Kövér László színtiszta orosz propagandát nyomott

A házelnököt az Inforádió hívta meg, hogy értékelje az Ukrajna körül kialakult helyzetet. A szellemi káosz akkor kezdődött, amikor az egyébként jogász végzettségű Kövér László átvedlett történésszé.

A politikus először is Ukrajna nevét elemezte, ami szerinte „határvidéket” jelent. Ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy ez egy olyan ország, ami a történelemben sosem volt. Birodalmak határán lévő „szürke zónaként” jellemezte. Rablóbandák, oligarchák szabadrablásának terepeként. Emiatt nincs politikatörténete, politikai elitje, kormányzati hagyományai, és egyáltalán a bolsevisták hozták létre Ukrajnát, tehát eleve hibás termék. Az országban uralkodó mérhetetlen korrupció a politikai kultúra és az államalkotó képesség hiányából fakad. Ezt az Ukrajnát akarja az Európai Unió bevenni szervezeti keretei közé.

A házelnök sok badarságot hordott össze
A házelnök sok badarságot hordott össze
Fotó: youtube
Kövér László szerint az ukránokat nemzetté alakító történelmi élménye egy olyan háború, ami egy testvérnép gyűlöletéből fakad. A politikus úgy látja, ez a fajta nemzettudat veszélyes.

A Kövér László által elmondottakkal több probléma van. Először is rosszul fordította az ukrajna szó jelentését, ami nem határvidéket, hanem határmentit jelent. A „menti” mindössze egy helyhatározó, nem pedig egy területet meghatározó kifejezés, mint a „vidék”. Értsd Pest megyére sem használjuk a pestvidéket, mert egész mást jelent. Ez a látszólag aprócskának tűnő csúsztatás jó ugródeszka Kövér Lászlónak ahhoz, hogy kijelentse, ilyen ország nem is volt soha és ezért kultúrája sem lehet. Ennek a gondolatsornak teljesen ellentmond például a székely nép történelme, akik olyan gazdag kultúrával rendelkeznek, mint kevés nép e Földön, pedig országuk sem volt és történelmileg a legfőbb tevékenységük a határvédelem volt, vagyis a határmenti élet. Ráadásul a Kazár Birodalom létezésének idején székelyek és ukránok valószínűleg együtt védték a határt északról az Orosz, délről a Török Birodalom harcosai ellen. Ezt a történészi vélekedést támasztja alá a tortenelem.hu oldal cikke is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo