Átmeneti tűzszünet: megszólaltak az oroszok

Moszkva tájékoztatást vár Washingtontól a dzsiddai amerikai-ukrán tárgyalás nyomán elhangzott harmincnapos ukrajnai tűzszüneti javaslatról – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.

„Önök egy kicsit elébe mennek a dolgoknak. Mi nem akarunk így tenni. Tegnap a sajtónak nyilatkozva mind (Marco) Rubio (amerikai külügyminiszter), mind (Mike) Waltz (amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó) azt mondta, hogy különböző csatornákon keresztül részletes tájékoztatást fognak adni a Dzsiddában lezajlott beszélgetés lényegéről. Előbb meg kell kapnunk ezeket az információkat” – fogalmazott Peszkov arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon Oroszország hátrányosnak tartja-e magára nézve az Egyesült Államok és Ukrajna által elfogadott tűzszüneti javaslatot, és hogyan fog reagálni.

Közölte, hogy Oroszország alaposan tanulmányozza az amerikai-ukrán tárgyalások végén Dzsiddában elhangzott nyilatkozatokat és az ott elfogadott közös nyilatkozatot. Mint mondta, Moszkva elvárja, hogy teljes körű tájékoztatást kapjon az amerikai-ukrán tárgyalások részleteiről.

„A napokban kapcsolatfelvételt tervezünk az amerikaiakkal, amelynek során az információk teljességére számítunk” – mondta.

Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a dzsiddai tárgyalásokat követően létrejöhet egy újabb telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között.

„Ha ilyen igény merül fel, nagyon gyorsan megszervezik. Az amerikaiakkal való párbeszédre rendelkezésre álló csatornák lehetővé teszik, hogy ez viszonylag rövid időn belül megtörténjen” – nyilatkozott.

Közölte, hogy a két elnök közötti telefonbeszélgetésről nincs megállapodás, Washingtonból egyelőre nem érkezett erre való megkeresés, és hogy Putyin és Trump esetleges személyes találkozójának időpontjáról és helyszínéről még nem döntöttek.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo