Új biztonsági kockázatokat teremtett a mesterséges intelligencia

A legtöbb szervezet esetében a kibervédelmi stratégiáért, valamint a biztonsági intézkedések magas színvonalú megvalósításáért az információbiztonsági vezető (CISO) felel. A mesterséges intelligencia elterjedésével azonban a feladatai már kiterjednek az azzal kapcsolatos biztonsági kockázatok kezelésére is, ugyanis újszerű kitettséget jelentenek az intelligens eszközök és az MI-vel ellátott folyamatautomatizálás is.

„Már látszanak annak jelei, hogy a technológia fejlődése új kihívások elé állítja a szervezeteket, hiszen a biztonsági incidensek már második éve a legjelentősebb működési kockázatnak számítanak világszerte. Az ezekkel kapcsolatos költségek már 2022-ben sosem látott csúcsra emelkedtek, és a várakozások szerint a következő években többszörösükre ugranak majd” - emelte ki Dr. Barta Gergő a Deloitte kibervédelmi osztályának vezető AI szakértője.

Az új biztonsági kockázatok felértékelhetik majd az információbiztonsági vezetők szerepét. Az ő feladatuk, hogy a munkatársakat oktassák, illetve a vezetőket tájékoztassák a legfrissebb kockázatokról és azok lehetséges kezeléséről.

Hogyan lehet felkészülni a kockázatokra?
Hogyan lehet felkészülni a kockázatokra?
Fotó: Depositphotos

A mesterséges intelligencia egyre szélesebb elterjedése általánosságban több feladat elé állítja a biztonsági szakembereket, derül ki a Deloitte friss tanulmányából:

  • Fel kell mérniük, hogy a modellek hogyan kezelik az érzékeny adatokat, és biztosítaniuk kell, hogy azok megfeleljenek az adatvédelmi törvényeknek és előírásoknak.
  • A vezetőknek megbízható jogosultság-kezelési folyamatot kell bevezetniük annak biztosítása érdekében, hogy csak az arra jogosult személyek férjenek hozzá a rendszerekhez, modellekhez és az adatokhoz.
  • Fontos, hogy a mesterséges intelligencia-modelleket megvédjék a manipulációtól, ezért biztosítaniuk kell az egyes modellek biztonságos tárolását.
  • A szervezeteknek megfelelő naplózási képességekkel és monitoring rendszerekkel kell rendelkezniük a biztonsági incidensek észlelése és az azokra való azonnali reagálás érdekében.
  • A biztonsági vezetőknek kell irányítaniuk a rendszerekkel kapcsolatos képzést, és fel kell hívniuk az alkalmazottak és az érdekeltek figyelmét a releváns tudnivalókra.

A jövőre gondolva a szervezeteknek azonnal el kell kezdeniük olyan módszerek alkalmazását, mint a személyre vagy adott pozícióra szabott szakmai képzések, online tanfolyamok és tájékoztató workshopok, hogy ily módon is oktassák és képezzék a munkavállalókat a generatív mesterséges intelligencia bevezetésének lehetséges kockázatairól.  Emellett érdemes extra lépéseket tenni annak érdekében, hogy az ilyen képzéseket még inkább beágyazzuk a meglévő folyamatokba.

Véleményvezér

Románia is lehagyott minket a várható élettartam statisztikákban

Románia is lehagyott minket a várható élettartam statisztikákban 

80 felett már nincs sok esélyünk.
A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben

A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben 

A francia elnök keményen beszólt az európai gazdaságpolitikának.
Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága

Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága 

A kormány tavalyi, többször módosított hiánycélja sem teljesült.
Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo