Most elmondhatja, mi a gond a szakképzéssel

A szakképzés megreformálásával segítene az MGYOSZ a munkaerőhiányon, a problémák feltérképezése érdekében párbeszédet kezdeményezett a szakképzésben résztvevő fiatalokkal.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a szakképzés fejlesztését kiemelt prioritásnak tartja, véleménye szerint annak átalakítása és ezáltal a munkaerő-piaci helyzet javítása közép- és hosszú távon hozzájárul a gazdaság nemzetközi versenyképességének javításához és a bérek felzárkóztatásához. Az MGYOSZ elkötelezett a minőségi szakképzés hatékony megvalósításában, melynek egyik feltétele az összes érdekelttel történő kiegyensúlyozott együttműködés – hangzott el a szövetség sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették: az MGYOSZ országos, minden megyére kiterjedő eseménysorozatot szervez ősszel, hogy meghallgassa és összegezze a jelenlegi szakképzési rendszer problémáit, és az érintettek (munkaadók, munkavállalók, önkormányzati képviselők, a szakképzéssel foglalkozó intézmények vezetői) bevonásával közös megoldásokat találjon. Az MGYOSZ – a szakképzésben részt vevő fiatalokat is megcélozva – egy vlogger közreműködésével, illetve közösségi oldalán is aktívan támogatja az országos sorozatot.

A hiányzó munkaerő harmada szakmunkás

A szeptemberben induló, országos, minden megyét érintő rendezvénysorozatot az MGYOSZ alelnöke, Gablini Gábor koordinálja. „A magyar gazdaság napról napra nehezebb helyzetbe kerül a munkaerőhiány miatt. A problémát mindannyian ismerjük, de talán nem tudatosult, hogy mindez nem csak az orvosok vagy például a programozók esetében jelent gondot: a piacképes tudással rendelkező szakmunkásokból több tízezer hiányzik ma Magyarországon. Jelenleg is százezres nagyságrendű betöltetlen, illetve a munkaerőhiány miatt eleve meg sem valósuló álláshely van Magyarországon, melyek nagyjából egyharmada szakmunkás állás. Amit még fontos megemlítenem: az elmúlt évtizedben a szakmunkák feladatkörei jelentősen megváltoztak, a szakmunka sok esetben már nem csak fizikai feladatok elvégzését jelenti, speciális képzettséggel rendelkező szakembereket igényel – ezért is kell átalakítani a gondolkodást a szakképzésről, és ezért is tartom létfontosságúnak, hogy elindítsuk a párbeszéd egy új formáját az érintettekkel” – mondta el Gablini Gábor.

Kép: Pexels

Az MGYOSZ főtitkára, Wimmer István összefoglalta azt is, miért tartja a legnagyobb hazai munkaadói szervezet prioritásnak a szakképzés és az ezzel összefüggő gondolkodásmód pozitív irányba történő megváltoztatását. „Az MGYOSZ rendszeresen foglalkozik a hazai munkaerő-piaci helyzettel, ez az egyik legfontosabb feladatunk. Szűk egy évvel ezelőtt komplex javaslatcsomagot készítettünk ezzel kapcsolatban, melynek egyik fontos eleme épp a szakképzési rendszerünk javításának lehetséges lépesei voltak. Egy dolgot látnunk kell: napjainkban már a tartós munkaerőhiány okoz nagyon komoly problémát, erősen gátolva a gazdaság fejlődését. Mindezt pedig csak átfogó intézkedésekkel tudjuk mérsékelni. Ennek érdekében indítjuk el azt az eseménysorozatunkat, mely során ellátogatunk minden megyébe, és egyeztetünk az érintettekkel, cégekkel, önkormányzatokkal és helyi oktatási intézmények szakembereivel egyaránt” – mondta el Wimmer István az eseményen.

Felnőttképzés nélkül gond lesz

A sajtótájékoztatón részt vett az MGYOSZ két olyan tagszövetsége is, akik esetében kifejezetten komoly, napi problémát jelent a megfelelő szaktudással rendelkező munkavállalók felkutatása, alkalmazása és megtartása. A rendezvényen az építési vállalkozók és a turisztikai-vendéglátóipari dolgozókat tömörítő szervezet vezetői is felszólaltak.

„Az építőipari szakmák többsége hiányszakma, és sajnos egyre kevesebb a motivált tanuló, míg ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy a pályaelhagyók aránya egyre inkább nő. Meggyőződésünk szerint az ágazat munkaerő-utánpótlása az iskolarendszerű képzés mellett kizárólag átgondolt felnőttképzéssel biztosítható. Ezért is örülünk, hogy most egy eddig nem látott, átfogó egyeztetési sorozat kezdődik az MGYOSZ koordinálásával” – mondta el véleményét Tóth Istvánné, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke.

Bándoli Attila, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), az MGYOSZ tagszövetségének részéről a következőket emelte ki a munkaerőhiány kapcsán: „A turizmus-vendéglátás szakemberei egész Európában nagyon keresettek, valamint ezek a foglalkozások Magyarországon is a hiányszakmák közé sorolhatók. A konvertálható tudás és a nyelvismeret hasznos egyéb ágazatokban is, a pályaelhagyás és a külföldi munkavállalás talán a mi szektorunkban a leggyakoribb. A szakképzés ágazati szempontú reformjával el szeretnénk érni, hogy a végzősök nagyobb hányada válassza ezt az oktatási formát, tekintettel arra, hogy kifejezetten jó életpályamodell-lehetőséget kaphatnak a most alakuló új szakmai-pénzügyi (turizmusfejlesztés, képzések, áfacsökkentés, szervizdíj kérdésének rendezése) feltételrendszerrel.”

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo