Aggódnak a magyarok a klímaváltozás miatt, mégsem tudják mit tervez a kormány

Nagyjából már összeállt a kormányzati klímastratégia, de mi van az ország lakosságának fejében, hogyha a globális felmelegedésről és a fenntartható fejlődésről van szó? Részletesebben is megnéztük az ITM által készített társadalmi felmérés eredményét.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A minisztérium még tavaly novemberben tette elérhetővé a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia alapelveinek társadalmi egyeztetése céljából összeállított kérdőívet, amelyre végül közel 200 ezer érvényes válasz érkezett.

Felemás a magyarok hozzáállása

A válaszadók több mint 97 százaléka egyetért azzal, hogy az ember egyéni döntéseivel, fogyasztási magatartásával hatással van az éghajlatváltozásra, 92 százalék pedig hajlandó lenne megváltoztatni életmódját, étkezési vagy vásárlási szokásait annak érdekében, hogy hozzájáruljon az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez.

Érdekesség, hogy amellett, hogy a kitöltők 92 százaléka támogatja azt, hogy Magyarország 2050-re karbonsemleges legyen, jelentős mértékben előfordultak olyan válaszok is, amelyek a probléma megoldásának sürgősségét hangsúlyozták, több esetben azt kiemelve, hogy a „2050 már túl késő.”

A most elkészült, 2050-ig tervező Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia ismertségén még jócskán akadna mit fejleszteni, hiszen még a minisztérium felmérésére válaszolók több mint fele nem hallott létezéséről, míg csupán 9,4 százalék vallotta azt, hogy tisztában van a tervezet tartalmával.

Úgy tűnik, hogy a magyarok jelenleg a klímaváltozás az energia-, és vízgazdálkodásra, valamint a természetvédelemre gyakorolt hatásai miatt aggódnak a leginkább

A válaszadók az energiagazdálkodás, a vízgazdálkodás és a természetvédelem szektorokban érzik legnagyobb szükségét az alkalmazkodási intézkedéseknek. Magasnak tartják továbbá a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás kitettségét is.

A válaszadók szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez az ágazatok közül az energiaiparnak (82%) és a közlekedésnek (77%) szükséges a leginkább hozzájárulnia. A válaszadók az összes többi ágazat hozzájárulását 50 százalék alatt értékelték.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo