Orbán Viktor szomorkodik 

Az uniós vezetők gratuláltak Mark Carney kanadai miniszterelnöknek a választási győzelméhez.

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek 

Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.

Nem a magyar a leglustább, de azért nem állunk rossz helyen ebben a versenyben 

Az egykori brit kormányfő, Churchill a hosszú élet titkát így határozta meg: whisky, szivar és semmi sport. Igaza volt?

A magyarok többsége nem bízik saját állama szavahihetőségében 

Szomorú társadalmi látlelet.

Bírót tartóztattak le az USA-ban, mert segített egy illegális bevándorlónak elkerülni a letartóztatást 

Az Egyesült Államok azzal vádolja a milwaukee-i bírót, hogy akadályozta a bevándorlási letartóztatást.

Nem Brüsszel, hanem a holland király hirdetett egész más politikát, mint Orbán Viktor 

Holland király: állig fel kell fegyverkezni.

Több százezer drónt küldenek a britek Ukrajnának 

Brit külügyminisztérium: jelentős haladást sikerült elérni a londoni tárgyaláson a következő lépésekről.

Trump kiakadt Európára  

Okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.

Tesznek az oroszok az általuk kötött megállapodások betartására 

Kijev: március vége óta Oroszország több mint harmincszor támadott ukrajnai energetikai infrastruktúrát.

Vége a politikai bosszúnak? Lekerült Rogán Antal a szankciós listáról 

Az amerikai pénzügyminisztérium levette a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a listáról.

Trumpnak a Harvard Egyetemmel is sikerült összeakasztania a bajszát 

Az amerikai szövetségi kormány több mint 2,2 milliárd dollárnyi támogatás folyósítását fagyasztotta be a Harvard Egyetem számára.

Az USA-ban megosztja a közvéleményt, hogy egyre gyakoribbak a kitoloncolások 

A legtöbb illegális migráns Közép- és Dél-Amerikából érkezik az USA-ba.

Virtuális pénz, valós veszély: célkeresztbe kerültek a játékok 

A videójáték-ipar az elmúlt években az európai versenyfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hatóságok figyelmének középpontjába került.

Rengeteg gyorshajtó akadt a rendőrök horgára 

Sikeresnek bizonyult a razzia.

Meglepő, hogy hol nem foglalkoznak a nyugdíjasokkal 

A reklámokban minimálisan szerepet kapnak.

Elkeserítő statisztika: Magyarországon dolgozik a legkevesebb női kutató  

Mérnök leszel vagy kutató? Sajnos, ez a kérdés még mindig ritkán hangzik el a pályaválasztás előtt álló fiatal lányok körében.

Minden hely elkelt a milliós összdíjazású pénzügyi verseny döntőjében 

Megvan a 20 csapat, amelyik májusban megmérkőzhet a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny döntőjében.

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak 

Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.

A háborút egyedül Oroszország akarja folytatni 

Kaja Kallas: mióta Ukrajna elfogadta a feltétel nélküli tűzszünetet, Oroszország támadásai csak fokozódtak.

180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja 

A politikusok némelyike felülmúlja a szélkakasokat.

Súlyos figyelmeztetést kapott az uniótól Orbán Viktor barátja 

Kaja Kallas: az EU nem tűri a Bosznia-Hercegovina egységét fenyegető kijelentéseket.

Állami vagy magánegészségügy? Nincs egyik a másik nélkül 

Extra forrásokra lenne szüksége az állami és a magánegészségügynek is, de mindkét szektor problémákkal küzd – erről is szó esett a Klasszis Média konferenciáján.

Újabb helyek keltek el a milliós összdíjazású pénzügyi verseny döntőjében 

A húszból 14 hely már elkelt a Privátbankár.hu által szervezett pénzügyi tudatossági verseny döntőjében.

Ezt most nagyon benézte Orbán Viktor 

A békéhez, vagy egy újabb világháborúhoz kerültünk közelebb Donald Trumppal?

Gulyás Gergely: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból 

Vitatható döntés, vajon mi van a háttérben?

Alaposan belekezdtek a gimnazisták a pénzügyi tudatossági versenyen 

Hét csapat már bejutott a döntőbe a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyén

Megbukott az Elon Musk által támogatott legfelsőbb bírójelölt 

A választásnak hatalmas tétje volt, kié lesz a többség a wisconsini legfelsőbb bíróság testületében.

Tenisz jubileumra készült Miami és Budapest is 

Budapesten is jubileumra készültek a tenisz szerelmeseinek 25. alkalommal megrendezett Csók Tenisz! csapatversenyén.

A nők két és félszer több időt töltenek el nem fizetett munkával, mint a férfiak 

Április első keddje a láthatatlan munka világnapja.

A 69. helyre elég a magyar boldogságindex 

Volna hely előre lépni a magyaroknak boldogságban.

Léket kaptak a patrióták 

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson.

Trump eddigi tevékenysége növelte az amerikaiak megosztottságát 

Az amerikaiak 73 százaléka büszke hazájára.

Új európai politikát javasol az olasz miniszterelnök 

Olasz miniszterelnök: úrrá kell lenni a transzatlanti feszültségeken.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Fizikusok a pénzpiacon – Így alakítja át az Apelso a magyar elit befektetéseit

Fizikusok a pénzpiacon – Így alakítja át az Apelso a magyar elit befektetéseit 

Itt a legjobb befektetési termékinnováció.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

Papíron működnek, a valóságban eltűnnek – így ürül ki a magyar céges szektor

Papíron működnek, a valóságban eltűnnek – így ürül ki a magyar céges szektor 

Az uniós források és a kata visszatérésének reménye új lendületet adhat a vállalkozásoknak.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo