Én már csak ilyen vagyok!"
Ez egyszerűen nem igaz. Minden bizonnyal ez a leggyakoribb kifogás, amit emberek mondogatnak, ahelyett, hogy erőt vennének magukon és megpróbálnának megváltozni. Vagy elismernék, hogy nem is akarnak. Valljuk be, sokkal könnyebb a genetikára, a csillagok állására, a légnyomásra vagy egyszerűen a sorsra fogni, hogy milyenek vagyunk, mint hogy megpróbáljunk máshogy viselkedni.
A legnagyobb probléma ezzel a mondattal, hogy valójában azt jelenti: "nem tehetsz semmit, hogy megváltoztass". De valójában nagyon kevés olyan helyzet adódik az ember életében, amikor valóban nem tehet semmit a változásért. Különösen, ha a viselkedéséről van szó. Minden egyes alkalommal, amikor visszautasítjuk a változtatás lehetőségét, arra trenírozzuk az agyunkat, hogy a szokásos útját járja végig újra, meg újra, meg újra.
Ha valóban szeretne változni, mondja inkább azt: “Bocsánat, ezen a téren még dolgoznom kell magamon”. Higgye el, könnyebben fog menni és az Ön körül élők is értékelni fogják az erőfeszítéseit.
“Csapatépítésre megyek”
A vicc szerint, ha negyven ember között ülsz és mind a szexre gondol, csapatépítésen vagy. A szomorú az, hogy akármennyire csak vicc, nem jár messze a valóságtól. A legtöbb ember a csapatépítésre úgy gondol, mint fizetett szabadságra, vagy egyszerű munkakerülésre. Aki valóban azért megy, hogy jobb csapattag váljon belőle, ritka mint a fehér holló. A csapatépítéssel azonban nem az a baj, hogy hogyan állnak hozzá a résztvevők, a probléma az esemény megnevezésével kezdődik. A csapatépítésnek ugyanis ehhez az eseményhez semmi köze.
El tudja képzelni, hogy egy futballcsapat alig két nap alatt megtanulja, hogyan működjön taktikailag és stratégiailag? Na ugye. Évek kemény munkája és gyakorlása kell a magas szintű megértéshez és kooperációhoz. Ha két-három napot együtt tölt a csapat, az nagy élmény lehet, de csapatépítéshez minden bizonnyal kevés.
Csapatpihenés, csapatfeltöltés, viselkedési korrekció - bármi közelebb áll a valósághoz, mint a csapatépítés.
“Igen, de...”
Ha megerősítéssel kezd egy mondatot, a hallgatóság arra számít, valóban egyet is ért. A fenti mondat mögött meghúzódó legnagyobb probléma nem az, hogy nem ért egyet, hanem hogy nem is akar egyetérteni, bármit mond is a másik. Akármilyen eszközt hajlandó bevetni, hogy ellentmondjon a másiknak, hogy bebizonyítsa, nincs igaza. (Pedig az egészséges kommunikáció a cégen belül olyan változásokat hozhat, mintha a privát életünkben döntenénk életmódváltás mellett.)
Mintegy hatvan évvel ezelőtt Eric Berne az Emberi játszmák című könyvében részletesen kifejtette, milyen jól kiszámítható verbális ütésváltásokat játszanak le az emberek, hogy a saját egójukat kényeztessék. Ha nem akar Ön is a sematikus gondolkodás foglya lenni, először is szokjon le arról, hogy folyton be akarja bizonyítani, hogy másoknak nincs igaza. Másodszor pedig álljon minden ötlethez úgy, hogyan lehetne megvalósítani, ne úgy, hogy miért hülyeség az egész.
Az előző típus másik kedvenc mondata. Azok jelszava, akik előre eldöntötték, mi működik és mi nem, noha nincs a kezükben a varázsgömb, ami megmondja, sőt sokszor egy épkézláb példa sem. Annyit használják, hogy akár magukra is tetoválhatnák.
Persze könnyebb rombolni, mint építeni, különösen a kezdetektől, de gondoljon csak bele, valójában miért is csinálja ezt másokkal - vagy éppen saját magával. Az ellenállás mögött gyakran a kishitűség áll. Egyszerűbb már az elején lemondani arról, hogy sikerülhet valami, mint energiát ölni bele és esetleg szégyenteljesen elbukni.
Természetesen vannak (üzleti) ötletek, amelyek teljességgel használhatatlanok. De még ezeket sem kell kidobni, a szemétbe, inkább jó alaposan körüljárni, mitől lehetne őket működővé tenni. Ahogy Arisztotelész mondta: “A művelt ember jellegzetessége, hogy úgy is képes felkarolni egy ideát, hogy nem ért egyet vele.” És ki tudja, nem egy világhírű találmányt tartottak elsőre a kortársak egy sült bolond ámokfutásának.
A cikk Robert Blaga tréner blogbejegyzése alapján készült.
