Ennyi cafeteria jár idén a minimálbér után

Idén 105 ezer forintra emelkedett a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A minimálbérhez kapcsolódó cafeteriaösszegek is emelkednek.

Kép: FreeDigitalPhotos/adamr

Az elmúlt két évben mintegy 3 százalékkal jobban emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, mint amit a gazdasági teljesítmény és az infláció indokolt volna, ami 3 év alatt körülbelül 8 százalékos reálbér emelkedést jelentett. A cafeteria rendszer átalakítása kimaradt a megállapodásokból. A szakszervezetek szerették volna elérni, hogy az önkéntes kiegészítő pénztárak is kedvezményesen adózzanak 200 ezer forint felett is, a SZÉP-kártyához hasonlóan.

Mivel a minimálbér 2015-ben 105 000 forint lesz, így az ehhez kapcsolódó juttatási keretek a következőképpen alakulnak a cafeteriatrend.hu közlése szerint.

Egészségpénztár, önsegélyező pénztár

Havonta együtt a minimálbér 30 százalékáig (31.500 Ft-ig) adózhat 35,7 százalék közteherrel.

Iskolakezdési támogatás

Évente gyermekenként a minimálbér 30 százalékáig (31.500 Ft-ig) adózhat 35,7 százalék közteherrel.

Önkéntes nyugdíjpénztár

Havonta a minimálbér 50 százalékáig (52.500 Ft-ig) adózhat 35,7 százalék közteherrel.

Foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény

Havonta a minimálbér 50 százalékáig (52.500 Ft-ig) adózhat 35,7 százalék közteherrel.

Kockázati biztosítás

Havonta a minimálbér 30 százalékáig (31.500 Ft-ig) adómentes.

Megúszta a cafeteria!
Nagy riadalmat keltett a munkáltatók és munkavállalók között a 2015-ös adótörvények első javaslata, amely drasztikusan megemelte a béren kívüli juttatások adóterhét. A tiltakozások hatására azonban az adómérték emelését visszavonták, s a november végi Magyar Közlönyben megjelent végleges adótörvényben már nem szerepelt a sokkolóan magas kulcs.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo