A főiskola mellett kezdett el esküvőkre járni Moór Dávid: az első öt évben esküvői videókat készített. A fotózás mindig közelebb állt hozzá, de abban az időben egy esküvői fotós-videós csapatban dolgozott, ahol már volt fotós, így az ő kezébe adták a videokamerát. Először csak annyit kerestek, hogy lakbérre is alig volt elég a pénzük, de egy év alatt, kitartó munkával felküzdötték magukat annyira, hogy – ahogy Moór Dávid mondja – az esküvőzés állandó megélhetést jelentsen, sőt főállássá váljon.
És a fotózás…
Aztán egyszer felhívta egy ismerőse, hogy lesz egy kis esküvő vidéken, és nincs-e kedve fotózni. Elvállalta, és néhány hasonló meghívás után úgy érezte, ez lesz a lehetőség arra, hogy a saját lábára álljon.
– Szerettem a videózást, már a főiskolán is az összes létező óra helyett a videostúdióban voltam, de egy idő után nem éreztem kielégítőnek ezt a munkát. A fotózás egyre jobban tetszett, és váltani akartam – mondja.
Persze több év kellett ahhoz, hogy Moór Dávidból, aki esküvőket vállal, Moór Dávid fényképész legyen.
– Mivel csapatban dolgoztunk, nem lehetett csak úgy szó nélkül kilépni, hogy „Gyerekek, mostantól ezt egyedül szeretném csinálni!”. Végül mégis úgy alakult, hogy mindenki elindult a saját, külön útján. Én akkor mély levegőt vettem, otthagytam a videózást, és megpróbáltam átállni a fotóra. Nem volt egyszerű, a nulláról kellett kezdenem, mert hiába volt mögöttem sok lakodalom, fényképes portfólióm nem volt. Újra végig kellett járnom a szamárlétrát, most már egyedül.
Rengeteget tanult autodidakta módon, aztán egy OKJ-s tanfolyamon papírt is szerzett. Beleölt nagyjából 400 ezer forintot abba, hogy megvegye a megfelelő technikai felszerelést, a kamerát, az objektíveket, a vakut, és még egy jelentős összeget abba, hogy az első saját standján hirdethessen a 2010-es Esküvő Kiállítás és Vásáron a Kongresszusi Központban. Ez évente az egyik legnagyobb esemény, ahol a menyasszonyi cipőt készítőktől a DJ-ken át a ceremóniamesterekig a teljes esküvői szolgáltatóipar várja a megrendelőket.
– Legalább ennyi pénzt kellett eltapsolnom úgy, hogy még nem volt biztos, meg tudok-e egyáltalán élni ebből a szakmából. És ha valaki mutatna most nekem egy képet az akkori standomról, hát el tudnám sírni magam – emlékszik vissza Moór. – Az érdeklődő pároknak sem vetítettem, meg kellett mondanom, hogy én most kezdtem, sok videóstapasztalatom van, fotós viszont kevésbé, de borzasztóan szeretem ezt a munkát – meséli erről az időszakról.
Az árakkal is nagyon óvatosan kellett bánnia.
– Ha túl olcsó vagy, vissza se hívnak, fel se keresnek, ha túl drága vagy, akkor olyat kell mutatni, amit én a pályám elején még nem tudtam. És persze, amin vidéken sokszor már hümmögnek, az Budapesten néha nevetségesen olcsónak számít.
Abban az időben a gazdasági válságot is lehetett érezni, 2010–2011-ben sokkal kevesebben akartak még az esküvői fotósra is költeni. Ennek ellenére Moórnak a következő évben már dupla annyi megrendelése volt, mint amikor nekikezdett.
Három év kellett, mire felfutott. Most már a főszezonban – áprilistól október közepéig – foglalt minden egyes hétvégéje. És nemcsak országszerte dolgozik Győrtől Debrecenig, hanem külföldi munkái is vannak. A magyar piacon kívül hívták már Ausztriába, Szlovákiába, Romániába, a legtávolabbi ügyfele egy Japánban élő erdélyi srác volt.
– Egy este Tokióból kaptam egy telefonhívást, hogy esküvő lesz Nagyszalontán. A Facebookon keresztül találtak meg. Azt hittem, hogy az egyik haverom hülyéskedik – meséli, és hozzáteszi: – A legfontosabb, hogy abból élek, amit szeretek, esküvői fényképész vagyok, és akárki akármit mond, ez a világ legjobb munkája.
Virág