Új vezetőt neveztek ki a fogyasztóvédelemi hatóság élére, Nagy Márton elmondta, mit vár tőle

Dr. Német-Weingartner Lilla váltja Pintér Istvánt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság élén. 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tárca közleménye szerint az Dr. Német-Weingartner Lilla korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium kereskedelmi és fogyasztóvédelmi főosztályvezetőjeként dolgozott, majd az NKFH elnökhelyetteseként vett részt a hatóság szakmai irányításában.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Dr. Német-Weingartner Lillától elvárja, hogy vezetése mellett az NKFH fokozott ellenőrzések és határozott jogérvényesítés révén hatékonyan biztosítsa a fogyasztók védelmét, valamint a tisztességes piaci versenyt. A családok és nyugdíjasok érdekében továbbá a hatóságtól megköveteli a most életbe lépett árréstop betartásának gyors és szigorú ellenőrzését. Az árrésstop megkerülése és más tisztességtelen piaci gyakorlatok esetén pedig határozott fellépést vár el.

A fogyasztóvédelem elsődleges célja, hogy a magyar családok biztonságban érezhessék magukat a mindennapi vásárlásaik során, és ne szenvedjenek hátrányt tisztességtelen piaci magatartás miatt. A hazai kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szabályozás kialakításáért és végrehajtásáért felelős NKFH ezért kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a családok számára elérhető árakat, átlátható kereskedelmi gyakorlatokat és megfelelő tájékoztatást biztosítson, hozzájárulva ezzel a családok anyagi biztonságához és jólétéhez – írta az NGM.
 

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo