A kiégés szakszóval leírt pszichés állapot lassan üzleti fogalommá válik. Amit takar, fontos figyelmeztetés egyénnek és munkahelynek egyaránt. A kiégett vagy a kiégés határán lévő munkavállaló mérhető károkat okoz saját magának, de az őt alkalmazó vállalatnak is. A kiégés fogalmát megalkotó Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus meghatározása szerint a kiégésszindróma a tartós érzelmi megterhelés (stressz) nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok elvesztésével jár, s amelyet a saját személlyel, munkával, illetve másokkal szembeni negatív beállítódás jellemez. (A kiégés okairól és arról, hogyan válik betegséggé, itt olvashat részletesen.)

A mostani gazdasági és társadalmi környezetben a fokozott és állandó bizonytalanság érzése következtében egyre gyakoribb a jelenség – hangzott el a Coaching Szövetség éves konferenciáján. Ugyanakkor – hangsúlyozta előadásában dr. Palotai Gabriella pszichiáter, coach – nagyon fontos, hogy a probléma megoldásával kapcsolatban tudatosítsuk saját felelősségünket. Nem a cég, a főnök, vagy a világgazdasági helyzet tesz minket tönkre, hanem végső soron saját magunk.

Tudjunk megálljt parancsolni! – 
Kép: Pixabay

A burnout megelőzése és kezelése is csak akkor eredményes, ha felismerjük és elfogadjuk saját felelősségünket. Így tudunk lépéseket tenni ahelyett, hogy a külső körülmények megváltozására várnánk – nyilván hiába.

Felelünk magunkért, a testünkért, a munkaképességünkért, a saját céljainkért és saját életünk irányításáért is. Természetesen nem lehet semmisnek tekinteni a külső körülményeket, de ha csak azok „rángatnak minket”, biztosak lehetünk benne, hogy baj van. A szakember szerint tehát az első lépés, hogy üljünk le, és gondoljuk át, hova is szeretnénk eljutni.

Ne olyan kikényszerített célok lebegjenek előttünk, mint, hogy: bár végre befejezném már ezt a kimutatást, vagy túl lennék a jövő heti értekezleten. Keressük meg igazi, belső céljainkat, amit a napi hajtásban könnyű elveszíteni. Ki vagyok én? Hova tartok? Hová tartozom? Mi a célom az életemmel? Akarok-e változtatni? Ha komolyan próbálunk válaszolni ezekre a kérdésekre, már megtettük az első lépést ahhoz, hogy lássuk, mivel is kell szembenéznünk.

Ha azonban már eljutott valaki a kiégés állapotába (a fokozatokról itt olvashat bővebben), akkor a szakemberek szerint a beavatkozásnak mindenképpen drasztikusnak kell lennie. Egy hosszabb (!) szabadság vagy sabbatical beiktatása működhet, ahogy az is, ha sikerül annyira kiszakadni mindennapi világunkból, hogy teljesen más nézőpontból láthassuk az életünket. De érdemes profi segítséget is igénybe venni a gyorsabb és eredményesebb „gyógyuláshoz”. Ami pedig elkerülhetetlen: az önismereti fejlesztés.

Szintén a saját magunkon végzett munka szerepét hangsúlyozta Pál Feri atya. Úgy fogalmazott: „ha a rendszeren múlik, mind belehalunk”. Ráadásul manapság sokan el sem tudnak képzelni más lehetőséget, mint hogy dicső halált halljanak a munkájukért. Pedig saját döntésünk, hogy ezt választjuk-e.

Minden emberben három eltérő szerepű belső én működik – magyarázta a mentálhigiénés szakember. A grandiózus énünk az, amely biztosítja, hogy mindennap újból bele bírjunk állni a harcainkba, kiállni az ügyfelek, vendégek vagy épp a kollégák elé, „megmondani a tutit”. Ez a „ki ha én nem” énünk, amely a magunkban való hitet és önbizalmat biztosítja. Nagy szükség van rá a mindennapokban, de ha folyamatosan ez kerül előtérbe, akkor képtelenné válunk arra, hogy megvédjük magunkat a túlterheltségtől, attól, hogy mindenki más problémáját és feladatait mi oldjuk meg, mindenkinek mi segítsünk.

Elő kell tehát hívnunk másik két énünket is. A szakértőt, az objektív megfigyelőt, aki pontosan látja az egyes helyzetek praktikus oldalát, beosztja az időt és a feladatokat, és tudatosítja, mi az, ami már nem fér bele. Bár önbizalomtól dagadó grandiózus énünk szerint nyilván a napi 20 órás munkát is gond nélkül bírnánk, a szakértő azért számolni fog, hogy akkor mikor tanulunk a gyerekkel, mikor találkozunk a barátainkkal, hány óra alvás is lenne egészséges, és hogy mennyire fontos beiktatni a sportot is a mindennapokba.

A harmadik én, az ember az, amely sajnos a legtöbbször háttérbe szorul. Ez az énünk érző, érzelmes része, amely sok esetben réges-régen faképnél hagyta volna az uralkodó grandiózus ént, hogy olyasmit csináljon, amiben jobban érzi magát. Ezen énünk szavát is meg kell hallgatnunk, tudatosítanunk azt, hogy hogyan érezzük magunkat valódi helyzetünkben, és mi az, amire vágynánk.

Ahhoz, hogy fizikai és mentális egészségünket hosszú távon megőrizzük, szükség van arra, hogy megszabjuk és betartsuk saját határainkat. (És ha kell, egyszerűen mondjunk nemet.) Ez pedig, mondja a szakember, a bennünk élő harcos kompetenciája. Harcoljunk, de ne magunk ellen, hanem magunkért. Első lépésként magunktól kell tudnunk segítséget kérni ahhoz, hogy beláthassuk, jogunkban áll ezt külső embertől is megtenni, ha szükségét érezzük.