Viharfellegek a magyar cégvilág felett – a kilátások sem mutatnak jót

Csökkent a cégszám áprilisban is az Opten adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.

A KSH adatai szerint az első negyedéves GDP növekedett, nemcsak az előző év azonos időszakához, hanem az előző hónaphoz képest is, ami pozitív üzenet is lehetne azok számára, akik új vállalkozásban törik a fejüket. Szintén kedvező számokat jelentetett meg a Hivatal a kiskereskedelmi forgalom területén, ahol márciusban és negyedéves szinten is volumennövekedést regisztráltak. Az ipar nem tudott ebbe a sorba beállni, márciusban csökkenést hozott, és az infláció áprilisban továbbra is magára vonta a figyelmet.

Csökkenő cégszám, csökkenő alapítási kedv
Csökkenő cégszám, csökkenő alapítási kedv
Fotó: Pixabay

Az Opten adatai szerint idén áprilisban tovább csökkent a társas vállalkozások száma, mintegy ezer céggel. A tavaly augusztusi, kismértékű – 50-et minimálisan meghaladó – cégszámnövekedést kivéve, 19 hónapja tartó tendenciát jelent ez, melynek eredménye, hogy 530 ezerről mintegy 512 ezerre esett a társas vállalkozások száma.

„Továbbra is két tényező határozza meg az adatok szerint a cégtrendet. Egyrészről az alapítási kedv csökkenő tendenciája, másrészről a tavalyi és az idei évben is magas új felszámolási eljárások száma.” – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.

Az elmúlt hét év alapján 2021 volt az alapítások aranykora, amikor több mint 12 ezer új vállalkozás indult. Azóta viszont folyamatosan csökken az év első négy hónapjára eső alapítások száma. Korábban általában 9-10 ezer körül voltak az alapítások, 2022-ben pedig még 10 ezer felé közelített. 2023-ban azonban már nem sikerült átlépnie a 9 ezres határt, csupán 8,5 ezer új vállalkozás indult. Idén pedig még ennél is kevesebb, mindössze 7,97 ezer cég alakult.

Véleményvezér

Szenzáció a magyar költségvetésben

Szenzáció a magyar költségvetésben 

Meglepő számok a nyugdíj költségvetési sorain.
Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba

Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba 

A kormánytagok luxusutazásai lassan mindennaposak.
Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban

Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban 

Az életszínvonal egyik legfontosabb mutatójában mindenki alá értünk Európában.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét

Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét 

A magyar nyomozó hatóságokról nem fognak expresszt elnevezni.
Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása

Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása 

Ismét kifogtunk egy utolsó helyet az Európai Unióban.
Több száz pedagógust vert át a Belügyminisztérium

Több száz pedagógust vert át a Belügyminisztérium 

A pórul járt pedagógusok minden bizonnyal beperlik a Belügyminisztériumot.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo