Minden kornak megvannak a divatos jelszavai, mint például goes viral, trigger, tipping point. E kifejezések behálózott világunk figyelemhullámzásait írják le: érdeklődésünk felkap valamit, közszájon forgó jelenséggé teszi, hogy aztán továbblendüljön a következő divatos dologra. Kérdés, hogyan tesz szert 1,3 milliárdnyi nézőre egy túlsúlyos koreai rapper lovaglós táncstílusú videója. (Igen, a Gangnam Style.) Miért ér el 12 százalékos megosztási rátát egy ugandai gerillavezér ellen intézett kampány? (Igen, a Joseph Kony elleni hajszáról van szó.) És miért ér az amerikai tévésztár, Kim Karsdashian minden egyes közlése a Twitteren annyit, hogy egy-egy brand tízezer dollárt fizet neki, ha megemlíti?
Vannak furcsa, öntudatlan összekapcsolások, társítások agyunkban. A Mars csokoládé eladási adatai megugrottak 1997-ben, amikor a NASA egyik gépe elkezdte felderíteni az azonos nevű bolygó felszínét. A csokigyár nem kreált kampányt a névazonosság köré, a fogyasztó önmaga végezte el az asszociációt. És egy másik példa: a szavazók hajlamosabbak oktatáspárti politikusokra szavazni, ha a szavazóhelyiség iskolában van. Többen vesznek francia bort, ha francia zene szól a boltban. Ezek is öntudatlan asszociációk.
Az elcsodálkozás – lehet akár pozitív, akár negatív – olyan „pszichológiai izgalmat” hoz létre, ami tettekre sarkallja az embereket. Például arra, hogy megosszanak egy videót vagy linket. De mi indítja be az ajánlósdit? A trigger – a nehezen lefordítható kulcsszó beindítómechanizmust, kezdőlökést jelent – a marketingtudomány szent Grálja. Ha nem a kellő triggert alkalmazzák a cégek, nem váltanak ki cselekedetet, azaz vásárlást.
Jonah Berger éveken át tanulmányozta, hogy melyek a New York Times és a tudományos magazinok olvasói által legnagyobb számban továbbe-mailezett cikkek (előbbinél a hosszú, egészséges és boldog életre vonatkozó tanácsok, utóbbinál az innovációk kerültek ki győztesen). Pszichológiai kutatásokat végzett diákjain, hogy megértse, miért és mit ajánlanak barátaiknak, ismerőseiknek.
Berger szerint a marketingszektor ott tévedt el, hogy túlságosan a közlőre koncentrált, nem a közlendőre. „Nincs rá bizonyíték, hogy a befolyásolók miatt jobban elterjedjen valami, mint egy véletlenül kiválasztott csoport révén.” Nem feltétlenül népszerű konklúzió ez, de alighanem közelebb áll a valósághoz, és jobb útmutatás, mint a celebek állítólagos marketingpotenciáljának bálványimádása. Kim Kardashian talán új munkakör után nézhet.