Trump kiakadt Európára

Az amerikai elnök okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz Washingtonban a Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtóeseményen.

Az elnök kifejtette, hogy a sok probléma közül, amiket Európa megél, számos a bevándorlással hozható összefüggésbe. „Nem vagyok nagy rajongója annak, amit Európa a bevándorlás körül tett” – fogalmazott az elnök, és hozzátette, hogy a bevándorlással követett lépések súlyos károkat okoztak Európa számára. Egyben méltatta olasz tárgyalópartnere kemény álláspontját a kérdésben.

Georgia Meloni az európai bevándorláspolitikát illetően változást említett, és optimizmusát hangoztatta, amit arra alapoz, hogy míg korábban az európai vita az érkező migránsok szétosztásáról szólt, addig ma már főként arról, hogy miként akadályozzák meg az uniós határok illegális átlépését, és miként küldjék vissza az érkezőket.

Az olasz miniszterelnök egyben beszámolt arról, hogy az amerikai elnökkel tartott megbeszélésen szó volt védelmi, gazdasági, űr- és energiaipari kétoldalú együttműködésről, valamint arról is, hogy Olaszország bővíteni akarja cseppfolyósított földgáz-beszerzését. Egyben közölte, hogy olasz vállalatok a következő időszakban mintegy 10 milliárd dollár beruházást terveznek az Egyesült Államokban.

Georgia Meloni a két ország együttműködésének témái közül kiemelte a „woke” ideológia elleni küzdelmet, azon szándékok elleni fellépést, amik a történelmi múltat akarják kitörölni. Céljának nevezte, hogy a Nyugatot ismét naggyá tegyék, és ennek érdekében az Atlanti-óceán két partja között kibontakozott nézetkülönbségek áthidalását sürgette.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo