Az inflációs várakozásokat leginkább az érzékelt infláció határozza meg, mely – gondolhatnánk – összhangban van a valós áremelkedés ütemével. A lakosság azonnal érzékeli az árak változását, azonban mértékét tendenciózusan felülbecsüli. A probléma hazánkban az utóbbi időben súlyosbodott: míg 2021-ben az 5,1 százalékos fogyasztói árindexet 19,6 százaléknak érzékelték a fogyasztók, addig 2024-ben a 3,7 százalékos adatot 26,6 százaléknak.
Máshol is ez a helyzet?
Nem csak hazánkban, de a 350 millió lakossal rendelkező eurózónában is felülbecslik az emberek az áremelkedést, azonban a tévedés mértéke náluk jóval szerényebb: 2021-ben a 2,6 százalékos árnövekedést 3,8 százalékosnak érezték, de a legnagyobb különbség a havi tényadat és a várakozások között sem haladta meg a 8 százalékot.
Ennek egyik oka a hosszútávú pozitív tapasztalat: pl. egy német, eurót használó polgár az uniós közös valuta bevezetése óta (1999) nem szembesült 4 százalék fölötti inflációval, így valóságérzékelése is más, mint a komoly inflációs hullámokat átvészelő hazai fogyasztóé. Egy másik ok a szokásos „magyar pesszimizmus”: a mindenkori lakossági gazdasági várakozások jellemzően jóval negatívabbak nálunk, mint az eurozónában.
Miért érzékeljük ilyen magasnak?
Az általános pesszimizmuson és a rossz múltbeli tapasztalatokon kívül egyéb tényezők is hatnak az érzékelt áremelkedésre. Hajlamosak vagyunk túlbecsülni az inflációt, hiszen 1-1 kirívó negatív vásárlási élmény mélyebben megragad az emlékezetünkben, mint a pozitív tapasztalatok.
