– Életem legnagyobb szerencséje, hogy ilyen emberrel dolgozhatom együtt, mint Demján Sándor. Emberként, szakemberként, munkatársként nagyszerű értékeket hordozó személyisége a környezetére is pozitív, erősen motiváló hatással van. 1975-ben, a Skála karrierjének küszöbén hívtak oda dolgozni, azóta gyakorlatilag megszakítás nélkül együtt van a klasszikus Skála-csapat.

– A Skála-reklámokkal debütált Magyarországon a nyugati reklámkultúra. A hatalmas Skála-mítosz profi és akkor még egyedülálló reklámszakértelem gyümölcse volt. Ez már Takács Ildikó nevéhez fűződött. Hogyan lettél reklámszakember?

– Az az igazság, hogy néhány évet eltöltöttem a Cooptouristnál mint reklámosztály-vezető, de a nyugati reklámkultúrát csak a Skálában, Demján Sándor engedélyezte. Ő ismerte közülünk, és értette akkor még egyedül a modern reklám mechanizmusát, aktívan részt vett a kreatív munkában, velünk együtt ötletelt a szlogeneken. Sőt a Skála klasszikussá vált szlogenjei is az ő nevéhez fűződnek. Igazi teammunka folyt a Skálában. Ennek termékeként születhetett meg a Skála-kópé figura és a slágerré vált dal is. Akkor is és azóta is tizenhat órákat dolgozom naponta. Demján Sándor rengeteget követel. Mert minden munkatársa a szakma egyik legjobbja kell, hogy legyen. De mindenkinek azt kívánom, annyira szeresse a munkáját, mint én, mert így lehet folyamatosan csiszolni az agyunkat, mindig magasabb teljesítményt elérnünk úgy, hogy közben észre sem vesszük, hogy dolgozunk. Inkább alkotunk. Melynek a vége sikerélmény, amelyet kollektíven és folyamatosan élhetünk át.

– Dolgozni, teljesíteni, megfelelni. Erre készültél az iskolapadban?

– Mindig a szorgalomban, a sok munkában hittem. Kevesen tudják rólam, hogy tizenhét éves koromban profi korcsolyázónak szegődtem el a bécsi jégrevübe. Szüleim nagyon szigorú, de szeretettel teli polgári nevelést adtak, hallatlan biztonságos háttérrel. Édesapámnak megígértem, hogy a korcsolyázás mellett diplomát teszek le az asztalra, s nem egyet, hanem hármat teljesítettem. A jogi diploma mellett elvégeztem Londonban a PR-akadémiát, a külkerfőiskolát, valamint szereztem egy közművelődési diplomát is. A sportban is a szorgalom, a kitartás, a sok tréning és a hallatlanul erős akarat segített abban, hogy kóristából szólótáncos legyek, holott nem voltam nagy tehetség. Én mindig azt hallottam a szüleimtől, s életem eddigi tapasztalata is az, hogy mindenért nagyon meg kell dolgozni. Demján Sándor mellett még azt is megtanultam, hogy soha nem szabad rutinból teljesíteni, s hiába köztünk a barátság és a hallatlan munkatársi bizalom, háromszor többet dolgozom, mint más, hogy megfeleljek az elvárásainak. Hogy sikerült édesapámnak és Demján Sándornak is bizonyítanom, örömmel tölt el.

– És önmagadnak? Melyek azok az értékek, amelyeket követtél és követsz?

– Természetesen saját belső értékrendem követése, a magam belső mércéjének való megfelelés a legelső. Soha nem tudtam elviselni a hazugságokat, az érdemtelenül előrenyomulókat. Mindig tiszteltem azokat az embereket, akik letettek valamit az asztalra, amitől a világ egy kicsit előrébb ment, akik mennek a saját ideáik után, s magukat nem kímélve adnak valamit az emberiségnek. Demján Sándor soha nem szorult rá, hogy szóba álljon olyan emberekkel, akik nem feleltek meg a korrektség, a tisztességes üzleti magatartás, az üvegzseb mércéjének. Ez az én etikai normáimnak igen megfelelő munkaközeg. Hiszem, de ennél több: tapasztalataimból tudom is immár, hogy hosszú távon csak úgy lehet megmaradni, ha soha nem adtad el magadat. Munkatársaimmal, fiatal kollégáimmal ez az első, amit megértetek belépésükkor: velünk csak olyan emberek dolgozhatnak, akik soha, semmilyen körülmények között nem megvehetők, nem megvesztegethetők. S a legfontosabb érték az életemben természetesen a család. Férjem szülész-nőgyógyász, életem része immár harminckét éve. Lányomról nagyon sokat szeretnék beszélni, mert rettenetesen büszke vagyok rá, csak nem tehetem, mert nem szereti a nyilvánosságot. Így hát, tisztelve az ő individuumát, pusztán annyi intimitást elárulhatok: csak azt bánom, hogy nincs legalább még egy gyermekem, még egy olyan örömforrás az életemben, mint a lányom, s nem tölthettem vele több időt a munkám, elkötelezettségeim miatt.

– Takács Ildikó szakmai hírneve a reklámszakmához kötődik. Miközben Demján Sándorral együtt fantasztikus létesítményeket hoztatok létre, mélyült a szakmai elismertséged, s az függetlenedett konkrét szerepkörödtől. Mennyire fontos neked dr. Takács Ildikó személyének önálló imázsa?

– Reklámszakmai életem teljesen független a Trigránitban betöltött posztomtól. Már tizenkét éve tagja vagyok a Reklám Világszövetség elnökségének, s négy éve alelnöke, választmányi tagként részt veszek az Önszabályozó Reklámtestület munkájában, elnöke vagyok a Kanadai Kamarának. Sok egyéb elfoglaltságom közül a legelkötelezettebb a tanításban vagyok. A szolnoki főiskolán címzetes egyetemi tanári titulusom van, s vár rám egy tanszék. Ha majd váltanom kell, csak tanítani fogok. Sok fiatal került ki már a kezeim közül, segítem őket az előrejutásban is. Mindig fiatalokkal szerettem dolgozni, mert ők bírják a tempót, motiválhatók, sikerélményre éhesek, s ha sikerül megszerettetni velük a munkát, lehozzák a csillagokat is az égről.

– Hogyan bánsz a munkatársaiddal? Hogyan éred el, hogy bírják veled az iramot?

– Demján Sándortól tanultam azt is, hogy mély vízbe kell dobni a fiatalokat, adni kell nekik önálló feladatokat, hagyni kell őket önállóan alkotni, megoldani nehéz problémákat, hogy munkájuk eredményével közvetlenül azonosulni tudjanak, hogy sikerélményük legyen. Ennél nagyobb emberi motiváló tényezőt nem ismerek. A mindennapokban kemény, szigorú, következetes főnök vagyok. Az anyagi és az erkölcsi elismerést soha nem szabad megspórolni, s nyilvánossá kell tenni. A szemrehányást, a hiányosságok, hibák feltárását viszont mindig négyszemközti beszélgetésre hagyom, mert nem szeretem megalázni az embereket.

– Honnan van ennyi energiád? Mitől töltődsz fel?

– A siker az én akkumulátorom. Sikerélményt okoz, ha a munkámmal Demján Sándor meg van elégedve, és büszke rám. Boldog vagyok, hogy lányom is büszke rám. Örülök, amint látom sikeresen boldogulni az életben azokat a fiatalokat, akiket az egyetemen tanítottam. Persze megtanultam, hogy a szellem addig marad fitt, amíg a testet és a lelket is egészségben tartjuk. Tisztában vagyok azzal, hogy csak úgy tudok megmaradni a világban az engem megillető helyen és szerepben, ha minden komponensem megfelelő kondícióban van tartva. Rendszeresen mozgok, figyelek a külsőmre, őrzöm az egészségemet, gondosan megválogatom, mit eszem. Szeretem, ha mindenem rendben van. A fodrász, a manikűrös, a fogorvos, a szabó életem részei, nemcsak azért, mert szükségem van rájuk, hanem évtizedek óta hűséges barátaim. A hűség egyébként alaptermészetem. Hűséges vagyok a színekhez: csak feketében vagy fehérben járok. Márkahű vagyok, ugyanazt a parfümöt, ugyanazt a fehérneműmárkát használom évtizedek óta. Mindenhez, amit megszoktam, s mindenkihez, aki életem része, hűséges vagyok. Hálás természetem van. Soha nem felejtem el, ha valaki jót tett nekem. A rosszat hamar kidobom a fejemből, mert meggyőződésem, hogy aki másnak ártott vagy ártani akart, annak magának kell számot adnia valahol és valamikor ezért a tettéért. Mivel az életnek ebben a sorsszerűségében babonásan hiszek, igyekszem jót tenni, segíteni, ahol tudok, hogy nekem ne legyen számlám a jóisten előtt.