Visszafogott ünnepi szezonra kell készülniük a kereskedőknek

Idén kevesebbet költhetnek az ünnepek alatt a vásárlók világszerte – derül ki az EY 21 ezer fő körében végzett nemzetközi felméréséből. A költségek és a pazarlás visszafogása érdekében nem csak az ajándékok számán, de az ételek mennyiségén is spórolni fognak. 

A világon szinte mindenki aggódik a gazdaság (92 százalék) és a saját pénzügyi (87 százalék) helyzete miatt, ami kihat a karácsonyi vásárlási terveikre is. Tízből kilenc (89 százalék) válaszadó idén ugyanannyit vagy kevesebbet költene a családjára az ünnepek alatt, nagy részük (41 százalék) pedig szerényebben ajándékozza meg a barátait is.

A vevők harmada (37 százalék) kisebb fogásokat készít majd, hogy elkerülje a pazarlást, 44 százalékuk pedig visszafogottabb kivilágítással és dekorációval díszíti fel otthonát.

Az impulzus vásárlások korának – legalábbis ideiglenesen – biztosan vége. A kereskedőknek jól átgondolt ajánlatokkal, tudatosan kialakított kedvezményekkel kell készülniük az ünnepekre, hogy fenn tudják tartani versenyképességüket” – hangsúlyozta László Roland az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője. A szakember hozzátette, hogy jelentős előnyben vannak most azok a vállalatok, amelyek már üzemeltetnek olyan ügyfélkapcsolat-kezelési rendszereket, amelyek segítségével személyre szabott ajánlatokat küldhetnek a vevőik számára.

Az EY kutatásából az is kiderül, hogy az online vásárlás térhódítása ellenére a vevők bizalmatlansága és a fizikai vásárlás iránti igény továbbra is meghatározó.

A termékek megfizethetősége miatt aggódó válaszadók harmada (36 százalék) inkább üzletekben vásárol majd az ünnepi időszakban. Személyes adataikat is egyre jobban óvják a megkérdezettek, 48 százalékuk már akkor sem hajlandó megosztani magáról információt, ha cserébe olcsóbb ajánlatokat kap.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo