Csúnya meglepetés érheti a cégeket az új transzferár szabállyal

Rendkívüli mértékben megnőhetnek a KKV-k terhei, ha megvalósul a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezete, ami immár nem csak a nagyvállalatokra ró szigorú és bonyolult nyilvántartási, egyúttal jelentős transzferár -adminisztrációs kötelezettséget. 

A legfrissebb NGM-tervezet értelmében a jelenlegi transzferár-nyilvántartási formát egy jóval komplexebb és bonyolultabb verzió váltaná fel a kapcsolt vállalkozások esetében, amely már nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a kis-és középvállalkozásokat is érinti, jelentősen növelve így is magas  adminisztrációs terheiket  - hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Kép:KulcsSoft

Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legfrissebb, a szokásos piaci ár meghatározására vonatkozó nyilvántartási kötelezettséggel kapcsolatos tervezetének egyik legfontosabb újdonsága, hogy a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozóan az új rendeletből hiányzik a 2009 óta hatályos törvény rendelkezése, amely szerint a kis - és középvállalkozásokat nem terheli nyilvántartási kötelezettség. A tervek szerint az új rendeletet a 2018-ban kezdődő adóévi adókötelezettséghez kapcsolódó nyilvántartásokra kellene először alkalmazni. Érdemes figyelembe venni, hogy 2016 óta már az ügyvezetői egyezőség is kapcsolt viszonyt eredményez egy vállalkozás esetében.

„A módosítás miatt rendkívül súlyos adminisztrációs terhekre számíthatnak a kis - és középvállalkozások, ráadásul a legtöbb érintett céget váratlanul érheti a törvényi módosítás” – hívta fel a figyelmet Békési Orsolya, a Crowe FST szakértője. A szakember hangsúlyozta: a súlyos bírságok elkerülése érdekében a vállalkozásoknak mindenképpen olyan szakemberek és tanácsadók segítségét érdemes igénybe venniük, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a transzferárazásra vonatkozó dokumentációval kapcsolatban.

A másik lényeges módosítás, hogy a mostani transzferár nyilvántartási formákat egy új váltaná fel, amely egy fődokumentumból és egy helyi dokumentumból áll. „Ez a verzió a korábbiakhoz képest jóval összetettebb, mivel több információt tartalmaz az érintett cégről, illetve a cégcsoportról” – tette hozzá a szakember.

Csalódottak az adótanácsadók
Az adótanácsadók többségének csalódást okozott az új adóeljárási törvény tervezete. Egyesületük véleménye szerint az adózás rendje nem egyszerűsödik, hanem éppen túlszabályozottá, nehezen áttekinthetővé és alkalmazhatóvá válik.
További változtatás, hogy amennyiben a felek szóbeli szerződést kötöttek egymással, annak a részletes tartalmát is le kell írni ezentúl, vagyis az ilyen típusú szerződésekre is nagyobb figyelem irányulhat.

A tervezetben ugyanakkor jelentős könnyítést jelent, hogy amennyiben nincs jelentősebb változás a cég életében, akkor az érintett cégnek az összehasonlíthatóként kiválasztott vállalkozásokra vonatkozóan készített adatbázis-szűrését elég lesz háromévente, míg a pénzügyi adatokat évente frissítenie.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo