Kínai űrturistákkal indult el a Blue Origin

Jeff Bezos milliárdos üzletember űrhajózási vállalkozásának járműve 10 percen át tartó űrélményt és a súlytalanság átélését kínálja ügyfeleinek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez volt a hetedik útja, amely fizető turistákat jutatott el a világűrbe. A Blue Origin űrkapszulája 2022 óta első hivatalos útján részt vett a 90 éves Ed Dwight, a légierő egykori pilótája, akit az 1960-as években választottak ki űrhajós-jelöltként, de végül nem került be az asztronauták szűkebb körébe. Ed Dwight mostani repülésével életkori rekordot állított fel, mint a legidősebb ember, aki eljutott az űrbe. Az 1960-as években ő volt az első afroamerikai űrhajós-jelölt, akit még John F. Kennedy elnök jelölt.

A Blue Origin repüléseit 2022-ben egy baleset nyomán állították le, amikor a hordozórakétánál fellépő rendellenesség következtében megsemmisült, ugyanakkor maga a kapszula az ejtőernyője segítségével biztonságban földet ért.

A hosszabb szünet után a kereskedelmi űrhajó tavaly decemberben már tett egy utasok nélküli próbautat.

(MTI) 

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo