Egyre több pert nyernek a cégek a NAV-val szemben

Minden korábbinál több pert nyernek a cégek az adóhatósággal szemben, mára az esetek mintegy harmadában az adózóknak adnak igazat a bíróságok – derül ki az EY legfrissebb magyarországi elemzéséből. Az összesítésből egyértelműen kiolvasható, hogy megéri a jogorvoslattal élni.

Már az esetek harmadában a NAV veszít – Kép: SXC

„Elemzésünkből egyértelműen kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben mind a másodfokú adóhatósági eljárás (fellebbezés), mind a bírósági felülvizsgálat valódi jogorvoslatot jelent az adóügyekben. A sikeres stratégiára nincs általános recept, az elmondható, hogy az eredményes eljáráshoz elengedhetetlen egyrészt a szakmai felkészültség, másrészt kulcsfontosságú a meggyőző bizonyítás, azaz az adózó álláspontját alátámasztó bizonyítékok összegyűjtése és hatékony bemutatása” – mondta Pásztor János, az EY adóperekkel foglalkozó menedzsere. (Azért nem árt az óvatosság sem!)

Az elmúlt hat évben folyamatosan növekedett a pernyertes adózók aránya. Amíg 2007-ben a bíróságok a perek 78 százalékában az adóhatóságnak adtak igazat, addig 2012-ben már 71 százalékra, a 2013 első félévében pedig 66,5 százalékra csökkent a helybenhagyó döntések aránya – derül ki az EY összesítéséből.

A fenti adatok különösen kedvezőek annak fényében, hogy 2007 óta több mint másfélszeresére emelkedett az adóügyekben hozott ítéletek száma, ezért nemcsak százalékos arányában, hanem darabszámban is javulnak a mutatók.

Hasonló tendencia látszik kibontakozni a másodfokú adóhatóság által lefolytatott jogorvoslati eljárások esetében is. Amíg 2006-ban még az ügyek közel 80 százalékában az elsőfokú határozatot helybenhagyó másodfokú döntés született, 2007–2011 között ez az arány átlagosan már csak 70 százalék volt. Tavaly pedig az adózók számára kedvező másodfokú döntések aránya továbbjavult, 66,4 százalékra csökkent.

Milliárdos értékű perekben veszített a NAV
A perek megindítására azért került sor, mert az adóhatóság az adózót az áfalevonási jog jogszabályokkal ellentétes gyakorlása miatt elmarasztalta. A NAV álláspontja szerint az adózó azzal, hogy az EU-ból a termékeket nem közvetlenül azok előállítójától, hanem egy köztes kereskedő útján vásárolta meg, aki a NAV szerint semmilyen önálló, érdemi tevékenységet nem végzett, fiktív ügyleteket bonyolított.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo