Az egészségügy finanszírozása, a magánszolgáltatók és az állam együttműködése, a kapcsolódó magánbiztosítási rendszerek és a copayment is terítékre került azon a szakmai panelbeszélgetésen, ami a Klasszis Média – az Mfor, a Privátbankár, illetve a Piac&Profit – Egészséggazdaság Menedzser Egészség című konferenciáján zajlott.

Hogyan viszonyul egymáshoz a magyar állami és magánegészségügy?

Kőrösi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító értékesítési vezérigazgató-helyettese magán egészségbiztosítói oldalról igyekezett megvilágítani a helyzetet. Elsőként arra tért ki, hogy milyen fő szempontokat kell figyelembe venniük egy termék – egészségbiztosítás – árának meghatározásakor és az ügyfelek számára adott ajánlatok elkészítésekor. Ahogy fogalmazott: az általuk használt modell egyszerű. Értékesítési partnerrel dolgoznak együtt, az ügyfelek (cégek, magánszemélyek) az ő közvetítésével jutnak el hozzájuk. „Biztosítói oldalról az a legfontosabb, hogy azért adjuk a terméket, hogy az ügyfeleket a lehetőségekhez mérten leggyorsabban meggyógyíthassuk” – mondta. Hozzátette: mivel üzleti alapon működnek, nem hagyhatják figyelmen kívül a termékek értékesítéséből származó profitot sem.

Kőrösi Zoltán szerint a CASCO biztosításhoz hasonlóan az egészségügyi biztosítások piacán is kihívást jelent a termékek fenntarthatósága. Ennek egyik oka a magas kárstatisztika. És hogy ez mit jelent és hogyan alakul ki? A szakember példaként az akár több ezer főre kiterjeszthető csoportos biztosítást említette. Ebben az esetben az egészségbiztosítóval szerződő cég munkavállalói gyakorlatilag minden, számukra elérhető orvosi vizsgálatot igénybe vehetnek. Ám ez a biztosító számára magas kárhányaddal jár, ami miatt a következő évben valószínűleg emelniük kell a termék díját. Az ügyfelek viszont ezt már nem feltétlenül fizetik meg, ezért a termék árát úgy kell megállapítani, hogy mindenkinek megérje – számolt be tapasztalataikról Kőrösi Zoltán.

Az aktuális biztosítási díj meghatározásakor számos tényezőt vesznek figyelembe, például az életkort, hiszen annak előrehaladtával statisztikailag emelkednek bizonyos betegségek kialakulásának kockázata, ami magasabb kockázatot jelent a biztosítónak, ez pedig magasabb kárkifizetéseket eredményez. 

Hogyan lehetne extraforrásokat juttatni az egészségügybe?

A panelbeszélgetésen felvetett kérdésre, hogy miként lehet növelni az egészségügyre  fordított forrásokat, és ez milyen formában, struktúrában valósulhat meg, Lancz Róbert, a Doktor24 csoport társalapítója, elnöke magánegészségügyi szolgáltatói szemszögből elmondta: szükséges valamiféle változtatás. Ennek véleménye szerint az a legfőbb oka, hogy körülbelül 800-900 milliárd forintot költenek magánegészségügyi szolgáltatónál az emberek, ennek többségét viszont a lakosság direktben, a szolgáltatónál fizeti. Véleménye szerint ez egy rossz, fenntarthatatlan modell, amin változtatni kell.

„Mire költünk? Amire muszáj. Akkor megyünk magánegészségügyi szolgáltatóhoz, amikor már valami bajunk van, és a közegészségügyi szolgáltatásokhoz nem férünk hozzá, vagy nem elég gyorsan” – fogalmazott. A jelenség hátterében a szakember szerint összetett probléma áll, amiben szerepe van az edukáció hiányának és a finanszírozási kérdéseknek. Mint mondta: több százezer forintba kerül egy menedzserszűrés, ám ezt Magyarországon csak egy nagyon szűk réteg engedheti meg magának.

A biztosítási piac működik, de a fent már vázolt nehézségekkel küzd. „E tekintetben az állam korlátosan tud segíteni. A lakosság már így is finanszírozta, amit lehetett. A vállalatok engedhetik meg maguknak, hogy belépjenek erre a piacra, és finanszírozzák ezt a szolgáltatást, ami jelenleg önkéntes alapon megy” – közölte Lancz Róbert. Véleménye szerint a vállalatok ösztönzése lehet a megoldás, és a megfelelő szabályozás. Bizonyos cégméret felett például kötelező kiegészítő magán egészségbiztosítói rendszert kellene beléptetni, így javítani lehetne a finanszírozást – tette hozzá Lancz Róbert.

Ezt, mint mondta, nem azért tartják fontosnak, hogy még többen jöjjenek magánegészségügyi szolgáltatókhoz, hanem azért, hogy megszűnjön az aránytalan lakossági finanszírozás és kiderüljön, ki mire költ a magánegészségügyi szolgáltatóknál, ez ugyanis kihat a közegészségügyi ellátásra, illetve annak felépítésére is.

Az állami egészségügyi ellátás gyerekbetegségei

Láng Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium egészségiparért és egészségturizmusért felelős miniszteri biztosa a panelbeszélgetésen elhangzottakhoz kapcsolódva elmondta: a korábban vázolt megoldások egyszerűnek tűnnek, de a kérdéskör olyan, mint egy jéghegy, aminek csak a csúcsa látszik, ám ha lejjebb tekintünk, látjuk, hogy a víz alatt egyre terebélyesedik.

A növekvő egészségügyi kiadások okaként a „hármas csapást” nevezte meg, melynek pillérei az öregedő társadalmak, a hagyományosnál jóval drágább új terápiák (például a robotsebészet) és a „normális” inflációs nyomás. Elismerte, hogy a GDP növekedésnél erőteljesebb ütemű az egészségügyi költségek növekedése, és véleménye szerint ebben a közeljövőben nem is lesz változás.

Láng Róbert elmondta: az ellátási rendszert és a finanszírozási rendszert „egyben kell” vizsgálni. Ha a magánegészségügybe plusz forrást csoportosítanak, attól még az állami ellátórendszert is fenn kell tartani. „Ha közpénzt adunk a magánszektor szereplőinek, az ellátási kötelezettséggel is kell járjon, hiszen az állami intézmények is így működnek” – vázolta a magán és az állami egészségügyi szektor finanszírozásával kapcsolatos fő problémák egyikét. Mint mondta: nincsenek könnyű helyzetben, mert egy szétszabdalt rendszerben próbálnak létrehozni egy egységes szabályozási környezetet.

Lancz Róbert szerint a finanszírozási nehézségeket úgy lehetne orvosolni – és egyben jelentős plusz forrásra szert tenni, ha népegészségügyi adót vetnének ki számos olyan egészségkárosító termékre (például édességekre), amelyek rendszeres fogyasztása növelheti bizonyos megbetegedések kialakulásának kockázatát.