Érződik, hogy nem lehet hideg élelmiszert venni SZÉP-kártyával

Ma már szinte úgy használjuk – az egyedülállóan digitálisan is elérhető – K&H SZÉP-kártyát is, ahogyan a bankkártyánkat. Nemcsak az érintésmentes fizetési mód szempontjából, de gyakoriság és elköltött összeg tekintetében is. Az adatok alapján akár napi 21 alkalommal is használtak egy kártyát és a legnagyobb egyösszegű költés közel 3 millió forint volt. Az élelmiszervásárlás lehetőségének megszűnése azonban érzékelhető a havi költéseknél: az év első négy hónapjában 5 százalékkal csökkent a forgalom.

Az anno még papíralapú étkezési utalvánnyal indult cafeteria elem mára felzárkózott a bankkártyás fizetésekhez, akár a digitális fizetési lehetőséget, akár a használat gyakoriságát vagy a költés mértékét nézzük. A K&H SZÉP-kártya adatok alapján ugyanis az elmúlt 12 hónap legnagyobb költése több mint 2,8 millió forint, míg az egy napon belüli maximum tranzakciószám 21 darab volt ugyanazzal a kártyával. A normál használat természetesen ennél jóval kisebb számokat mutat, de ezek alapján is az látható, hogy minden nap használják a kártyabirtokosok a juttatást: átlagosan napi 1,2 alkalommal van használatban egy kártya.

A SZÉP-kártya is beépült a bankkártyák közé
A SZÉP-kártya is beépült a bankkártyák közé
Fotó: K&H

A napi átlagos költés valamivel több, mint egy átlagos ebéd, de nem éri el a 6 ezer forintot. Az étkezési felhasználás népszerűségét mutatja az is, hogy azoknak az elfogadóhelyeknek a listáján, ahol a legtöbbször használták az elmúlt hónapokban a kártyát, előkelő helyen vannak a gyorséttermi és ételszállító cégek. 

Több juttatás, kevesebb felhasználás

Az év első négy hónapjának eredményei alapján a hideg élelmiszervásárlás lehetőségének megszűnése egyértelműen mérsékelte a K&H SZÉP-kártya forgalmat: az eddigi adatok szerint 5 százalékkal csökkent a költés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Ezzel egyidejűleg azonban az is látható, hogy a kártyabirtokosok nagyobb keretből gazdálkodhatnak, ugyanis a K&H SZÉP-kártyára jóváírt összeg 14 százalékkal emelkedett az elmúlt négy hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Véleményvezér

Szenzáció a magyar költségvetésben

Szenzáció a magyar költségvetésben 

Meglepő számok a nyugdíj költségvetési sorain.
Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba

Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba 

A kormánytagok luxusutazásai lassan mindennaposak.
Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban

Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban 

Az életszínvonal egyik legfontosabb mutatójában mindenki alá értünk Európában.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét

Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét 

A magyar nyomozó hatóságokról nem fognak expresszt elnevezni.
Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása

Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása 

Ismét kifogtunk egy utolsó helyet az Európai Unióban.
Több száz pedagógust vert át a Belügyminisztérium

Több száz pedagógust vert át a Belügyminisztérium 

A pórul járt pedagógusok minden bizonnyal beperlik a Belügyminisztériumot.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo