Ennyivel olcsóbban lehet most új lakásbiztosítást kötni

A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly közvetített szerződések 48 700 forintos átlagos éves díja.

Ingatlantípusok szerint az ikerházakra és a családi házakra egyaránt 42 ezer forint körüli összegű éves díjon szerződtek az ügyfelek, miközben a társasházak lakásainak átlagdíja 22 ezer forint, a nyaralóké pedig 25 ezer forint volt. A kampány első napjaiban közvetített szerződéseknek 38 százaléka az MNB standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) közül került ki, ami e biztosítástípus előretörését jelzi.

Az első napokban három biztosító vitte az új biztosítások több mint felét (Fotó: Depositphotos)
Az első napokban három biztosító vitte az új biztosítások több mint felét (Fotó: Depositphotos)

A piacon 14 biztosító kínál lakásbiztosítási termékeket, a kampányban eddig közülük három: a KÖBE, az Alfa (korábbi Aegon) és a Generali biztosítók szerezték meg a szerződések 52 százalékát. Sorrendben őket a Gránit (korábbi Wáberer) és a Groupama követi.

A lakásbiztosítási piacot hagyományosan négy szereplő, az Alfa, a Generali, a Groupama és az Allianz uralja, együttes piaci részesedésük mintegy 80 százalék. A négy közül az első három biztosító láthatóan a kampányban is sikeresen gyűjti a szerződéseket, igaz, a távozó ügyfelek is jobbára az ő ügyfélkörükből kerülnek ki. Az a jelenség, hogy az ügyfelek egy kedvezőbb ajánlat hatására ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket, egyelőre nem túl gyakori, az Insura által közvetített szerződések mindössze 14 százaléka tartozik ebbe a körbe. Az összes piaci kötés között ez az arány magasabb lehet, hiszen a biztosító az új ajánlatukkal közvetlenül épp a már meglévő ügyfeleiket tudják a korábbinál csábítóbb ajánlataikkal megszólítani" – mutat dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. 

Véleményvezér

Újra lőnek az ukrán tüzérek

Újra lőnek az ukrán tüzérek 

Nagy hatótávolságú rakétákat is kapnak az ukránok.
Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo