Nagy dobást mutatott be egy magyar cég

Sikeresebb lehet az embrionális beültetés.

A Kromat Műszerforgalmazó Kft. és a Szegedi Tudományegyetem konzorciuma olyan komplex rendszert hozott létre Székesfehérváron, amely a sikeres embrionális beültetés esélyét 60-70 százalékra növelheti – közölte a Kromat Kft. az MTI-vel.

A cég közleménye szerint az 1,39 milliárd forintból megvalósult fejlesztéshez a Széchenyi Plusz programból mintegy 891 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak.

Kifejtették, a jelenlegi IVF (laboratóriumi megtermékenyítés) technológiákkal beültetett embriók olyan környezeti, kémiai és élettani hatásoknak vannak kitéve, amelyek miatt a sikeres embrionális implantáció esélye csupán 30 százalék. Ez rengeteg sikertelen beavatkozást, gazdasági kiesést, többletköltséget jelent.

A projektben kifejlesztett komplex rendszer tartalmazza a megtermékenyítésre alkalmas berendezést, a tenyésztési körülményeket szabályzó inkubátort és az embriók fejlődésének nyomon követésére alkalmas szenzorhálózatot és kiértékelő algoritmust. A rendszernek köszönhetően az embriókat kevesebb külső hatásnak kell kitenni az inkubálást követően, folyékony nitrogénben könnyen és biztonságosan eltárolhatók a felhasználás időpontjáig – közölték.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo