Óriási forróságra számít a kormány – bejelentést tett a miniszter

Aszályos időszak jön.

A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás okozta kihívás következményeit minden erővel mérsékelni kell, és az összes lehetséges eszközt fel kell használni ahhoz, hogy víz jusson a tájba. A szárazsággal egész Európa küzd, a Tisza medrébe 60 százalékkal, a Dunáéba 40 százalékkal kevesebb víz érkezik, és nincs kizárólagos válasz a vízhiányra, mindenütt egyedi megoldásokat kell kidolgozni – tette hozzá. A vízhiányos térségekben a gazdálkodókkal és a vízügyi szakemberekkel együttműködve sürgősen meg kell találni a legjobb megoldásokat, de Magyarországról ma már nem folyik ki több víz, mint amennyi beérkezik – hangsúlyozta.

Jön az aszály, szükség lesz erre?
Jön az aszály, szükség lesz erre?
Fotó: Depositphotos

Elmondta: az előrejelzések szerint az idei lesz Európa legforróbb nyara, a kormány ezért megelőzésképp létrehozta az aszályvédelmi operatív törzset, és forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy minden csatorna újra tele legyen, amiben valaha víz volt. A feltöltés teljes erővel zajlik, és bár az idei kilátásokat egyelőre nehéz megbecsülni, a tavaszi kalászosok rendben fejlődtek, termésátlagaik jók, a napraforgó is tartja magát, a kukorica viszont már sérült. Esőre nagy szükség lenne, a hét második felében a hidegfront épp jókor jött, és talán a következő hét végén is érkezhet csapadék.

Kiemelte: a mezőgazdaság vízhiánya miatt a kormány most 10 milliárd forint értékben átvállalja a vízdíjat a gazdáktól, további 4,7 milliárd forintot pedig ereszek, zsilipek, szivattyúk javítására különített el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo